18 százalékkal nőtt az átlagkereset 2022 első felében
A kedvezmények figyelembevételével számított nettó keresetnövekedés 18,7 százalékos volt idén január-júniusban. Az ágazati béremelések mellett az év elejétől már 200 ezer forintos minimálbér és 260 ezer forintos garantált bérminimum is hozzájárult a jelentős mértékű előrelépéshez - kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentését a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Rezsitámogatási rendszert vezet be a fővárosi önkormányzat
Rezsitámogatási rendszert vezet be októbertől a fővárosi önkormányzat: évi 48 ezer forint támogatást kaphatnak a rászoruló gyermekesek, az ápolási díjon lévők vagy más nehéz helyzetben lévő családok, illetve a létminimumnál kevesebb nyugdíjat kapó nyugdíjasok - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Megugrott a hőszivattyúk iránti lakossági érdeklődés
Hatszorosára nőtt 2022 júliusában a hőszivattyúk iránti lakossági megkeresések száma a Daikin budapesti márkaboltjában és partnerhálózatában az előző év hasonló időszakához képest - mondta Zuggó Balázs, a fűtési, hűtési, szellőztetési, légtisztítási és hűtőtechnológia területén működő Daikin Hungary Kft. ügyvezető igazgató szerdán a társaság sajtótájékoztatóján.
Tüntetéssel és "időhúzó" tiltakozással követel béremelést a rendőrök szakszervezetek Romániában
A hatályos román közalkalmazotti bértörvényben előirányzott, de rendre elhalasztott béremelések folyósításáért rendezett tüntetést szerdán Bukarestben a rendőrök és börtönőrök szakszervezete, amely sajátos, "időhúzó" tiltakozási módszerekkel is nyomatékot ad bérköveteléseinek.
Ingatlanpiac: a budapesti agglomeráció fénykora lejárt
Az északi agglomerációban az ingatlanpiaci forgalom a második negyedévtől kezdve még budapestinél is nagyobbat esett, és a kilátásos sem túl biztatóak. A tulajdonosok egyelőre reménykednek abban, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba, árcsökkenéssel ezért még nem nagyon lehet találkozni.
Bulgária influenzaként fog tekinteni a koronavírusra
Bulgária influenzaként és egyéb légúti megbetegedést okozó vírusok között fogja kezelni a koronavírust - jelentette be Radka Argirova, a koronavírus-járvánnyal foglalkozó bolgár munkacsoport miniszterelnöki tanácsadója a bolgár egészségügyi minisztérium vonatkozó ülését követően - jelentette az Euractiv című brüsszeli hírportál szerdán.
A gázt sokan kiköttetik a drágulás miatt - megrohanta a lakosság a hőszivattyú piacot
Átlagosan hatszorosára nőtt 2022 júliusában a hőszivattyúkkal kapcsolatos lakossági megkeresések száma a Daikin budapesti márkaboltjában az előző év hasonló időszakához képest, és a cég közel 300 főt számláló partnerhálózata is hasonló nagyságrendű bővülésről számolt be, de van, ahol tízszeresére nőtt az érdeklődés. Az érdeklődő fogyasztók a legkülönbözőbb ingatlantípusokkal rendelkeznek, és azonnali megoldást szeretnének a gázról történő leválásra. Kinek éri meg a hőszivattyú? Hogyan működik? Cikkünkben elmagyarázzuk.
Gépi szellőztetőrendszerek: ez az olcsó rezsijű otthonok titka?
A szünidő és a nyaralási szezon lezárultával időnk 70-90 százalékát ismét zárt, rosszul szellőző terekben töltjük. A Wavin kutatása szerint a magyarok 80 százaléka a koronavírus megjelenése óta fontosabbnak tartja a beltéri levegőminőséget, kétharmaduk azonban nem használ semmilyen beépített légszűrő vagy szellőztető megoldást. Pedig a beltéri levegő minőségét és páratartalmát nem csak az irodákban és bevásárlóközpontokban, hanem otthon is energiahatékonyan szabályozhatjuk gépi lakásszellőztető rendszerekkel.
Ma már az adataink is a vagyontárgyaink: így kereshetünk pénzt velük
A GDPR szabályozás ugyan előtérbe helyezte az adatvédelmet egész Európában, hazánkban a többség még mindig nem látja át teljesen, mekkora vagyont képviselnek az adatai. Zádor Balázs, a RECASH egyik alapítója elmondta, a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított EU-irányelv (PSD2) kivételes üzleti lehetőséget jelent, hiszen lehetővé teszi, hogy szigorú szabályozások mellett pénzzé tegyük az adatainkat. A szakember arról beszélt, ez a jelenlegi inflációs környezetben és kiszámíthatatlan gazdasági helyzetben újabb esélyt teremt mindenki számára, hogy spóroljon a hétköznapokban.
Mi vár a lakossági bankszektorra?
A lakossági bankszektor jelentős változások kereszttüzében van és kritikus ponthoz érkezett. A technológia fejlődése, a szabályozói környezet összetettsége, a beágyazott pénzügyi megoldások előtérbe kerülése, a konszolidáció és a változó ügyfélelvárások együttes nyomást gyakorolnak a hagyományos üzleti modellekre. Ezek a trendek befolyásolják, kiben bíznak a fogyasztók és hogyan kívánják intézni pénzügyeiket. Az öt meghatározó tendenciára alapozva, amelyek az elkövetkező években alakítani fogják az ágazatot, a PwC kidolgozott öt hipotetikus forgatókönyvet a szektor jövőjére vonatkozóan.
A céges költségtérítést is befolyásolják az új rezsiszabályok
A rezsicsökkentés augusztus elsejével módosuló szabályai miatt előtérbe kerülhet a munkavállalónak adómentesen adható rezsitámogatás is. A távmunkavégzés keretében történő foglalkoztatást viszont a munkaszerződésben szabályozni kell – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie.
Iskolakezdés és infláció: Hogyan segíthet a munkáltató?
Drasztikusan nőtt a füzetek, a hátizsákok ára és drágulni fog a menza is. Munkáltatóként érdemes szem előtt tartani, hogy az iskolakezdés időszaka – az infláció és az egyéb aktuál gazdasági folyamatok következtében – idén várhatóan különösen nagy terhet ró majd a családokra. Milyen eszközökkel támogathatják ebben a helyzetben dolgozóikat a munkaadók? Jó hír, hogy több kedvező adózású megoldás is létezik!