Donald Trump durván elhúzott, megvan az USA új elnöke

Június elejéig nagyjából fej-fej mellett haladt Donald Trump és Joe Biden a november 5-én esedékes elnökválasztás esélyeseként. Aztán valami történt. Talán megfordíthatatlanul.

Donald Trump durván elhúzott, megvan az USA új elnöke

Trump egyre jobban elhúzott a jelenlegi elnöktől, miután az elnökjelölti vitán Biden siralmasan gyengén szerepelt, és a hétvégi merényletkísérlet még tovább növelte Trump szimpátiáját és esélyeit.

Jelenleg 70 százalék annak a valószínűsége, hogy Trump visszatérhet a Fehér Házba, míg 30 százaléknál kisebb az esélye, hogy Biden marad az elnök.

Az amerikai elnökjelöltek esélye

Az esélyek jelentős megváltozását követően a befektetők elkezdték felkészíteni portfoliójukat Trump elnökségére, megszaporodtak az úgynevezett Trump trade-ek.

Trump és Biden esélyek grafikonon

Mire számíthatunk Trumptól?

Első elnökségéhez hasonlóan most is az America First szlogen határozhatja meg Donald Trump gazdaságpolitikáját, melyet jelentős deglobalizációs törekvések jellemezhetnek. Ez elsősorban Kína ellen irányulhat, ennek példája a 60%-os általános minimum vám kivetésének ígérete is.
Trump politikája sokkal megengedőbb, így lazább szabályozás várható tőle a versenyképesség növelése érdekében. A környezetvédelem kevésbé lehet hangsúlyos, és nagyobb mértékben támaszkodna az olajra, háttérbe szorítva a megújuló energiát.

Fiskális politikáját pedig expanzív megközelítés jellemezheti, ami egyszerre jelentené az adók csökkentését és a kiadások növelését, ami még inkább növekvő költségvetési hiányt hozna magával.
A várható gazdasági intézkedések hatására magasabb lehetne az amerikai GDP növekedés üteme, de várhatóan az infláció is magasabb alakulna, hiszen utóbbit a deglobalizációs lépések, a vámok növelése és az expanzív fiskális politika is növeli.

Részvények

Az IT és a bankszektor is jócskán profitálhatna a lazább szabályozásból. Ez különösen igaz lehet a legnagyobb mega cégekre, például a Magnificent7-re. Előző elnöksége alatt Trump például kimondottan alacsony adókulccsal támogatta, hogy az IT cégek vigyék haza a külföldön tartott megtakarításaikat. Ezt az eszközt ismét alkalmazná, ami pozitívan hathatna az osztalékfizetésekre.

A gyorsabb növekedés, az amerikai termékek előtérbe helyezése, a termelés hazavitele a kisebb small cap cégekre hatna pozitívan, melyek jobban függenek az amerikai belső kereslet alakulásától, illetve azokra, melyek erős belső kereslettel rendelkeznek. Ilyen például a T-Mobile US, vagy a Target, melyek bevételének 100%-a az USA-ból származhat.

A környezetbarát technológiai cégek, az ESG-ben érintett befektetések számára negatív irányú változásokat hozhat a Trump adminisztráció, így ők inkább vesztesei lehetnek a változásoknak. Ezzel szemben az olajszektor számára kedvező időszak következhet.

Az elektromosautó-gyártók is inkább kárvallottjai lehetnek Trumpnak. Viszont Elon Musk az egyik, ha nem a legnagyobb támogatója Trump elnöki kampányának, így könnyen lehet, hogy az amerikai gyártó felé lejthet majd a pálya.

A kínai részvények egyértelműen vesztesek lehetnek, hiszen a vámok emelése rontaná versenyképességüket, és az új elnök más, változatos eszközökkel is az amerikai termékeket preferálhatja majd inkább.

Előző elnöki ciklusában Trumpot a gyors, váratlan lépések, adott esetben egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jellemezték, így a részvénypiacon nem árt felkészülni a növekvő volatilitásra is.
Érdekességképpen említsük meg a Trump Media & Technology Group részvényeit is, melynek névadója és 60%-os tulajdonosa Donald Trump. A közösségimédia-cégnek ugyanakkor elenyésző árbevétele van, így a részvény roppant spekulatív, amit tovább fokoz, hogy egyetlen elemző sem követi a céget.

Donald Trump piaci hatásai

Kötvénypiacok

Nagyobb infláció és a lazább fiskális politika miatt növekvő finanszírozási igény jellemezheti az amerikai gazdaságot. Ezek mindegyike felfelé hajtja a hozamszinteket, különösen a hosszabb futamidejű kötvények esetében. Így a lejárati prémium (term premium) emelkedhet, ami miatt a befektetők a kötvényportfolió rövidítése mellett dönthetnek.

A nagyobb növekedés, a kisebb amerikai cégek várhatóan gyorsabb növekedése ugyanakkor a kockázati felárak (high yield spread) csökkenését hozhatják, így ez az eszközosztály, főleg a rövidebb futamidő esetében relatív felülteljesítő lehet.

FX - Devizapiacok

Trump kapcsán több érv is a dollár erősödése mellett szól. A nagyobb növekedés és a várhatóan csökkenő külkereskedelmi hiány is ebbe az irányba mutat. A magasabb infláció hosszabb távon magasabb kamatokat is eredményezhet majd, bár a mostani környezetben talán még korai erről beszélni.

A dollár erősödésével párhuzamosan a feltörekvő piaci devizák szenvedhetnek. Különösen azok, melyek jelentős export kitettséggel rendelkeznek az USA irányába.

Kriptovaluta

A kripto eszközök szempontjából pozitív lehet Trump liberális hozzáállása. Ezt mutatja, hogy a kampány során már a főbb kripto eszközök mindegyikében fogadnak el támogatásokat.


Országos tisztifőorvos: nem tanultunk a koronavírus-járványból

Az országos tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány utáni időszakban nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyek egy következő járványhelyzetre való felkészültséget javítanák.
2026. 09. 08. 23:00
Megosztás:

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a TÖOSZ az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
2026. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Tovább nőtt a magyar turisták száma Horvátországban

A magyar vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt hét százalékkal növekedett Horvátországban az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
2026. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde csaknem 3 milliárd forint eredményt ért el az első fél évben

Közel 3,19 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2026 első fél évében, amely tartalmazza a KELER Csoport BÉT Csoportra eső eredményét is - derül ki a Budapesti Értéktőzsde kedden közzétett féléves jelentéséből.
2026. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Lemondott az Oktatási Hivatal elnöke

Benyújtotta lemondását elnöki tisztségéről és kormánytisztviselői jogviszonyáról az oktatási és gyermekügyi miniszternek Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke október 1-jei hatállyal.
2026. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

A forint kedden 0,2 százalékkal erősödött a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Az európai részvénypiacok kedden iránykereső kereskedés mellett vegyesen zártak, miközben a befektetői hangulatot továbbra is az energiaárak emelkedése és az ebből fakadó inflációs aggodalmak terhelték. Az olajárak újabb lendületet kaptak, a Brent jegyzése megközelítette a hordónkénti 100 dolláros szintet, az európai földgáz ára több mint három százalékkal nőtt.
2026. 09. 08. 20:00
Megosztás:

5000 új egészségügyi dolgozóra van szükség Kongóban

Mintegy ötezer egészségügyi dolgozó felvételére és betanítására, valamint további 1600 betegágyra van szükség a Kongói Demokratikus Köztársaság hat tartományát sújtó ebolajárvány elleni védekezés kiterjesztéséhez - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2026. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Nem sietik el a generációváltást a magyar vállalkozók, a cégük bánhatja

Komoly üzleti kockázattá válhat az utódlás a hazai családi vállalkozásoknál – mutat rá az EY második alkalommal elkészített Vállalkozói Barométer kutatása. Kelet-Közép- és Dél-Európa 16 országát lefedő, több mint 1000 vállalkozó megkérdezésével készült felmérésben 173 magyar válaszadó vett részt.
2026. 09. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb kedvező magyar gazdasági adat érkezett

A KSH ma reggel az augusztusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, mely szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,2 százalékkal emelkedtek. Az éves szintű infláció így enyhén nőtt: 1,3 százalékra a júliusi 1,2 százalékról. Az 1,3 százalékos tényadat megegyezik a várakozásunkkal és minimálisan elmaradt a konszenzustól. Az éves maginfláció enyhén emelkedett: a hetedik havi 1,9 százalékról 2,0-ra nőtt az index.
2026. 09. 08. 18:30
Megosztás:

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága 2026 második negyedévben, a nemzetközi fuvarozás összköltsége az infláció hatszorosával, 12,3 százalékkal ugrott meg, a belföldi fuvarköltségek 6,4 százalékkal nőttek, miközben a fuvardíjak alig több mint harmadát tudták a fuvarozók áthárítani - közölte a NiT Hungary - Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete kedden az MTI-vel a logisztikai és közúti fuvarozási szektorra szakosodott DigiLog Consulting cég Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) elemzése alapján.
2026. 09. 08. 18:00
Megosztás:

A világ GDP-jének 9 százalékát bukják a vállalatok ezen az egy hibán

Van egy láthatatlan költség, amit a cégek akkor is megfizetnek, ha az ára semmilyen kimutatásban nem szerepel: a túlterheltség, a stressz és az alacsony elköteleződés ugyanis közvetlenül hat a teljesítményre. A Gallup 2026-os adatai szerint globálisan csak a munkavállalók 20 százaléka elkötelezett1, Magyarországon pedig ez az arány 19 százalék2. A gazdasági tét óriási, hiszen a Gallup szerint a teljes elköteleződés globálisan 9,6 billió dollárnyi többletproduktivitást jelenthetne, ami a világ GDP-jének mintegy 9 százaléka.
2026. 09. 08. 17:30
Megosztás:

A kerékpárosbarát címre idén is pályázhatnak a települések, munkahelyek és közintézmények

Települések, munkahelyek és közintézmények idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre - közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kedden az MTI-vel.
2026. 09. 08. 17:00
Megosztás:

5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban

Augusztusban is a júliusi 5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban - közölte a cseh munkaügyi hivatal kedden Prágában.
2026. 09. 08. 16:30
Megosztás:

Új operatív alelnök az Accornál

Wojciech Kęsik operatív alelnökként csatlakozott az Accor kelet-európai, prémium, középkategóriás és economy márkákért felelős felsővezetéséhez. A világ vezető vendéglátóipari csoportja ezzel a kinevezéssel Magyarországon is megerősíti a kiváló működés, valamint a szállodahálózat folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségét.
2026. 09. 08. 16:00
Megosztás:

Stabilcoinok: a 24/7 devizalikviditás lesz az új teszt

A stabilcoinpiac következő növekedési szakasza már nem csupán arról szólhat, hogy egyre több dollárhoz kötött digitális eszköz jelenik meg a blokkláncokon. Az euróhoz, fonthoz, jenhez és más helyi devizákhoz kötött stabilcoinok terjedésével a hagyományos devizapiac egyre nagyobb része kerülhet on-chain környezetbe, ami új kihívást állít a bankok, market makerek és fizetési szolgáltatók elé.
2026. 09. 08. 15:30
Megosztás:

Átrendeződött a turisták költési térképe: egy nemzet egymilliárd forintnál is többet hagyott nálunk

A külföldi turisták kártyás költései idén nyáron is jelentős forgalmat generáltak Magyarországon a Global Payments adatai szerint. Az ír látogatók különösen sokat költöttek: júliusban és augusztusban összesen több mint egymilliárd forint értékben fizettek kártyával Magyarországon. Mindeközben az egyes turisztikai célpontok teljesítménye jelentősen eltért egymástól: míg több balatoni településen kétszámjegyű növekedést mértek, néhány hagyományosan népszerű desztinációban visszaesett a kártyás forgalom.
2026. 09. 08. 15:00
Megosztás:

A Mastercard szerint 2030-ra minden tizedik ember rendszeresen AI-ügynökökkel vásárolhat és fizethet

A jövőkutatók előrejelzései szerint 2030-ra az online vásárlók több mint egytizede rendszeresen AI-ügynököket használhat majd arra, hogy azok a nevükben vásároljanak termékeket – derül ki a Mastercard új, A Short History of the Future of Shopping and Payments (A vásárlások és a fizetések jövőjének rövid összefoglalója) című jelentéséből.
2026. 09. 08. 14:30
Megosztás:

Minden tizedik álláshirdetés kínál home office lehetőséget, a távmunka továbbra is elenyésző

Míg a 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7%-a, addig idén már 10%-uk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.
2026. 09. 08. 14:00
Megosztás:

Így néz ki az infláció 5 hónappal a választások után

A fogyasztói árak augusztusban 1,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, ami megfelelt várakozásunknak, de 0,1 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Az előző hónaphoz képest 0,2%-kal emelkedtek az árak, ami magasabb várakozásunknál, de megfelelt a piaci konszenzusnak. Az éves maginfláció 1,9%-ról 2,0%-ra emelkedett, az MBH Bank elemzői várakozásának megfelelően.
2026. 09. 08. 13:30
Megosztás: