Folytatja dinamikus növekedését az EY - hat fővel bővül a vezetők köre

Tovább emeli felsővetőinek számát az EY, így már 24 partnerrel és 20 associate partnerrel segíti a hazai vállalatok növekedését a tanácsadó cég.

Folytatja dinamikus növekedését az EY - hat fővel bővül a vezetők köre

Idén októbertől partneri pozícióból támogatja az EY ügyfeleit Domoszlai Rita, míg Csesznok Andrást, Farkas Ádámot, Kocsis-Kelemen Zsófiát, László Rolandot és Veres Mátyást associate partnerré léptették elő.

„Az EY-nál kiemelkedő szaktudású vezetőktől, a lehető legmagasabb szintű tanácsadást kapják meglévő és jövőbeni ügyfeleink. Ma már több mint 40 partnerrel és associate partnerrel segítjük a vállalatok növekedését. Gratulálok kollégáim megérdemelt előléptetéséhez” – emelte ki Rencz Botond, az EY nemzetközi vezetője. Hozzátette, a tanácsadó cég évek óta dinamikusan növekszik Magyarországon, aminek eredményeként idén regionális terjeszkedésbe kezdett a vállalat. Először Debrecenben, majd Pécsett is irodát nyitott, fokozottan bővíti munkavállalói létszámát. „Köszönöm ügyfeleink bizalmát, akik mindezt lehetővé teszik” – mondta.

Domoszlai Rita, az EY könyvvizsgálati üzletágának legújabb partnere a cégnél töltött közel két évtized alatt jelentős ágazati tapasztalatot szerzett a gyártás, a kis- és nagykereskedelem, az autóipar, valamint az olaj- és gázipar területén. Szakterülete a magyar és nemzetközi beszámolókészítési standardok (IFRS) alapján összeállított éves és évközi beszámolók, pénzügyi kimutatások, illetve csoport konszolidáció céljából készülő jelentések könyvvizsgálata, emellett átfogó számviteli és projekt menedzsmentment képességekkel rendelkezik és fenntarthatósági, valamint éghajlatváltozási szolgáltatásokkal is foglalkozik.

Csesznok András 2007 óta erősíti az EY csapatát, ahol először a könyvvizsgálat területén dolgozott, majd 2016-ban csatlakozott a számviteli tanácsadási csapathoz. Munkája során pénzügyi szektorban működő vállalkozások auditálására és tanácsadására specializálódott. Az elmúlt években számos IFRS átállási és új számviteli standardok bevezetését célzó tanácsadó projektekben támogatta ügyfeleit. Tapasztalattal rendelkezik pénzügyi instrumentumok, üzleti kombinációk és egyéb komplex tranzakciók számviteli kezelésében, számviteli politikák, konszolidációs és egyéb pénzügyi folyamatok kialakításában.

Farkas Ádám, az EY Felelős Üzleti Működési Szolgáltatásokért felelős vezetője. Pályafutása alatt átfogó ismereteket szerzett az üzleti működést támogató szemléletmód és jogi megfelelőség területén, a compliance kockázatok felmérésében és kezelésében, kontrollok kialakításában és fenntartásában, valamint vállalati visszaélések kivizsgálásában. Az EY-nál az elmúlt 4 évben számos visszaélésmegelőzéssel, visszaélésvizsgálattal, adatvédelemmel és megfelelési keretrendszerrel kapcsolatos projekten dolgozott.

Kocsis-Kelemen Zsófia 2013-ban az EY indirekt adó csapatánál kezdte szakmai karrierjét. Az elmúlt években az adózást érintő digitalizációs törekvésekre fókuszált, így hozzájárult számos jövőbe mutató megoldás kifejlesztéséhez, valamint részt vett a digitális projekteken dolgozó csapat kiépítésében is. Mindemellett az általános indirekt adózást érintő üzleti kérdések és kihívások megoldásával, nemzetközi értékesítési láncok menedzselésével és optimalizálásával is foglalkozik.

László Roland 2019-ben csatlakozott az EY-hoz, ezt megelőzően több mint 13 évet dolgozott stratégiai tanácsadóként elsősorban a pénzügyi- és telekommunikációs szektorokban, ahol több komplex digitális- és agilis transzformációs projektet vezetett le. Az Üzleti Tanácsadás Szolgáltatások üzletág tagjaként többek között a piacralépési stratégiák, szervezeti- és működési modellek kialakításában támogatja a cég ügyfeleit.

Veres Mátyás több mint 20 év tapasztalattal rendelkezik menedzsment tanácsadás, ezen belül is a teljesítmény-növelés, ügyfélkapcsolat-menedzsment és komplex IT-rendszerbevezetések irányítása területén. Az EY-nál 2017 óta dolgozik. Szakterülete első sorban a pénzintézeti szektor vonatkozásában az üzleti modellezés, a folyamatfejlesztés, valamint az informatikai-rendszerek implementációját támogató projektek menedzsmentje.


Több fontos változást is bejelentett az MNB

Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos kérdésben hozott döntés az MNB. A mai napon a jegybanki alapkamat változatlanul 5,50 százalékon tartották, a konszenzusnak megfelelően.
2026. 09. 22. 18:01
Megosztás:

A kamatokon nem módosított, közvetve mégis szigorított az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően szeptemberben 5,50%-on tartotta az alapkamatot az MNB.
2026. 09. 22. 17:00
Megosztás:

Hogyan alakítják át a pénzügyi technológiák az online kaszinós fizetéseket?

Régen egy online kaszinónál a fizetés leginkább bankkártyát vagy átutalást jelentett. Ma jóval több lehetőség közül választhatunk. A pénzügyi technológiák gyorsabbá tették a pénzmozgást, egyszerűsítették az ellenőrzést, és új biztonsági megoldásokat hoztak. A változások elsősorban a tranzakciók sebességében, a biztonsági ellenőrzésekben és a játékosok számára elérhető fizetési lehetőségekben figyelhetők meg.
2026. 09. 22. 16:32
Megosztás:

A Binance kriptotőzsde 100 millió dollárt fektetett a Circle-be – öt évre szóló USDC-megállapodás jött létre

A Binance mintegy 100 millió dollár értékű részesedést szerzett a Circle Internet Groupban, miközben a két vállalat új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött az USDC stabilcoin terjesztésének és használatának bővítésére. A konstrukció túlmutat egy egyszerű részvénybefektetésen: a Circle havi ösztönző díjakat fizet majd a Binance-nek az arra jogosult USDC-egyenlegek után, a kriptotőzsde pedig vállalta, hogy tovább erősíti az USDC jelenlétét saját ökoszisztémájában.
2026. 09. 22. 16:31
Megosztás:

A Zcash elhatárolódott a ZRC-20-tól és a CASH tokentől

A Zcash Foundation egyértelműen jelezte, hogy nincs hivatalos kapcsolata a ZRC-20 nevű tokenstandarddal és az ehhez kötődő CASH tokennel. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert korábban a Foundation X-fiókján keresztül olyan bejegyzés jelent meg, amely úgy mutatta be a ZRC-20-at, mintha az a Zcash hálózat új, hivatalos tokenes funkciója lenne.
2026. 09. 22. 15:41
Megosztás:

Kárt is okozhat az otthoni klímatisztítás

Kárt is okozhat a klímaberendezésben a nem megfelelő otthoni tisztítás – figyelmeztet egy műszaki szakértő. A bolti spray-k és habok átmenetileg megszüntethetik a kellemetlen szagokat, de a készülék mélyebben fekvő alkatrészeit nem tisztítják meg teljesen.
2026. 09. 22. 15:10
Megosztás:

35 millió forintból vállalható nyugdíjas életszínvonal

Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből.
2026. 09. 22. 14:34
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás:

Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő

A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén.
2026. 09. 22. 12:30
Megosztás:

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek.
2026. 09. 22. 12:00
Megosztás:

A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás:

5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét

Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
2026. 09. 22. 10:39
Megosztás:

Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮

Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartott állampapírok, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények vagy más tokenizált eszközök ne pusztán digitális formában létezzenek, hanem ténylegesen felhasználhatók legyenek hitelfelvételhez és likviditáskezeléshez.
2026. 09. 22. 10:21
Megosztás:

Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás: