Vénusz-átvonulás: kötelező a védőszemüveg használata

Soha ne nézzünk a Napba, csak biztonságos szemüveggel, de az ívhegesztéshez használatos tizenhármas fokozatú hegesztőüvegek is megfelelnek a célnak - hangsúlyozta Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) főtitkára az MTI-nek a Vénusz-átvonulással kapcsolatban, amely szerdán hajnalban lesz megfigyelhető a keleti féltekén, így Magyarországon is.

Mint kiemelte, az átvonulásnak, amikor a Vénusz a Föld és a Nap között halad át, ma már nincs tudományos jelentősége. Az esemény különlegességét a jelenség ritka volta adja, hiszen egyes átvonulások között rendre 8 év, majd 121,5 év, újból 8 év, végül 105,5 év telik el, majd a ciklus kezdődik elölről. A legutóbbi Vénusz-átvonulás 2004. június 8-án volt, a következőre pedig százöt évet kell várni, 2117. december 11-én következik be, de akkor csak az eleje lesz látható Magyarországról.
   

 "Az idei átvonulás során a Vénusz útja a Nap előtt 6 és fél órán át tart a belépéstől, amikor a bolygó sötét korongja megjelenik központi csillagunk keleti peremén, egészen a kilépésig, amikor a másik oldalon elhagyja azt" - magyarázta Mizser Attila.
    

Közlése szerint nagyon fontos a megfelelő szűrők használata az átvonulás megfigyelésekor. Az 1999-ben vásárolt, fémes felületű napfogyatkozásnéző szemüvegek, amennyiben karcolásmentesek, továbbra is alkalmasak a szabadszemes megfigyelésekre. A fénycsökkentő hatású, sötét felületű szemüvegek nem biztos, hogy teljes védelmet nyújtanak a napfény káros sugarai ellen. Távcsöves megfigyelés esetén megfelelően gőzölt üveg- vagy fóliaszűrőt kell használni, a jelenség megfigyelésének további biztonságos módja a kivetítés. "Ha egy papírlapra távcsővel kivetítjük a Napot, biztonságosan figyelhetjük a jelenséget, ráadásul így egyszerre többen is szemlélhetik a Vénusz-átvonulást - mondta az MCSE főtitkára. - Még védőfelszereléssel se nézzünk hosszú ideig a Napba, 5-10 másodperces szemlélődés után tartsunk néhány perc szünetet."  A jelenség a nyugati féltekén kedd délután, a keleti féltekén pedig szerda reggel lesz látható.
    

"Magyarországról csak az utolsó órát és a kilépést lehet megfigyelni. A látványosság napkeltekor már zajlik, és helyi idő szerint 6.55-kor ér véget, azaz kicsivel több, mint két órán át láthatjuk a Vénusz csöppnyi korongját a Nap fényes arca előtt" - mondta a főtitkár.
    

Az átvonulás Magyarországról látható "forgatókönyve" szerint a Vénusz belülről érinti a Nap peremét, ezután a bolygó korongjának egyre kisebb darabja látható a központi csillag szélén. Ekkor mintha egy sötét "híd" kötné össze a Napot és a Vénuszt, mintha a csillag magához "húzná" a bolygót. Ezt követően a Vénusz teljesen elhagyja a Napot, a két égitest korongja kívülről érintkezik egymással.
    

"A kilépés lesz számunkra a jelenség legérdekesebb része, mert ekkor különös fényjelenségeket figyelhetünk meg. A Nap hátulról világítja meg a Vénuszt, s így távcsöves megfigyelés során egy keskeny gyűrű formájában láthatjuk a bolygó légkörét" - ismertette a csillagász. A Vénusz átvonulása csupán parányi fénycsökkenést okoz majd.
    

Magyarország különböző pontjai között túl nagy eltérés nem lesz, bár az ország északkeleti csücskében 4:30-kor kel a Nap, míg délnyugaton 5:02-kor.  A Magyar Csillagászati Egyesület önkéntesei az ország számos pontján várják szerda hajnalban az érdeklődőket, a megfigyelőhelyek listája az MCSE honlapján olvasható ((http://www.mcse.hu). (MTI)


Folytatódik a nyugodt, őszi idő a jövő hét elején

A jövő hét elején is még nyugodt, őszi idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel és sok napsütéssel, majd a hét közepén többfelé lehet eső, zápor. Az október 23-ai nemzeti ünnepen, pénteken azonban csökken a felhőzet és 13-19 fok várható a délutáni órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 18. 22:00
Megosztás:

Az aszály miatt könnyítéseket vezetnek be egyes támogatásoknál

Az aszály miatt könnyítéseket vezetnek be az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás (ÖKO) támogatási felhívásainál - jelentette be Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 10. 18. 21:00
Megosztás:

Az Ethereum kapta a nagyobb pofont: több pénz távozott az ETF-ekből, mint a Bitcoin-alapokból

Újabb nehéz hetet zártak a kriptovalutákba fektető amerikai tőzsdei alapok, és ezúttal az Ethereum mérlege lett kedvezőtlenebb. Az október 16-ával végződő kereskedési héten az Ethereum ETF-ekből mintegy 320,1 millió dollárt vontak ki nettó értelemben, miközben a Bitcoin-alapokból 228,4 millió dollár távozott. Az Ethereum oldalán a tőkekiáramlás döntő része a BlackRock egyik meghatározó termékéhez kapcsolódott, miközben a kriptopiaci árfolyamok is nyomás alatt maradtak.
2026. 10. 18. 20:00
Megosztás:

Biztonságos távoli hozzáférés a vállalati működésért

Egy péntek délutáni rendszerhiba könnyen leállíthatja a számlázást vagy a raktári munkát. Ha a rendszergazda nincs a helyszínen, a távoli kapcsolat gyors segítséget adhat. A képernyő megosztása és a beavatkozás azonban csak akkor jelent valódi megoldást, ha az illetékes személy lép be, a megfelelő rendszerhez, ellenőrizhető módon.
2026. 10. 18. 18:00
Megosztás:

Megugrottak a kamatemelési várakozások, a Bitcoin is megérezte a nyomást

Jelentősen megváltoztak a befektetők amerikai kamatpolitikával kapcsolatos várakozásai, miután a vártnál magasabb inflációs adatok láttak napvilágot. A Polymarket előrejelzési piaca és a CME FedWatch mutatója eltérően ítélte meg annak esélyét, hogy a Federal Reserve már októberben kamatot emeljen.
2026. 10. 18. 17:00
Megosztás:

Inflációs pofon a Bitcoinnak: 434 millió dollár távozott a kriptoalapokból

​Ismét az amerikai gazdaság diktálja a tempót a kriptopiacon, és a friss adatok most kellemetlen meglepetést okoztak a befektetőknek. A vártnál magasabb infláció és az erősnek látszó fogyasztás újra előtérbe helyezte a további kamatemelések lehetőségét, miközben a digitális eszközökhöz kapcsolódó befektetési termékekből 434 millió dollár áramlott ki. A CoinShares szerint a bitcoin nehéz időszak előtt áll, de a mostani eladásokból még nem következik tartós medvepiac.
2026. 10. 18. 16:00
Megosztás:

Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás: