Pluszban a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei az előző nap erős veszteségei után, a befektetők figyelme a vállalati gyorsjelentésekre összpontosul.

Pluszban a New York-i indexek

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,20 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,36 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,68 százalékos pluszban indította a kereskedést.
   
A piacok szerte a világban stabilizálódtak, miután az Egészségügyi Világszervezet vezetője kijelentette, bízik abban, hogy Kína képes ellenőrzés alatt tartani az új koronavírus által okozott tüdőgyulladás-járványt, amely eddig 106 ember életét követelte.
   
Az Egyesült Államokban gőzerővel halad a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon, egyre több amerikai vállalat hozza nyilvánosságra beszámolóját.
   
A Dow Jones kosarát alkotó nagyvállalatok közül három is tőzsdenyitás előtt hozta nyilvánosságra gyorsjelentését, a vártnál inkább rosszabb adatok nyomán a 3M 2,13 százalékos, a United Technologies 0,10 százalékos, a Pfizer pedig 2 százalékos mínuszban indította kereskedést.
   
A 3M multinacionális ipari konglomerátum a vártnál kisebb nyereségről adott számot. A több mint 55 ezer féle terméket gyártó vállalat részvényenként 1,95 dollár profitot termelt, míg elemzők 2,10 dollárra számítottak. A vállalat rontotta az idei évre vonatkozó nyereség-előrejelzését, valamint közölte, hogy 1500 dolgozójától megválik.
   
A United Technologies ipari konglomerátum 19,55 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 1,94 dollár nyereséget ért el, míg elemzők 19,4 milliárd dollár bevételre és 1,84 dolláros részvényenkénti profitra számítottak.
   
A Pfizer gyógyszergyártó a várakozásokkal összhangban 12,69 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 55 cent nyereséget termelt, elemzők azonban 58 centre számítottak.
   
A Lockheed Martin hadiipari vállalat a vártnál nagyobb nyereséget ért el, és idei profitelőrejelzése is kedvezőbb az elemzői becsléseknél, árfolyama 0,37 százalékos pluszban indította kereskedést. A Pentagon legnagyobb fegyverszállítója 15,88 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 5,29 dollár nyereséget ért el a tavalyi negyedik negyedévben. Elemzők 15,29 milliárd dolláros bevételt és részvényenként 4,39 dollár profitot vártak.
   
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is emelkednek a mutatók. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,61 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,49 százalékos, a párizsi CAC-40 0,62 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,59 százalékos pluszban állt.
   
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1003 dollárt adtak, 0,16 százalékkal drágult az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 0,10 százalékkal erősödött a dollár, 109,00 jenen forgott.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
   
Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,46 százalékos mínuszban, 58,31 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 0,09 százalékos veszteségben, 53,09 dolláron forgott fél négykor.
   
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,19 százalékkal, 1574,35 dollárra süllyedt.
   
Hétfőn erős, másfél százalékot meghaladó veszteségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 1,57 százalékkal, 28 535,80 pontra, az S&P 500-as mutató 1,57 százalékkal, 3243,63 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,89 százalékkal, 9139,31 pontra süllyedt.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás: