Megemelte éves célját az SAP
A felhő alapú szolgáltatások előretörése miatt az SAP megemelte az idei évre vonatkozó eredmény várakozását.
Jobban teljesített a kínai export mint várták
A várakozásokat meghaladó ütemben gyorsult a kínai export növekedése szeptemberben, az import bővülése azonban jelentősen lassult, miközben a kínai ipari szektorra jelentős nyomást gyakoroltak az elmúlt időszakban a felszökött szénárak miatti energiaellátási problémák, illetve az ország egyes részein ismét kialakuló koronavírus-járványgócok.
Négy új híd épül a magyar-szlovák határon
"A napokban ünnepeltük az újjáépített Mária Valéria híd átadásának huszadik évfordulóját, a közeljövőben újabb három határhíd fenntartásáról létrejött magyar-szlovák megállapodást szentesíthet az Országgyűlés" - jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleményében a parlamenti és stratégiai államtitkár kifejtette: két közúti Ipoly- és egy kerékpáros Duna-híd építése kezdődik meg a leghosszabb közös határszakaszon.
Folytatódik a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program
A kormány célja a magyar vidék fejlesztésének és fejlődésének elősegítése, ezért a vállalkozások ismét pályázhatnak vissza nem térítendő támogatásra a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programban. A november 9-én megnyíló harmadik pályázati körben összesen 20 milliárd forintra lehet majd benyújtani a kérelmeket - közöle szerdán az Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM).
Elegünk lett a készpénzből: a járvány a készpénzmentes fizetés mellé állította Közép-Kelet-Európát
A V4-ek és Szlovénia polgárai szerint a digitális fizetési lehetőségek segítették a járvány elleni védekezést: a régió lakosságának 83 százaléka örül a készpénzmentes fizetési lehetőségek terjedésének, sőt minden második ember már kifejezetten kerüli a bankjegyek használatát – derül ki a Nézőpont Intézet által elvégzett regionális kutatásból. A magyarok harmada siratja a készpénzt, a döntő többség ezzel szemben itthon és a többi vizsgált országban is kötelezné a kereskedőket a készpénzmentes fizetés biztosítására.
Erősödött reggelre a forint
Erősödött a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
Szárnyal az infláció az USA-ban
A piaci várakozásokat meghaladó mértékben, ismét 13 éve nem tapasztalt erős ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben az Egyesült Államokban. A következő hónapokban még tovább emelkedhetnek az árak az energiahordozók drágulása miatt, ami megkérdőjelezi a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve azon álláspontját, hogy a magas infláció átmeneti jelenség.
Az EU 12 milliárd euró értében bocsátott ki kötvényt
Az Európai Bizottság a koronavírus-járvány okozta helyreállítást támogató NextGenerationEU nevű programja keretében kötvényeket bocsátott ki 12 milliárd euró értében, a kötvényekből befolyó összegek környezetkímélő, illetve a zöld átállást segítő kezdeményezések céljait szolgálják majd - közölte az uniós bizottság kedden.
Megemelte idei magyar GDP-növekedési előrejelzését az IMF
Jelentős mértékben feljavította előző prognózisához képest magyar gazdasági növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) jelentésében. Eszerint a közép-kelet-európai régióban Magyarország éri el az idén a legnagyobb GDP-növekedést.
Biztossá tenni a bizonytalant: nemcsak a túlélést, de akár 30%-kal nagyobb profitot is hozhat az agilitás a vállalatoknak
Az elmúlt években a vállalatok többségét a gyorsuló digitalizáció, a globalizáció és az automatizáció kihívásai tartották lázban, aztán megérkezett a koronavírus és magasabb fokozatra kapcsolt a túlélésért folytatott harc. Miközben több százezer cég húzta le a rolót világszerte, azok a vállalatok kaptak erőre, melyek képesek voltak rugalmasan és gyorsan reagálni a változásokra, és akár egyik napról a másikra átállni a távmunkára vagy a felhőalapú működésre. Az új varázsszó tehát az agilitás lett és ebben a korábbinál is nagyobb szerep hárul a céges informatikai rendszerekre. De hogyan érdemes egy vállalatnak az agilis transzformáció útjára lépnie, és mik lehetnek a folyamat legnagyobb buktatói? A Stylers Group szakértői válaszolnak.