A termelő cégeknél is a digitalizáción a fókusz, de a társadalmi, politikai környezet is meghatározó

A járvány, a klímaváltozás és a világpolitika a korábbinál is jobban ráirányította a vállalatvezetők figyelmét a kettős átalakulás szükségességére: az okos digitalizációra és a környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) célokhoz való igazodásra – állapította meg a Global Manufacturing Prospects 2022 kutatásában a KPMG. A termelő vállalatoknak újfent szembesülniük kellett a stabil ellátási láncok fontosságával. Voltak azonban, akik a nehézségeket is saját javukra fordították. A megkérdezett vezérigazgatók több mint kétharmada úgy látja: c&eacu te;ge élenjáró és nem pedig követő az iparág alakításában.

A termelő cégeknél is a digitalizáción a fókusz, de a társadalmi, politikai környezet is meghatározó

 A KPMG nagy termelővállalatok vezetőit kérdezte a 2022-es év kihívásairól. A kiválasztott 11 országban (Észak-Amerika, Európa, Ázsia és a csendes-óceáni térség egyes országaiban) megkérdezett 146 vállalatvezető 47 százaléka 1 és 10 milliárd dollár közötti, 29 százaléka 10 milliárd dollár feletti árbevételű céget irányít.

Hatékony működés csak reziliens ellátóláncokkal érhető el

A termelő vállalatok vezetői két lényeges és egymással összefüggő erős tendenciát tapasztaltak meg a járvány során. Egyfelől azt, hogy milyen fontosak a stabil ellátási láncok a vállalataik ellenállóképessége szempontjából, másfelől pedig azt, hogy ennek az ellenállóképességnek a fejlesztésében mennyire szükségesek az új, digitális technológiák. Aki időben lépett, nemcsak a jövőbeli gazdasági sokkhatások ellen lesz képes védekezni, hanem versenyelőnyre is szert tehetett.

A megkérdezett cégvezetők több mint kétharmada nyilatkozta azt, hogy globális zárlat idején is törekszik a stabil ellátási lánc biztosítására. Az ellenállóképesség fókuszba helyezése a járvány kihívásaira adott válaszok közül az elsők között szerepel. Ennek szükségessége agilitásra és gyorsabb döntésekre kényszeríti a vállalatokat. A digitalizáció kiemelt szerepet kap ebben.

Nem a járvány az egyetlen zavaró tényező az ellátási láncokkal kapcsolatban – itt a világpolitika is jelentős szerepet játszik. A kutatás szerint az ellátási láncok kockázatainak csökkentésére az egyik lehetséges módszer, hogy közelebb hozzuk a termelést a politikai és egyéb kockázatnak kitett régiókból. Nyugat-Európa termelő cégei immár szívesebben létesítenek gyárakat Törökországban, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában, és tehetik ezt akár Kínával versenyképes költségszint mellett, de mindenképpen alacsonyabb világpolitikai kockázattal.

Több technológia: nagyobb biztonság, több bevétel

Az ellátási láncok tehát ismét kiemelt figyelmet élveznek, és ez összefügg a járvány második nagy tanulságával: lényeges, hogy a cégek új technológiákba fektessenek be. Erre a sérülékenység csökkentése, és a helyreállítás gyorsítása érdekében is hatalmas szükség van. A cégvezetők szerint a kockázat mérséklésére a legjobb megoldás az ellátási láncok mélyebb nyomonkövetése, a változások észlelése azelőtt, hogy azok hatással lennének a folyamatokra. Ehhez olyan technológia szükséges, amely tranzakciók tömegének követését teszi lehetővé nemcsak a közvetlen beszállítóknál, hanem azon túl is.

A technológiai beruházások másik célja a bevétel növelése. A kutatás szerint a 3 éves növekedési célok elérésének fő prioritása a digitalizációba és az ügyfél kapcsolat kezelésébe – például elektronikus piacterek, beszállítói fórumok, valamint IoT megoldások fejlesztésébe – irányuló befektetések. Megfelelő integráció mellett ezek a beruházások fokozhatják az agilitást és gyorsíthatják az innovációt.

Küldetéstudatra ébredve

A KPMG kutatása szerint a COVID-19 nemcsak az ellátási láncokat kavarta fel, hanem mélyebb kérdéseket is felvetett – például azt, hogy milyen céllal is van egy adott cég a piacon. A vállalatvezetők 77 százaléka jelezte, hogy a járvány kezdete óta erősebb az érzelmi kötődése a cég céljaihoz. A válaszadók 67 százaléka látja úgy, hogy szervezete célja a hosszú távú értékteremtés a stakeholderei részére.

Fókuszban az ESG, de minden cégnek más miatt fontos

A KPMG Global Manufacturing Prospects 2022 szerint a járvány nyomán az ESG (Environment, Social, Govenance) három pillére közül a cégvezetők a társadalmi kérdésekre fordították a legnagyobb figyelmet. A munkavállalók számára a társadalmi célok közül lényeges a diverzitás: a vállalatvezetők megállapításai szerint a Z generáció és az ezredforduló környékén született munkavállalók megszólításában ez nagy szerepet játszik.

A társadalmi célok hangsúlyozása mellett a cégvezetők a környezeti célokat sem hanyagolják el: 71 százalékuk véli úgy, hogy az olyan globális kihívások, mint a klímaváltozás jelentik a legnagyobb veszélyt a hosszú távú növekedésre. Ugyanakkor hasonlóan fontos kihívásnak tekintik a jövedelmi egyenlőtlenségeket is. A társadalmi kérdésekre irányuló fókusz egyik fő oka a képzett munkavállalók iránti növekvő igény. A vállalatvezetők 84 százaléka tervezi, hogy növeli a létszámot a következő három évben. A toborzás ugyanakkor a pandémia kitörése óta jóval nehezebb a megszokottnál.

A cégvezetők a hibrid munkavégzés sikerének zálogát is a képzésben látják. A munkavállalók várhatóan otthon és munkahelyükön is fognak dolgozni a jövőben, a modell sikere viszont egyelőre vegyes képet mutat. A hibrid munkavégzés nyomán a termelékenység nem feltétlen csökkent, a csapatépítés és az innováció ugyanakkor nehezebbé vált. A járvány alatt megszaporodó felmondások szintén sok fejfájást okoztak a felsővezetőknek.

Profitálni kell a nehézségekből is

A Global Manufacturing Prospects 2022 kutatás szerint a 2020-21-es gazdasági kilengések a cégvezetőket komoly kihívások elé állították, ugyanakkor pozitív hatások is érvényesültek. A megkérdezettek 70 százaléka véli úgy, hogy cége változtatja meg az iparágat, és nem fordítva. Szintén 70 százalékuk tekint a technológiai fordulatokra inkább lehetőségként, mint kihívásként. A lehetőségek megragadásának egyik módja lehet a felvásárlások és összeolvadások véghezvitele – a válaszadók 54 százalékának vannak ilyen szándékai. A növekedésnek azonban nem ez az elsődleges útja, a legtöbb válasz adó a szövetségeket és az organikus fejlődést jelölte meg.

Egymást erősíti a digitális átalakulás és a fenntarthatóság

A kutatás megállapította, hogy a járvány és a klímaváltozás kombinációja felgyorsítja a digitális átalakulást - ennek során a cégek keresik az eszközöket az új kockázatok kezelésére és az adódó lehetőségek kiaknázására. Az eredmények azt mutatják: még nem minden cégvezető látta be, hogy a digitális átalakulás és a fenntarthatóság kéz a kézben jár, és erősíti egymást. A digitalizáció segíthet csökkenteni az ellátási láncok kockázatait, és növelni a fenntarthatóságot. Ehhez azonban szükség van arra, hogy a cégvezetők az ESG kritériumok el&ea cute;résére és az átláthatóság megteremtésére stratégiai célként tekintsenek.

“A gyártóknak kettős átalakulásra kell összpontosítaniuk: intelligens digitalizációra és kapcsolódó folyamat optimalizációra, valamint az ambiciózus ESG célok megfogalmazásán túl azok priorizálására és kivitelezésére is, mindezt harmonikusan illesztve egymáshoz. Ha ezeket sikerrel végrehajtják, jó eséllyel teremtenek versenyképesebb vállalatot és élhetőbb bolygót, ugyanakkor élvezhetik ennek elismerését tevékenységük érintettjei körében is” – összegzi a kutatás legfőbb következtetéseit Kálmán Anna, a KPMG menedzsere.

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás: