Biztossá tenni a bizonytalant: nemcsak a túlélést, de akár 30%-kal nagyobb profitot is hozhat az agilitás a vállalatoknak

Az elmúlt években a vállalatok többségét a gyorsuló digitalizáció, a globalizáció és az automatizáció kihívásai tartották lázban, aztán megérkezett a koronavírus és magasabb fokozatra kapcsolt a túlélésért folytatott harc. Miközben több százezer cég húzta le a rolót világszerte, azok a vállalatok kaptak erőre, melyek képesek voltak rugalmasan és gyorsan reagálni a változásokra, és akár egyik napról a másikra átállni a távmunkára vagy a felhőalapú működésre. Az új varázsszó tehát az agilitás lett és ebben a korábbinál is nagyobb szerep hárul a céges informatikai rendszerekre. De hogyan érdemes egy vállalatnak az agilis transzformáció útjára lépnie, és mik lehetnek a folyamat legnagyobb buktatói? A Stylers Group szakértői válaszolnak.

Biztossá tenni a bizonytalant: nemcsak a túlélést, de akár 30%-kal nagyobb profitot is hozhat az agilitás a vállalatoknak

A legtöbb vállalat számára a hatékonyság és az üzleti eredmények jelentik a siker fokmérőit, azonban a gyorsan változó piaci környezetben újabb tényezők kerültek fókuszba: az üzletfolytonosság és az agilitás. Az amerikai cégek 89%-a szerint „fontos” vagy „rendkívül fontos” a szervezeti agilitás a boldogulásban, ugyanakkor közel 60%-uk szerint ők maguk nem rendelkeznek nagyfokú rugalmasságot biztosító vállalati kultúrával – többek között az akadálytalan belső kommunikáció és tudásmegosztás, valamint a gyors döntéshozatal képességeivel. Ez már rövidebb távon is a vesztüket okozhatja, de szépen lassan akár el is apaszthatja az üzleti eredményeket: az agilis cégek 37%-kal gyorsabban növelhetik bevételeiket és akár 30%-kal nagyobb nyereséget termelhetnek, mint a változásokkal szemben ellenállást és rugalmatlanságot mutató versenytársaik.

Az agilitás tanulható – szervezeti szinten is

Ha nagyon le szeretnénk egyszerűsíteni, az agilitás nem más, mint a szervezet azon képessége, hogy gyorsan és hatékonyan képes reagálni környezetében zajló változásokra és lehetőségekre. Mindez azt is lehetővé teszi, hogy a vállalat ne csupán felismerje a lehetséges kockázatokat, hanem fel is készülhessen és minimalizálni tudja a veszélyek kedvezőtlen hatásait. Ez a szemlélet nem csupán az üzleti stratégiára van alapvető hatással, de az ügyfelekkel és a partnerekkel kialakított kapcsolatokat, illetve vállalati kultúrát és a belső kommunikációt is új alapokra helyezi. Megújulás, tanulás, kockázatvállalás – mindezek jellemzik az agilis cégeket, azonban általános recept nem létezik, minden szervezet saját magára szabva és a saját tempójában képes a leghatékonyabban az agilis transzformáció útjára lépni. A felhatalmazás kultúrája is viszonylag új jelenség a hazai vállalati szférában: az eredményes vezető már nem csupán „főnök”, aki utasításokat oszt, hanem olyan csapattag, aki engedi dönteni a kollégáit, támogatja és segíti a munkájukat, miközben a közös (egyben egyéni) célok és jövőkép megvalósítására motiválja munkatársait a háttérből.

A rugalmas szervezet megteremtéséhez egyébként elengedhetetlen a feladatok és funkciók delegálása, és a megfelelő végrehajtásukba vetett bizalom, illetve kulcsfontosságú, hogy a döntéshozatal ne központosítva történjen, így az egyes vállalati egyégek megfelelő autonómiával és mindenekelőtt támogatással végezhetik munkájukat. „Az agilitás egy olyan keretrendszer, amely az IT-szakemberek számára teljesen megszokott, és azt a célt szolgáltja, hogy a csapatok működése átlátható legyen, könnyű legyen beazonosítani a fejlesztői folyamatokban keletkező hibákat, illetve kijavítani azokat. Magyarán rugalmasan képesek reagálni a változó ügyféligényekre vagy bármilyen más új tényezőre. Ezek a módszerek rendkívül jól adaptálhatók a vállalatok egészére is: mindenekelőtt a menedzsereket és középvezetőket érdemes képezni, hiszen ők teremthetik meg az innovációkat támogató, felhatalmazó kultúrát, nulladik lépésként pedig érdemes felmérni a kifejezetten erre a célra kitalált agilitási kérdőívekkel, hogy a folyamat melyik lépcsőfokán is áll a szervezet” – mondja Gönczy Gábor, a Stylers Group CEO-ja.

Buktató van bőven

A vállalati agilitásra azonban nem érdemes kipipálandó célként tekinteni, sokkal inkább egy folyamat, melyet bármilyen pontos stratégiával támasztunk is alá, nem érhetünk el néhány nap vagy hét leforgása alatt. A másik nagy hiba az lehet, ha általánosan bevált recepteket igyekszünk ráerőltetni a saját cégünkre, holott a mi munkatársaink és működésünk teljesen más lépéseket kívánna meg. Szintén gyakori probléma a cégeknél, hogy a hagyományaikból és a mélyen gyökerező vállalati értékeikből adódóan olyan humánerőt gyűjtenek össze, akik pontosan ugyanolyanok, így tökéletesen illenek a csapatba. Ahhoz azonban, hogy egy szervezet valóban agilis lehessen, elengedhetetlen a sokszínűség, és hogy az analitikusabban gondolkodó, szabálykövető munkatársakat, valamint a kreatív, rugalmas és gyorsabban döntő kollégákat egyaránt támogassa a cég.

Gönczy Gábor hozzáteszi: „kétségtelen, hogy a technológiával átszőtt világunkban a vállalatok alkalmazkodóképessége nagyon nagy részben múlik informatikai rendszereitől és az azokat működtető szakemberektől. Az agilis működésre történő átállas jóval többről szól ugyanis, mint hogy a felhőbe költöztetünk szolgáltatásokat, megteremtjük az otthoni munkavégzés körülményeit vagy éppen automatizáljuk az infrastruktúránk egy részét, a cég egész IT-szervezetét szükséges alapjaiban átgondolni. Az általános tapasztalat az, hogy bár sok tervezést és előkészületet igényel belefogni az agilis transzformációba, az első lépések után a legtöbb vállalkozás hatalmas fejlődést érzékel. Hogy ez miben nyilvánul meg? A rugalmasságnak és az innovációknak köszönhetően a szervezet óriásit ugrik előre a digitalizációban, a felszabaduló munkaerő újabb és újabb ötleteket képes megvalósítani és a felmerülő igényekre a korábbinál gyorsabban képes reagálni az IT-csapat: ez pedig az üzleti sikerek és a túlélés záloga egyben”.

Aki közelebbről is szeretne megismerkedni az agilitáshoz kapcsolódó gyakorlati kérdésekkel, annak érdemes csatlakoznia a most induló ingyenes protechtor Agile online eseménysorozathoz, melynek első, október 20-i kiadásában Novák István Agile coach és architekt osztja meg a területen szerzett tapasztalatait.


Ötéves csúcsra gyorsult az amerikai gazdaság szeptemberben

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése 2021 júliusa óta a leggyorsabb ütemű volt szeptemberben az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett előzetes értékei alapján.
2026. 09. 24. 07:00
Megosztás:

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről. Erről Magyar Péter írt szerda esti Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 24. 06:30
Megosztás:

Már tényleg mindene megvan? – Mit adjunk annak, akinek lehetetlen ajándékot venni?

Mit vegyünk annak, akinek tényleg mindene megvan? A kérdés sokaknak ismerős: parfümöt már kapott, ruhát nem merünk választani, lakásdekorból pedig valószínűleg több van neki, mint amennyit valaha fel tud használni. Ráadásul vannak, akik ha valamire vágynak, egyszerűen megveszik maguknak. Ilyenkor nem az a nehéz, hogy találjunk valamit, hanem az, hogy ne egy újabb felesleges dolgot adjunk.
2026. 09. 24. 06:00
Megosztás:

Prága megszigorította az orosz diplomaták beutazásának feltételeit Csehországba

Csehország megszigorította szerdától az orosz diplomaták beutazásának feltételeit. A Parlamentní listy című hírportál értesülését Adam Čörgő, a külügyminisztérium szóvivője a CTK hírügynökség kérdésére válaszolva megerősítette.
2026. 09. 24. 05:00
Megosztás:

A kormány 2029-ig finanszírozhat fejlesztéseket a 4,2 milliárd eurós forrásból

2029-ig finanszírozhat fejlesztéseket a még befagyasztott, de feloldásra javasolt 4,2 milliárd eurós forrásból a kormány - jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szerdán.
2026. 09. 24. 04:00
Megosztás:

Banki pályára lépnek a stabilcoinok: a LayerZero és az Anchorage összeköti a blokkláncokat

Egy gyors blokkláncos utalás önmagában kevés ahhoz, hogy egy bank vagy egy globális fizetési szolgáltató stabilcoint építsen a működésébe. A LayerZero szerint a tömeges elterjedéshez ellenőrizhető tartalékok, egyértelmű jogi felelősség és szabályozott kibocsátás is kell. Az Anchorage Digitallal kötött megállapodása azt mutathatja meg, hogyan találkoznak ezek az elvárások a blokkláncok közötti átjárhatósággal.
2026. 09. 24. 03:00
Megosztás:

Visszatekerték a kocsid kilométeróráját? Itt a megoldás, kihez lehet ezzel fordulni!

A carVertical európai használtautó-vásárlók körében végzett új felmérése szerint a legtöbben nem tudják, hogyan járjanak el, ha kiderül, hogy egy autó kilométeróráját visszatekerték: bizonytalanok abban, kihez fordulhatnak, nem számítanak arra, hogy visszakapják a pénzüket, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogyan kezelik az adott ország hatóságai a kilométeróra-csalást, illetve milyen jogszabályok vonatkoznak rá.
2026. 09. 24. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt - A nyugdíjasok az érintettek 65 év fölött

A 13. havi nyugdíj mellé 2026-ban megérkezett a 14. havi nyugdíj is. A név azonban könnyen félreérthető: idén a 14. havi juttatás még csak a havi nyugdíj negyedével volt egyenlő. Mutatjuk, kinek járt a két kifizetés, mennyi pénzt jelentett, és miért nem önmagában a 65. születésnap dönt a jogosultságról.
2026. 09. 24. 01:00
Megosztás:

Mikor túlárazott egy szerződés? Így működik az átvilágítás

Az elmúlt időszakban az „átvilágítás” a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Ezt segít megérteni Siti Johanna (indexképünkön), a BDO Business Advisory Services vezetője.
2026. 09. 24. 00:01
Megosztás:

Zuhan a Netflix részvény: a YouTube már a nappaliban is elveszi a nézőket?

A Netflix papírjai szeptemberben 11 százalékot veszítettek értékükből a megadott piaci adatok szerint. A befektetők egyre szigorúbban mérik, hogy a streamingóriás mennyi időre tudja a képernyő elé ültetni előfizetőit. Ebben a versenyben pedig már nemcsak más fizetős szolgáltatásokkal, hanem a Google YouTube-jával is szembe kell néznie.
2026. 09. 23. 23:00
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás: