Orbán Viktor 2 éves kormányzása - Így látja Mesterházy Attila

Két év telt el Orbán Viktor második kormányának hivatalba lépése óta. A kormány munkáját értékelik mindenütt, a kormányfő maga is ezt teszi. Ám ennél sokkal lényegesebb azt értékelni, hova és mire jutott az ország két esztendő alatt.

Orbán Viktor mostanában újabb nyári csomaggal kecsegteti a választókat, azonban - tartok tőle - nem lesz ennek jó vége. Volt ugyanis már egyszer nyári csomag, rögtön az elején, 2010-ben. A miniszterelnök akkor bejelentette, hogy a korábban általa egyébként nem preferált egykulcsos adót vezeti be. Ez magyarra fordítva azt jelentette, hogy adót csökkent a gazdagoknak, miközben adót emel a közepes és alacsony jövedelműeknek.

 

Az MSZP erre azonnal felhívta a figyelmet, véleményünket alátámasztó számításokat tettünk közzé. Sajnos igazunk is lett. A miniszterelnök ekkor jelentette be a bankadót is. Akkor is elmondtuk, hogy nem a bankadóval van gondunk, hanem annak mértéke és lehetséges gazdasági hatásai miatt aggódunk. Nemrég - amint erről akkor írtam is - a kormányfő jobbkeze állította, hogy öt negyedév alatt 1400 milliárd forinttal csökkent a magyar vállalkozások finanszírozására fordított banki forrás. Pontosan erről beszéltünk 2010-ben. Nem a bankokért, hanem a magyar vállalkozásokért, a vállalkozókért és alkalmazottaikért aggódtunk két éve.

 

Sajnos teljes joggal. Nem fogok végigmenni Orbán Viktor hiperaktív kormányának tevékenységén és az ezekre adott szocialista válaszokon. Azt sem állítom, hogy nekünk mindig mindenben igazunk van. Azt viszont állítom, hogy a kormány meghatározó döntései mind rosszul sültek el az ország többsége számára. Nemhogy erősödne a sokat emlegetett középosztály, hanem egyre többen csúsznak a létminimum alá, csaknem négymilliónyian élnek már a létminimum alatt! A gazdaság, a foglalkoztatás stagnál. Orbán Viktor mostanában 5,5 millió adózóról álmodozik, ami - jelzem - nem egymillió, de egymillió-hétszázezer új munkahelyet jelentene. Milyen jó lenne! Ennél már csak az lenne jobb, ha a kormányfő nem nagyotmondásból akarna várat építeni.

 

Politikája kizárólag arra alkalmas, hogy növelje a szegénységet és szegénységbe fagyassza azokat, akik belekerültek. Az oktatási és a foglalkoztatási politika, amelyek a kiemelkedést volnának hivatottak szolgálni, ma szegénységet termelnek és mozdulatlanságra ítélnek. A kormányfő két évet értékelő interjúiban és beszédeiben sorra adja a győzelmi jelentéseket. Csakhogy valójában sereghajtók vagyunk. Orbán célja a tartós növekedés megalapozása volt, helyette a tartós hanyatlás pályájára taszította az országot.

 

Ennél is nagyobb baj, hogy a végsőkig kitart hibái mellett. A következő két évben sem fog irányt váltani. A miniszterelnök saját álma és retorikája foglyává vált. Ez lehetne pusztán az ő baja, ám egyúttal túszul ejtette az egész országot. Orbán Viktor erőnek erejével kéretlenül átformálta a magyar politikai rendszert. Intézményi korlátokat vezetett be a szabad véleménynyilvánítással szemben, legyen szó szakszervezetekről vagy ellenzéki médiumokról. Kikapcsolt majdnem minden kontrollmechanizmust, köztük az alkotmánybíróságot. Támadja az igazságszolgáltatást is. Szűkíteni akarja a politikai versengés lehetőségét. Tudja, hogy nyílt és tiszta versenyben nem nyerhet, ezért adminisztratív akadályokat emel ellenfelei számára. Jelzem, mi erre is figyelmeztettünk két évvel ezelőtt. Közben "szabadságharcot" folytatunk... vajon ki ellen?

 

Szövetségeseinkről, partnereinkről, barátainkról beszél úgy a kormányfő, mintha ellenségek volnának. Ez nem csak az őrület határát súrolja, de teljességgel a haza érdekei ellen való. Én nem hiszek az "egyedül vagyunk" típusú politizálásban. Aki nem érti, hogy a huszonegyedik századi politika az együttműködésről szól, az ne legyen miniszterelnök. Orbán a magánháborújába rángatja bele a magyar embereket. Nem értük harcol, de tőlük követel áldozatot. Orbán Viktor, a fülkeforradalmár, lebontotta az 1989-es rendszer demokratikus építményét, ezzel párhuzamosan pedig elmélyítette a nyomasztó társadalmi és gazdasági bajokat, kritikus állapotig súlyosbítva azokat. Ennyi történt két év alatt. Az egyetlen célja most már az, hogy a lehető legtöbb pénz juthasson a közszférából a Fidesz barátai és üzletfelei markába.

 

A Magyar Szocialista Párt arra készül, hogy ennek a korszaknak véget vessen. Két évvel ezelőtt is tisztában voltam azzal, mennyire nehéz feladat lesz ez. Sok ponton alaposan újra kellett gondolnunk a politikánkat. Nem értünk még e munka végére, de már egyre többen igazolják vissza, hogy értik: az ország iránti aggodalom vezetett minket, amikor a Fidesz-politika veszélyeiről szóltunk. Ma már azt is sokan tudják, hogy reálisan ítéltük meg a Fideszt. Reményem és célom, hogy egyre többen elfogadják: ha a megújuló MSZP képes a reális helyzetértékelésre, akkor képes lehet a mély társadalmi, gazdasági, politikai válságból kivezető útról is felelősen gondolkodni.

 

Legfőbb törekvésem, hogy ennek a várakozásnak eleget tegyünk. Erősíteni és megszolgálni szeretném az MSZP iránt visszatérő bizalmat. Nem egyszerűen küzdenie kell a demokratikus oldalnak Orbán politikája ellen, hanem meg kell azt haladnunk, és magunk mögött kell hagynunk. Orbán kormányzása félidőben jár, ám eközben Orbán múlt idővé vált. Orbán a múlt. Nekünk az a dolgunk, hogy az Orbán utáni korszakra készüljünk.

 

MSZP-Országos Központ (forrás: OS)


Inflációs pofon a Bitcoinnak: 434 millió dollár távozott a kriptoalapokból

​Ismét az amerikai gazdaság diktálja a tempót a kriptopiacon, és a friss adatok most kellemetlen meglepetést okoztak a befektetőknek. A vártnál magasabb infláció és az erősnek látszó fogyasztás újra előtérbe helyezte a további kamatemelések lehetőségét, miközben a digitális eszközökhöz kapcsolódó befektetési termékekből 434 millió dollár áramlott ki. A CoinShares szerint a bitcoin nehéz időszak előtt áll, de a mostani eladásokból még nem következik tartós medvepiac.
2026. 10. 18. 16:00
Megosztás:

Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás: