Gombamód nőnek a magyar vagyonok, ennek egy része azonban csak illúzió

Bár újabb történelmi csúcsot döntött idén januárban Magyarországon a lakosság nettó pénzügyi vagyona, és folytatódott a legfelső vagyoni réteg 2010 óta tartó gazdagodása is, a pénzügyi tudatosság alig javult idehaza. Erre utal legalábbis, hogy az elmúlt 10 évben csak minimálisan csökkent a készpénzben, folyószámlákon vagy lekötött betétben álló vagyonhányad. Sokan csak statisztikailag lettek tehetősebbek, ingatlanaik drágulása lévén, a valódi jólét azonban továbbra is kevesek kiváltsága - állapítja meg a Blochamps Capital legfrissebb, nemzetközi és hazai tendenciákat elemző Wealth Management Portréja, amelyből az is kiderül: újabb ezermilliárd forinttal gyarapodhat ebben az évben a privátbankok által kezelt vagyon Magyarországon.

Gombamód nőnek a magyar vagyonok, ennek egy része azonban csak illúzió

A történelemben példátlan mind a jelenlegi leggazdagabbak aktuális vagyonának mérete, mind pedig a vagyonfelhalmozás ütemének elsöprő dinamikája. Bár Magyarországon a teljes lakossági vagyongyarapodás folytatódott tavaly, a legtehetősebbek sokkal gyorsabban gazdagodtak, mint az alsóbb vagyondecilisek tagjai.

“A háztartások bruttó klasszikus pénzügyi vagyonának mérete 2021. december 31-re elérte a 43.185 milliárd forintot, azaz 4.867 milliárddal, 12,7 százalékkal nőtt egy év alatt. A nettó általános pénzügyi vagyon pedig újabb történelmi csúcsot döntött, és meghaladta a 62.400 milliárd forintot. Továbbra is azt látjuk azonban, hogy ebből a folyamatból elsősorban a a 9. és a 10. vagyondecilishez tartozók profitálnak. Magyarországon a pénzügyi eszközök értékének 62 százaléka a legfelső vagyondecilis, azaz a leggazdagabbak tulajdonában van. Jelenleg ez a 398 ezer háztartás birtokolja például a teljes lakossági vagyon 48,5 százalékát“ - hívja fel a figyelmet Karagich István, a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó és business intelligence cég ügyvezetője.

Szerinte fontos leszögezni, hogy több millió háztartás gazdagodása csupán az ingatlanok felértékelődésének következménye - hiszen Magyarországon nemzetközi összehasonlításban kiemelkedően magas a saját tulajdonú lakások, házak aránya. “Azaz relatív győzelem ez. Statisztikailag valóban egyre többen és egyre többet mondhatnak vagyonösszegben magukénak, a valódi jólét azonban továbbra is kevesek kiváltsága” - teszi hozzá Karagich István.

Brutális növekedés, egyedülálló piaci potenciál

Nincs ez másként világszinten sem, hiszen 1995 óta a vagyonrétegek felső egy százaléka 19-szer többet tudhat magáénak gyarapodásában, mint az emberiség legkevésbé tehetős 50 százaléka. Negyed évszázad alatt a bolygó lakosságának alsó vagyonfele a globális növekedésnek csupán ötvenedét tudhatta a magáénak. Mindeközben a leggazdagabbak a teljes vagyonnövekedés 38 százalékát zsebelték be.

“Érdekes adat a hazai vagyonosok mennyiségéről, hogy Magyarországon a privátbanki ügyfélszámlák száma tavaly lényegében megegyezett a 2010-essel, ám a teljes kezelt vagyon több mint háromszorosára, 2349 milliárdról 7000 milliárd forint főlé nőtt ez idő alatt. Idén pedig újabb ezer milliárddal nőhet ez a vagyontömeg“ - figyelmeztet Karagich István. A Blochamps prognózisa szerint 2024 végére eléri az 5 ezret azon magyaroknak a száma, akik legalább egymilliárd forint fölött rendelkeznek. A dollármilliárdosok száma addigra 3-ról minimum 7-re nő, a 300 millió forintnál gazdagabbaké pedig 13 ezerről 20 ezerre bővül.

Hol marad a pénzügyi tudatosságra ébredés?

Az általános gazdagodás azonban nem feltétlenül jár együtt a pénzügyi tudatosság növekedésével, sőt.

“Miközben az infláció rég nem látott magasságokban szárnyal, tavaly a magyar lakosság banki betétállományának és készpénztulajdonának együttes összege 14.824 milliárd forintról 16.883 milliárdra duzzadt. A készpénzben, folyószámlákon és lekötött betétben álló összegek aránya a klasszikus pénzügyi vagyonon belül 2010 óta 49 százalékról csupán 47 százalékra csökkent. Látra szóló betétekben fekszik a vagyonok csaknem negyede, 12 és 14 százalék közötti a készpénz, a befektetési jegyek és a különféle biztosítások aránya. Elenyésző a rövid lejáratú kötvények (2,6 százalék) és a tőzsdei részvények (3,6 százalék) aránya is. Bíztató ugyanakkor, hogy a lakosság már 9.179 milliárd forinttal finanszírozza a költségvetést hosszú lejáratú állampapírok birtoklásával, míg ez az eszközosztály 2010-ben még csupán 969 milliárd forintot vonzott” - teszi hozzá Karagich István.

A Blochamps vezetője szerint nem csak a lakosságon múlik azonban, hogy nem jönnek létre kellően komplex befektetési portfóliók: a bankok sokáig nem fektettek elegendő energiát abba, hogy kellően szofisztikált értékajánlatokat tegyenek, és mélységeiben megismerjék ügyfeleik vagy potenciális ügyfeleik szokásait, lehetőségeit. A verseny és a digitalizáció azonban új kapukat nyit, melyeknek egyértelműen az ügyfelek lesznek a nyertesei. Ehhez azonban mélységi ügyfélprofilozásra lesz szükség szektorszerte és nem csupán a privátbanki, hanem a magas prémiumszegmensben is.

A Blochamps Capital éppen ezért most arra készül, hogy nyári publikálással újabb hiánypótló felmérést készítsen, ezúttal a külföldön élő fiatalok - a jövő vagyonosainak - bevételi lehetőségeiről, megtakarítási, befektetési szokásairól, öngondoskodási terveiről és az ezeket megalapozó karriertervekről.

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás:

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2026. 04. 29. 23:00
Megosztás:

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás:

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
2026. 04. 29. 22:00
Megosztás:

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 29. 21:00
Megosztás: