Az amerikai befektetők egyre inkább érdeklődnek a magyar startupok iránt

A pandémia alatt sikeresen megrendezett startup verseny szervezői szerint jelentősen megnőtt a nemzetközi érdeklődés a hazai projektek iránt. Ehhez igazodva a RESTART2021 zsűrijében idén már nem csak magyar üzleti angyalok és startup szakértők ülnek majd.

Az amerikai befektetők egyre inkább érdeklődnek a magyar startupok iránt

Október 8-ig lehet jelentkezni a Pozi.io által szervezett Restart2021 elnevezésű startup versenyre. A szervezők célja, hogy mentorációval vagy akár 30.000 dolláros angyal befektetéssel segítsék az új projektek születését, kezdeti lépéseit. A RESTART sorozat versenyeibe bárki nevezhet akár egy ötlettel is, a szervezők kifejezetten olyan projekteket várnak, amelyek az újrakezdéshez, bármilyen szakterület újragondolásához járulhatnak hozzá.

 A nevezők a regisztrációval azonnal egy olyan nemzetközi innovátor közösség tagjaivá válnak, ahol már több mint 50 ország startuppereivel vehetik fel a kapcsolatot.

A Pozi.io kimondott célja, hogy azok is lehetőséghez jussanak, akik a nagy nemzetközi versenyeken még nem jutottak a legjobbak közé, az alapítók hisznek benne, hogy a versenyekre jelentkezők többsége érdemes arra, hogy az ötlete megvalósuljon.

„Kifejezetten pazarlásnak gondoljuk, hogy a sokszáz fős versenyek néhány győztesén kívül a többiekre semmilyen figyelem nem irányul. A legnagyobb vállalatok által meghirdetett hatalmas kampányokban könnyedén elsikkadhatnak az igazi tehetségek, több száz, akár több ezer ötlet is elveszhet egy versenyben, úgy hogy nem kerül nyilvánosság elé. – állítja Kovács Roland a Pozi.io CEO-ja, a rendezvény egyik főszervezője.  „A zsűri szempontjai és a szubjektív értékelés miatt rengeteg jó projekt hullik ki a rostán anélkül, hogy azt a nemzetközi startup közösség megismerhetné. A mi versenyeinket és a Pozi.io oldalán mindenkit láthatóvá teszünk, így könnyen találhat partnert, szakértőt, vagy akár befektetőt is a közösségünkben.”

Az pontosan látszik, hogy hatalmas igény van az új ötletekre, hiszen a környezettudatosság, a Fintech, a Biotech vagy az AI területén valódi forradalom zajlik világszerte. A RESTART2021 azokat szeretné megmutatni, akik a jövő vállalkozásait álmodták meg, azokat a projekteket építik, amelyek jobbá és élhetőbbé teszik majd mindennapjainkat. A verseny támogatói is igen színes képet mutatnak; az NDV Innovation a hazai angyal befektetőket képviseli, a MediaSpace globális média közösségként jelenik meg, míg a Hackathons International egy nagy nemzetközi fejlesztői közösség. A kelet-közép-európai régió felé egyre nagyobb figyelem fordul Amerikából is, Silicon Valley jelenleg még felfedezésre érdemes fehér foltként tekint ránk startup témában. A szervezők úgy látják, hogy az idei zsűriben már jelentős amerikai befektetők is helyet kaphatnak.

„A verseny kiváló lehetőség arra, hogy egy ötlet akár 30.000 dolláros befektetési lehetőséghez jusson, de ennél is nagyobb lehetőség arra, hogy a nemzetközi közösség előtt bemutatkozzon.

Ezért nemcsak azokat várjuk, akik már sikereket értek el, hanem azokat is, akik már pályáztak az ismert versenyeken, de eddig nem értek el áttörést. Hiszünk benne, hogy tehetségeket nem csak a sikerstartupok háza táján találhatunk.” – részletezi terveiket a főszervező.

A RESTART2021 verseny online kerül megrendezésre, a versenyzők projektjei a Pozi.io oldalán válnak elérhetővé. A szervezők azt remélik, hogy a befektetési lehetőség és a nemzetközi közösség sok ötletet és projektet vonz majd az oldalukra, továbbépítve az első magyar alapítású nemzetközi startup találkozó pontot.


Több fontos változást is bejelentett az MNB

Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos kérdésben hozott döntés az MNB. A mai napon a jegybanki alapkamat változatlanul 5,50 százalékon tartották, a konszenzusnak megfelelően.
2026. 09. 22. 18:01
Megosztás:

A kamatokon nem módosított, közvetve mégis szigorított az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően szeptemberben 5,50%-on tartotta az alapkamatot az MNB.
2026. 09. 22. 17:00
Megosztás:

Hogyan alakítják át a pénzügyi technológiák az online kaszinós fizetéseket?

Régen egy online kaszinónál a fizetés leginkább bankkártyát vagy átutalást jelentett. Ma jóval több lehetőség közül választhatunk. A pénzügyi technológiák gyorsabbá tették a pénzmozgást, egyszerűsítették az ellenőrzést, és új biztonsági megoldásokat hoztak. A változások elsősorban a tranzakciók sebességében, a biztonsági ellenőrzésekben és a játékosok számára elérhető fizetési lehetőségekben figyelhetők meg.
2026. 09. 22. 16:32
Megosztás:

A Binance kriptotőzsde 100 millió dollárt fektetett a Circle-be – öt évre szóló USDC-megállapodás jött létre

A Binance mintegy 100 millió dollár értékű részesedést szerzett a Circle Internet Groupban, miközben a két vállalat új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött az USDC stabilcoin terjesztésének és használatának bővítésére. A konstrukció túlmutat egy egyszerű részvénybefektetésen: a Circle havi ösztönző díjakat fizet majd a Binance-nek az arra jogosult USDC-egyenlegek után, a kriptotőzsde pedig vállalta, hogy tovább erősíti az USDC jelenlétét saját ökoszisztémájában.
2026. 09. 22. 16:31
Megosztás:

A Zcash elhatárolódott a ZRC-20-tól és a CASH tokentől

A Zcash Foundation egyértelműen jelezte, hogy nincs hivatalos kapcsolata a ZRC-20 nevű tokenstandarddal és az ehhez kötődő CASH tokennel. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert korábban a Foundation X-fiókján keresztül olyan bejegyzés jelent meg, amely úgy mutatta be a ZRC-20-at, mintha az a Zcash hálózat új, hivatalos tokenes funkciója lenne.
2026. 09. 22. 15:41
Megosztás:

Kárt is okozhat az otthoni klímatisztítás

Kárt is okozhat a klímaberendezésben a nem megfelelő otthoni tisztítás – figyelmeztet egy műszaki szakértő. A bolti spray-k és habok átmenetileg megszüntethetik a kellemetlen szagokat, de a készülék mélyebben fekvő alkatrészeit nem tisztítják meg teljesen.
2026. 09. 22. 15:10
Megosztás:

35 millió forintból vállalható nyugdíjas életszínvonal

Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből.
2026. 09. 22. 14:34
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás:

Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő

A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén.
2026. 09. 22. 12:30
Megosztás:

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek.
2026. 09. 22. 12:00
Megosztás:

A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás:

5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét

Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
2026. 09. 22. 10:39
Megosztás:

Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮

Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartott állampapírok, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények vagy más tokenizált eszközök ne pusztán digitális formában létezzenek, hanem ténylegesen felhasználhatók legyenek hitelfelvételhez és likviditáskezeléshez.
2026. 09. 22. 10:21
Megosztás:

Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás: