Az OVB 2021-ben is jelentősen növelte árbevételét és eredményét Európában

Az OVB Holding AG a 2021-es üzleti évet új, történelmi rekordértékkel zárta az árbevétel terén. Az európai pénzügyi közvetítő vállalat a közvetítésekből 320,7 millió eurós bevételt ért el, ami 18,5 százalékos növekedésnek felel meg az előző év értékéhez képest. Még nagyobb mértékben, 46,2 százalékkal 21,8 millió euróra nőtt a konszern EBIT eredménye. Az OVB által jelenleg 15 európai országban kezelt ügyfelek száma 5,5 százalékkal 4,13 millióra emelkedett. Az OVB értékesítési csapata jelentős növekedéssel 5603 vezető beosztású pénzügyi közvetítőt tud sorai között.

Az OVB 2021-ben is jelentősen növelte árbevételét és eredményét Európában

„Ezzel a nagyarányú árbevétel- és eredménynövekedéssel az OVB konszernnek elméletileg minden oka meglenne az örömre. Megráznak azonban bennünket az Ukrajnából érkező képek a háborúról, a szenvedésről és a nélkülözésről. Ukrajnában 2007 óta vagyunk jelen üzleti tevékenységeinkkel. Aggódunk az ott élő emberekért, ügyfeleinkért, valamint ukrán kollégáinkért és családjaikért. Az OVB segélyszervezetével, a „Menschen in Not e. V.” egyesülettel közösen segélyalapot hoztunk létre, és ott nyújtunk támogatást, ahol a leginkább szükség van a segítségünkre” – jelentette ki az OVB vezérigazgatója, Mario Freis. „Reménykedünk abban, hogy a háború hamarosan véget érhet. Ezekben a drámai napokban fájdalmas módon tudatosul mindannyiunkban, milyen fontos kincsünk a béke.”

Üzleti téren az OVB 2021-ben profitált abból, hogy az ügyfelek nagymértékben elfogadták az elkötelezett pénzügyi közvetítőink által nyújtott személyes online tanácsadást, valamint az üzleti folyamatok egyre nagyobb mértékű digitalizálásából, ami tovább növelte az értékesítési tevékenységek hatékonyságát.

A 2021. évi kiváló üzleti eredmények és jövedelmezőség alapján az igazgatóság és a felügyelőbizottság a 2022. március 18-i ülésén arról határozott, hogy a 2021. üzleti évre vonatkozóan részvényenként 0,90 eurós osztalék kifizetésére tesz javaslatot a közgyűlés számára.

A közvetítésekből származó árbevétel 320,7 millió eurós új rekordszintet ért el

A legerősebbnek számító közép- és kelet-európai szegmensben az értékesítési jutalékokból származó bevétel jelentősen, 130,4 millió euróról 21,1 százalékkal 157,9 millió euróra nőtt. Németországban a közvetítésekből származó árbevétel 61,3 millió euróról 64,5 millió euróra növekedett. A dél- és nyugat-európai szegmensben a közvetítésekből származó árbevétel az előző évi 78,9 millió eurós érték után szintén kimagasló mértékben, 24,7 százalékkal 98,4 millió euróra emelkedett. Az OVB konszern a közvetítésekből összességében 320,7 millió eurós árbevételt ért el.

Az EBIT jelentősen, 46,2 százalékkal 21,8 millió euróra nőtt.

A közép- és kelet-európai szegmensben az EBIT dinamikusan, 14,2 millió euróról 43,4 százalékkal 20,4 millió euróra növekedett. Az eredmény növekedéséhez szinte valamennyi ország hozzájárult. A németországi szegmensben az üzemi eredmény 8,1 millió euróról 8,2 millió euróra bővült. A dél- és nyugat-európai szegmensben az EBIT 117,1 százalékos növekedéssel több mint a kétszeresére, az előző évi 4,2 millió euróról a tárgyévben 9,1 millió euróra nőtt. 2021-ben az OVB konszern 21,8 millió eurós üzemi eredményt (EBIT) ért el (előző év: 14,9 millió euró). Frank Burow pénzügyi igazgató: „Az OVB-konszern bevételarányos jövedelmezőségének növekedése 5,5 százalékról 6,8 százalékra, alátámasztja a hatékonyságjavulás terén elért eredményeinket.”

2022. évi előrejelzés

Az OVB arra törekszik, hogy tovább bővítse pénzügyi közvetítői és ügyfelei számát, és alapvetően arra számít, hogy a 2022-es üzleti évben is minden szegmensben növekedést érhet majd el. Jelenleg azonban egyre több bizonytalanság merül fel a gazdasági helyzet általános alakulását illetően. A megnövekedett kockázatok ellenére az OVB a közvetítésekből származó árbevétel alakulását 2022-ben konszernszinten jelenleg a 315–330 millió eurós sávba várja. Az üzemi eredmény a mostani becslések alapján 22–25 millió euróra növekedhet.


Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás: