Egyre népszerűbbek a kisvállalkozói személybiztosítások

Már több mint 6 ezer kisvállalkozás vezetője igényelte az OTP Banktól a Vállalkozói Védelmező személybiztosítást. Az elmúlt fél évben néhány esetben már éltek is a döntéshozók a szolgáltatás nyújtotta lehetőséggel: elsősorban a csonttörések vagy kórházi ápolások egyösszegű támogatására jelentkezett igény.

Egyre népszerűbbek a kisvállalkozói személybiztosítások

Nagyjából minden harmadik magyarországi mikro- és kisvállalkozásnak okozna jelentős működési problémát, ha valamelyik kulcsembere egy baleset vagy betegség miatt nem tudná ellátni feladatait – állapította meg az OTP Bank és a Groupama Biztosító tavalyi kutatása[1]. A hitelintézet és a biztosító társaság számukra hozta létre tavaly a Vállalkozói Védelmező személybiztosítást, ami pont ezekre a helyzetekre kínál gyors anyagi segítséget.

A speciális biztosítást tavaly nyári bevezetése óta már több mint 6 ezer vállalkozás igényelte, 70 százalékban Kft-k, 10 százalékban betéti társaságok, az igénylők ötöde pedig egyéni vállalkozó. Az érintett vállalkozások átlagosan évi 100 millió forintos árbevétellel rendelkeznek, ágazatok szerinti bontásban pedig leginkább az építőiparban, az áruszállításban, valamint a kiskereskedelemben tevékenykednek. Az átlagos foglalkoztatotti létszámot tekintve többségében 10 fő alatti kisvállalkozások választják ezt a védelmet. Néhány esetben már éltek is a döntéshozók a szolgáltatás nyújtotta lehetőséggel: elsősorban a csonttörések vagy kórházi ápolások egyösszegű támogatására jelentkezett igény.

„Rengeteg mikro- és kisvállalkozás működik Magyarországon, amelynek a tulajdonosa egyszemélyben ügyvezetője és mindenese is a cégnek, ezért ezek a vezetők nem engedhetik meg maguknak, hogy akár csak néhány napra is kiessenek a munkából. A Vállalkozói Védelmező biztosítás anyagi segítségével viszont áthidalhatják az esetlegesen felmerülő kritikus időszakot, vagy pótolhatják veszteségüket, ami fontos támogatás lehet, ezt ismerik fel egyre többen a vállalkozók közül” – mondta Budai József, az OTP Bank Bankbiztosítási főosztályvezetője.

Az OTP Bank tapasztalatai alapján az érdeklődő vállalkozások fele valamilyen hitel mellé igényli a biztosítást, hogy egy váratlan helyzetben az anyagi juttatás őrizhesse meg vállalkozásuk, illetve családjuk pénzügyi stabilitását.

A biztosítás népszerűségéhez az is hozzájárul, hogy míg sok élet- és balesetbiztosítás megkötését jellemzően orvosi vizsgálathoz kötik a biztosító társaságok, a Vállalkozói Védelmező biztosításhoz erre nincs szükség, sőt, már a bankfiókok mellett, kényelmesen, telefonon is megköthetik az ügyfelek az OTP Contact Center-en keresztül, és már másnaptól fedezetet nyújt a szerződés.

A tájékoztatás nem teljeskörű és nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A fenti termékek és szolgáltatások részletes feltételeiről az ismert csatornákon keresztül tájékozódhatnak. Az OTP Bank fenntartja annak jogát, hogy a közleményben szereplő termékek és szolgáltatások kondícióit módosítsa.

[1] A reprezentatív kutatás 2021. április 21-e és 28-a között, 150 mikro-, valamint 100 kisvállalkozás pénzügyi döntéshozójának telefonos megkérdezésével készült.


Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás:

Kétórás sztrájk volt a Hanon székesfehérvári telephelyén

A múlt pénteki, pécsi telephelyen tartott kétórás figyelmeztető sztrájk után csütörtökön a székesfehérvári telephelyen tartottak kétórás munkabeszüntetést a dolgozók a Hanon Systems Hungary Kft.-nél - tájékoztatta a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke a munkabeszüntetést követően az MTI-t.
2026. 06. 12. 00:30
Megosztás:

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a 2026-os országgyűlési választásra

A Mi Hazánk Mozgalom 1,1 milliárd forintot fordított a tavaszi országgyűlési választásra - derül ki a párt beszámolójából, amely a csütörtöki Hivatalos Értesítőben jelent meg.
2026. 06. 12. 00:05
Megosztás:

Coinbase–MassPay együttműködés: új lendületet kaphatnak a vállalati USDC-fizetések

A Coinbase és a MassPay partnersége újabb fontos lépés lehet a stabilcoin-alapú vállalati fizetések terjedésében. Az együttműködés célja, hogy a cégek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban küldhessenek nemzetközi kifizetéseket USDC-ben, anélkül hogy saját kriptós infrastruktúrát kellene kiépíteniük.
2026. 06. 11. 23:30
Megosztás:

A Nasdaqon indulhat az Avalanche treasury platform: új kapu nyílik az AVAX-kitettség előtt

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezhet az Avalanche ökoszisztéma: egy AVAX-fókuszú treasury platform Nasdaq-listázásra készül. A lépés hidat építhet a hagyományos tőkepiacok és a kriptoszektor között, miközben új típusú befektetői kitettséget kínál azoknak, akik nem közvetlenül vásárolnának kriptoeszközöket.
2026. 06. 11. 22:30
Megosztás:

Kamatot emelt az EKB, a prognózisukat is módosították

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-ra emelte a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-ra emelkedett, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-ra emelkedett.
2026. 06. 11. 21:30
Megosztás:

Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás: