USA - Csak a Nasdaq tudta tartani magát
A Dow Jones ipari átlag (DJIA) 12,32 ponttal, azaz 0,12 százalékkal 9873,48 pontra csökkent. Hat nap után megtört a növekedés az S&P index esetében, a mutató értéke 2,64 ponttal, azaz 0,25 százalékkal 1073,55 pontra csúszott vissza. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója viszont 0,75 ponttal, 0,04 ponttal 2139, 89 pontra emelkedett, gyakorlatilag stagnált.
A tőzsdemutatók már a kereskedés kezdetekor gyengültek a Johnson and Johnson amerikai egészségügyi-kozmetikai cég csalódást okozó negyedéves eladási adatára, amely felerősítette a vállalati eredmények alakulásával kapcsolatos befektetői bizonytalanságot. A J&J vártnál kisebb, a tavalyi harmadik negyedévhez képest pedig 5,3 százalékkal szerényebb eladási adata azt jelzi a szakértők szerint, hogy mérséklődik a lakossági kiadás.
A Nasdaq indexét erősítette a Cisco Systems, a távközlési hálózati berendezések legnagyobb gyártójának a bejelentése arról, hogy 2,9 milliárd dollárért felvásárolja az ágazati Starent Networks céget. Az Intel zárás után teszi közzé gyorsjelentését. A nap vesztesei közé tartozik a pénzügyi szektor. Az alaphangot megadta, hogy vásárlásról tartásra rontotta a Goldman Sachs részvény minősítését a Meredith Whitney ágazati elemző cég. A Goldman Sachs zárás előtt 1,5, míg a Bank of America 1 százalékos mínuszban járt. A csőd szélén tántorgó CIT Group 13 százalékkal értékelődött le, miután kiderült, hogy elnök vezérigazgatója, Jeffrey Peek az év végén távozni szándékozik hivatalából.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta novemberi szállításra hordónként 88 centtel (1,2 százalékkal) 74,15 dollárra drágult zárásra, de napközben az ár elérte a 74,47 dollárt is. Londonban az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára novemberi szállításra 1,04 dollárral (1,45 százalékkal) 72,40 dollárra emelkedett.