Népszerű a szállásadók körében az okmányolvasási kötelezettség teljesítésére kifejlesztett furfangos magyar szoftver

Nincs több haladék - szeptember elsejétől minden magyarországi szálláshelyre érvényes az új adatszolgáltatási kötelezettség. A kormányrendelet újabb kihívásokat és költségeket jelent a pandémia miatt nehéz helyzetbe került turizmus vállalkozásai számára. A problémára a GoodID készített költséghatékony és szakszerű megoldást, így eszközberuházás helyett egy meglévő okostelefon is megteszi. A rendszer iránti érdeklődést jól jellemzi, hogy már több mint 350 szálláshelyen, több mint harmincezer leolvasás történt az indulás utáni első teljes hónapban.

Népszerű a szállásadók körében az okmányolvasási kötelezettség teljesítésére kifejlesztett furfangos magyar szoftver

A szállodák, panziók már most is küldenek bizonyos adatokat statisztikai célokra a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK), elsősorban az adatvezérelt, célzott marketingtevékenység és a turisztikai beruházások hatékonyabbá tétele érdekében. Az új szabályozás szerint azonban digitális okmányolvasót is használniuk kell, a törvényben meghatározott adatokat így rögzítik szálláshelykezelő szoftverükbe, majd egy tárhelyre – a Vendég Információs Zárt Adatbázisba, vagyis a VIZA rendszerbe – továbbítják. Itt legfeljebb két évig, titkosított módon tárolják az adatokat, ezekre csak a rendőrség kereshet rá ; célzottan, bűnmegelőzési és bűnüldözési célból.

A kötelezettség eredetileg idén januártól lépett volna hatályba, de a koronavírus-járvány közbeszólt. A legutóbbi rendelkezések szerint a szálláshely-szolgáltatóknak az adatokat szeptember elsejétől kell beolvasniuk és továbbítaniuk a VIZA rendszerbe.

Összecsaphatnak a hullámok a szállásadók feje fölött  

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint a pandémia előtt mintegy 3500 kereskedelmi szálláshely működött Magyarországon   ez a szám a válság hatására 2900 körülire csökkent, de a forgalom növekedésével arányosan várhatóan emelkedni fog. Mindegyiküket érinti az új szabályozás, aminek jelentős költségvonzata lehet. Az okmányokat ugyanis nem lehet egyszerűen csak lefényképezni vagy fénymásolni, a szigorú adatvédelmi és továbbítási szempontoknak megfelelő céleszközök pedig többszázezres kiadással terhelnék az egyébként is éppen súlyos válságban lévő szektor vállalkozás ait.

Az okmányolvasók beszerzése, a szerverek frissítése, beüzemelése egy száz szobás háznál körülbelül egymillió forintos költséget jelenthet. A kisebb szálláshelyeken elegendő lehet egy-két fizikai készülék, de egyetlen ilyen eszköz akár ezer euróba is kerülhet. A nagyobb kapacitású házakban, szállodákban, ahol alapesetben is egyszerre több kollégánál jelentkeznek be vendégek, több készülékre van szükség.

Mentőövet dob a GoodID  

Ezekre a problémákra figyelt fel az ID&Trust Kft. A cég mintegy két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a digitális okmányok és azonosítási rendszerek fejlesztése terén. Megoldásként egy költségkímélő, biztonságos, az előírásoknak teljeskörűen megfelelő és gyorsan telepíthető rendszert fejlesztett ki, amely az eddig ismert fizikai olvasó készülékek árának töredékéért veszi le az okmányolvasás és adatszolgáltatás gondját a szállásadók válláról. Fejlesztése a GoodID-n, az első hazai mobiltelefonos digitális irattárca alkalmazáson alapul, amely egyébként mindenféle okmányunk digitális megfelelőjét, sőt, hűségkártyáinkat is rögzíteni tudja. Ez ráadásul egy úgynevezett auditált elektronikus hírközlő eszköz – tehát a pénzmosás elleni törvénynek és az MNB előírásainak megfelelő, távoli ügyfél-azonosításra is alkalmas megoldás.

A GoodID Scanner okmányolvasó lényege, hogy az előbb említett digitális irattárca a szálláshelyeknek nyújtott szolgáltatás keretében átkapcsolható okmányolvasó üzemmódba. Az igazolványokat szinte bármilyen androidos és iPhone telefonnal be lehet olvasni, így nem kell drága műszaki berendezéseket rendelni és hadrendbe állítani. A mobilapplikáció összeköttetésben áll a szálláshelyi alkalmazással, amely automatikusan továbbítja az adatokat a szálláshely saját szoftverébe, és onnan küldi tovább a VIZA rendszerbe. Az okmányolvasó app futhat akár a szállásadó saját androidos és iPhone telefonján, vagy a recepción, egy erre fenntartott készüléken is. Attól nem kell tartani, hogy a teljes igazolvány bekerül a rendszerbe, a GoodID Scanner ugyanis nem az okmányokat fotózza be egészben, csak a kötelezően előírt adatokat rögzíti az adatvédelmi szabályoknak megfelelően, és továbbítja a szálláshelyi szoftver részére, anélkül, hogy a személyes adatokat tárolná.

A mobil alapú megoldásból adódóan a szálláshelyeknek plusz előnyt jelent a lokációfüggetlenség, azaz annak a lehetősége, hogy az okmány-szkennelésekkel nem kell terhelni a recepciós pult foglaltságát. Az okmányok beolvasásába a személyzetből más is be tud kapcsolódni - ez nagy előny például akkor, ha egy csoport érkezik a szálláshelyre.

A gyorsaság egy másik fontos szempont a fejlesztés során. A megoldást úgy alakították ki, hogy kifejezetten a VIZA-nak szükséges adatcsomaghoz rögzítik az okmányról a megfelelő adatokat. Egy chipes okmánynál így akár 5 másodpercre is rövidülhet az okmányolvasás ideje; a recepciós hibátlan adatokat kap, javításra nincs szükség, így időt is spórol.

„A megoldás iránt nagy az érdeklődés: 7 szálláshelyi szoftverszállítóval már működő integráció áll rendelkezésre. Az első hetekben már több mint 350 ügyfél vette használatba és több mint harmincezer okmányolvasás történt.” – mondja Deák András, a GoodID üzletfejlesztési vezetője. „Éppúgy szívesen használják a kisebb szobaszámú szálláshelyek, mint a nagy nemzetközi szállodaláncok, akik hazai vagy külföldi vendég okmányát szeretnék beolvasni. Az igénybevétel gördülékenységét segíti a teljesen online előfizetési és használatbavételi folyamat, akár ügyf&e acute;lszolgálati támogatással. A kötelező adatszolgáltatási tevékenység mellett üzletileg is hozzáadott értéket jelenthet a szálláshelyek részére az okmányolvasás, hiszen személyazonosító okmány lakcímkártyával történő ötvözésével tökéletesen kiváltható a papír alapú bejelentkezési folyamat.”

Együtt evezünk a part felé; bekapcsolódnak a szálláshelyi szoftver, azaz PMS (property management software) - fejlesztők

Az okmányolvasó és a VIZA között a szálláshely által használt PMS rendszer az összekötő kapocs. A PMS egy olyan digitális rendszer, amelyben az adott szálláshely nyilvántartja az összes foglalást, számláz, vagy akár az árakat kezeli elektronikus formában. A SabeeApp felhő alapú szállodamenedzsment szoftver munkatársainak már van tapasztalatuk az új szabályozással kapcsolatos teendők terén. Szoftverüket felkészítették arra is, hogy a PMS könnyedén adatot tudjon fogadni a GoodID-ból.

„A GoodID Scannertől kapott adatokat a vendégprofilhoz kapcsoltuk, amely egyszerűen elérhető a foglalási adatlapról, ugyanis mindenképpen abban gondolkodtunk, hogy ezeket olyan felületen mutassuk meg, amelyet a bejelentkezési folyamat során a recepciós kezel” – mondja Fulmer Réka, a SabeeApp Hotel Management Szoftver termékfejlesztésért felelős menedzsere.

A GoodID applikációja az adatokat egyenesen a szálláshely kezelő szoftverbe továbbítja, ahol a felhasználónak lehetősége lesz ezeket megtekinteni, illetve a VIZA előírása szerint módosítani is a beküldés előtt. A SabeeApp szerint a GoodID megoldásának legnagyobb előnye, hogy a recepciós személyzet szabadon mozoghat a vendégfogadó térben és a szállodának nem jelent extra eszközberuházást. Az eddigi tapasztalatok szerint a szálláshelyek az egyszerű és könnyen megvalósítható megoldásokat keresik, ezért a mobil applikáció, mint okmányolvasó nagyon is imponáló számukra. Az online adatszolgáltatás egy olyan új folyamat lesz a szállásadók napi m   ködésében, amelyhez minél előbb adaptálódniuk kell. Ezt teszi lehetővé a GoodID és a SabeeApp közös fejlesztése és szakértői támogatása.

Több hajó már a kikötő felé tart  

Az iparág szereplői közül sokan még bizonytalanok, de a többség már tájékozódott a lehetséges megoldásokról. A CPI Hotels Hungary szállodái is készülnek az új procedúra bevezetésére. A cégnek Budapesten jelenleg három létesítménye van. A portfólió a szállodák típusait tekintve elég széles. A legnagyobb a Courtyard by Marriott Budapest City Center a maga 235 szobájával és hatalmas konferencia-kapacitásával. A Mamaison Hotel Andrássy egy 68 szobás butikszálloda, míg a Mamaison Residence Izabella apartmanhotel 38 lakosztályt tart fenn. Ezen kívül a cégcsoport 2 új szálloda fejlesztésén dolgozik Budapesten, az V. kerületi Mérleg utcában – ezek várhatóan 2021. utolsó negyedévében nyílnak majd meg.

„Sötétben tapogatóztunk mi is, kerestük a megoldásokat, hogyan feleljünk meg az új adatszolgáltatási feltételeknek, hogyan ugorjuk meg ezt a feladatot” – mondja Franciscy Gergő general manager. „Nekünk meg kell rendelni a PMS-szolgáltatótól a kapcsolatot, amely összeköt majd minket a VIZA-rendszerrel. Emellett egy eszközre is szükségünk van, amely bármilyen fajta okmányolvasó lehetne, de egyelőre ez nincs meghatározva. A járvány következményei után, amikor éppen próbálunk kievickélni a vízből, hatalmas terhet ró ránk újfent a rendszer, de megtesszük, amit kell. Igyekszünk minél költséghatékonyabb megoldást találni. Vannak ráadásul jól műk&ou ml;dő, de a mieinknél kisebb szálláshelyek, amelyeknek szintén meg kell ezt lépniük, és nem mindegy, hogy egy olcsóbb, de jól működő hazai szoftverrel tudják ezt megtenni, vagy újabb forrásokat kell megmozdítaniuk, hogy egy drágább, esetleg külföldi rendszerrel tudjanak működni” - véli a szakember.

„Én magát a GoodID applikációt is kipróbáltam évekkel ezelőtt, a telefonomon is rajta van, erre az összes okmányomat fel tudom tenni biztonságosan, és nem kell magammal hordanom a tárcámat. Később megmutatták nekem a Scannert is, és ezt is meggyőzőnek találtam” – meséli Franciscy Gergő.

„Az első lépés tehát az, hogy a korábban említett PMS-t és a VIZÁ-t összekössék. A GoodID garantálta nekünk, hogy az ő szakemberei leülnek a mi szoftverfejlesztőnkkel, és meglesz a kapcsolat, így mi kvázi egy online megrendeléssel mindent meg tudunk oldani. Részükről nagyon nagy rugalmasságot tapasztaltam, látszik, hogy mindenkinek szeretnék kielégíteni az igényét, minden egyes szállodai szoftverre igyekeznek megoldást ajánlani, és mi ezt nagy örömmel fogadjuk. Rendkívül fontos egyébként, hogy a szoftver folyamatosan és stabilan működjön, hogy ne kelljen azt nézegetni, megvan-e a kapcsolat” – teszi hozzá a Courtyard general managere.  

A stabilitást és a gyorsaságot egyébként a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége is lényegesnek tartja. Álláspontja szerint a mobilalapú okmányolvasás igen hatékony lehet, amennyiben a szálláshelykezelő szoftverrel való összekapcsolás, és a jogszabály által elvárt adattovábbítás megoldott. Utóbbi sebességénél az okmányszkennerekéhez hasonló 10-15 másodperc az elvárás. Ennél hosszabb beolvasási idő ugyanis már az érkeztetési folyamatot lassítja. A GoodID Scannernél ez adott, hiszen – mint már említettük - chipes okmány esetében akár 5 másodperc alatt is megtörténhet a beolvasás. A Szállodaszövetség szerint, ha a sebesség megfelelő, a beolvasás minősége minden esetben garantált, az összeköttetés a PMS-szoftverrel megoldott, és a havidíj hosszú távon kiszámítható, akkor ez a fejlesztés biztosan megoldást jelent a szállodák számára.


6 százalékot zuhant a Cisco: miért büntette a piac a technológiai óriást?

Miközben a technológiai részvények teljesítményét követő fontos tőzsdei alapok emelkedtek, a Cisco papírjai szeptember 22-én nap közben mintegy 6 százalékot estek. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat versenytársainál nem látszott hasonló eladási hullám, ezért a mozgás inkább a Cisco megítéléséről árulkodhatott. A háttérben profitrealizálás és óvatosabb befektetői várakozások is állhattak, egyértelmű kiváltó okot azonban a korabeli beszámoló nem azonosított.
2026. 09. 23. 10:00
Megosztás:

Altcoin-rali 2026: a Bitcoin Cash kilőtt, mögötte tíz külön történet mozgatja a kriptopiacot

A Bitcoin Cash közel 30 százalékot emelkedett egyetlen nap alatt, a LayerZero 21,5, a Pons csaknem 19 százalékot erősödött, miközben a Uniswap forgalma átlépte a 2,3 milliárd dollárt. A zöld számok mögött azonban nem ugyanaz a történet húzódik: van, ahol egy friss CME-bejelentés mozdította meg a piacot, máshol tokenégetés, új hálózati funkció, szabályozási fordulat vagy egyszerűen a spekulatív tőke rotációja. Megnéztük, mi hajtotta a 24 óra tíz legjobban teljesítő nagyobb kriptoeszközét.
2026. 09. 23. 09:30
Megosztás:

A francia kormány meghosszabbítja az üzemanyagra nyújtott támogatást, és kibővíti a kedvezményezettek körét

Kibővíti a célzott támogatási intézkedéseket a francia kormány az üzemanyagárak emelkedése által súlyosan érintett szektorok dolgozói számára, hogy elejét vegye az egyre növekvő társadalmi elégedetlenségnek.
2026. 09. 23. 09:00
Megosztás:

Ennyi pénz kell a vállalható nyugdíjas életszínvonalhoz

A magyar középkorúak átlagosan 35 millió forint megtakarítást tartanak szükségesnek 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak - derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 23. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 23. 08:00
Megosztás:

Az EKB bezárná a kiskaput: a stakingre és a kriptohitelezésre is kiterjedhet a stabilcoin-hozamok tilalma

Az Európai Központi Bank és az uniós tagállamok jegybankjai szigorítanák a stabilcoinok után fizetett hozamokra vonatkozó szabályokat. A tervek szerint nemcsak a közvetlen kamatfizetést tiltanák, hanem azokat a kriptohitelezési, kölcsönzési és stakingkonstrukciókat is, amelyek közvetett módon biztosítanak hozamot a stabilcoin-tulajdonosoknak.
2026. 09. 23. 07:00
Megosztás:

Kanada nagybankjai összefogtak: közös digitális pénzrendszer készül

Kanada hat legnagyobb bankja közös, kanadai dollárban működő tokenizáltbetét-rendszer fejlesztését vizsgálja. A kezdeményezés célja, hogy a pénz gyorsabban mozoghasson a pénzügyi intézmények között, miközben a bankok hosszabb távon a blokkláncalapú pénzügyi piacokkal és más digitáliseszköz-rendszerekkel is összekapcsolnák az infrastruktúrát.
2026. 09. 23. 06:00
Megosztás:

Budapest körül forog az országos költözési térkép – még mindig a Ratkó-unokák írják a lakáspiac történetét

Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet tavaly úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött. Tavaly így összesen 417 ezren változtatták meg állandó lakhelyüket, ami 10 százalékkal kevesebb mint 2024-ben. A legerősebb költözési útvonalak középpontja egyértelműen Budapest: a tíz legnagyobb járásközi áramlás mindegyikének a főváros az egyik végpontja és csak a 35. helyen jelenik meg az első olyan reláció, amely Budapestet nem érinti.
2026. 09. 23. 05:00
Megosztás:

Az egészségesebb életmód átírja a vásárlási szokásokat

Az egészségtudatosság ma már a napi rutin része. Számít, mi kerül a tányérunkra, mit mutat a fitneszalkalmazás, milyen összetevőkre figyelünk vásárláskor, és milyen tanácsot kérünk digitális eszközöktől. A PwC Voice of the Consumer 2026 kutatása szerint a közép- és kelet-európai fogyasztók 55%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana a következő egy évben, 48%-uk csökkentené a feldolgozott vagy magas cukortartalmú élelmiszerek fogyasztását, 47%-uk pedig már először az AI-hoz fordul, amikor egészségügyi vagy életmóddal kapcsolatos kérdése merül fel.
2026. 09. 23. 04:00
Megosztás:

Michael Burry: shortoljuk bátran az AI részvényeket!

Michael Burry ráerősít az AI-részvények elleni fogadására: fordulat jöhet a chippiacon?
2026. 09. 23. 03:00
Megosztás:

Tartozásod van? Akkor bajban leszel, mert így árvereznek majd

Elmaradt hiteltörlesztés, felhalmozott közös költség vagy rendezetlen közüzemi számla: megfelelő jogi feltételek mellett mindegyikből lehet végrehajtás, végül akár árverés. A lakás elvesztése azonban nem automatikus következmény. A magyar szabályok több lépcsőt és védelmet írnak elő, de a hivatalos levelek figyelmen kívül hagyása súlyosan ronthatja az adós helyzetét.
2026. 09. 23. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a tej, zsír és a csirkemell ára októbertől

Három olyan alapélelmiszer ára kerül most a középpontba, amely rendszeresen bekerül a magyar családok kosarába.
2026. 09. 23. 01:00
Megosztás:

Megmozdultak a bálnák: 2 milliárd dollár érkezett az XRP piacára

Látványos fordulat következett be az XRP piacán: a kriptovaluta három nap alatt 8,22 százalékkal drágult, miközben a nagybefektetők több mint 2 milliárd dollár értékben halmozták fel a tokent. Az árfolyam már az 1,55–1,60 dolláros ellenállási zónát ostromolja, a technikai indikátorok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a gyors emelkedés után rövid távú megtorpanás is következhet.
2026. 09. 22. 23:59
Megosztás:

Figyelmeztető jel az Nvidia részvényénél: mitől tart a piac?

Száguldó bevétel, közel duplázódó profit és mégis egyre visszafogottabb tőzsdei értékeltség: különös ellentmondás alakult ki az Nvidia körül. A mesterségesintelligencia-boom egyik legnagyobb nyertese a várt nyereségéhez képest több mint egy évtizede ritkán látott alacsony szorzón forog. A befektetők azt mérlegelik, meddig tarthat a rendkívüli növekedés, és mennyit őrizhet meg a chipóriás kiemelkedő jövedelmezőségéből.
2026. 09. 22. 23:00
Megosztás:

Rákapcsolt a Strive: újabb 1355 Bitcoint vásárolt a vállalat

Újabb nagyszabású Bitcoin-vásárlást jelentett be a dallasi központú Strive: a társaság öt nap alatt 1355 BTC-vel növelte készletét, amely így már 26 355 Bitcoinra emelkedett. A több mint 107 millió dolláros ügylet azt mutatja, hogy a vállalat a több hónapja tartó árfolyam-emelkedés ellenére sem lassítja felhalmozási stratégiáját.
2026. 09. 22. 22:00
Megosztás:

Elveszi a munkát az AI? A Meta újítása után drága meglepetés jöhet

A Meta Muse nevű mesterségesintelligencia-asszisztense újra előtérbe helyezte a kérdést: hány ember munkáját válthatják ki az algoritmusok? Miközben a vállalatok hatékonyabb működést és alacsonyabb költségeket remélnek, egy friss előrejelzés szerint az AI miatt elküldött dolgozók egy részére néhány éven belül ismét szükség lehet – ráadásul drágábban.
2026. 09. 22. 21:00
Megosztás:

Friss adatok a hazai biotermék piacról: egyre több bioélelmiszer kerül a kosarunkba, de lépést tud-e tartani a hazai kínálat?

Növekvő kereslet, bővülő piac és új lehetőségek a hazai élelmiszerágazat számára: az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) legfrissebb piacelemzése szerint a biotermékek kiskereskedelmi forgalma 2023 és 2025 között 28 százalékkal nőtt, elérve az 53,8 milliárd forintot, miközben az eladott mennyiség is 26 százalékkal bővült. A biotermékek értékesítési forgalma ezzel 14 százalékponttal gyorsabban nőtt, mint a KSH által mért teljes élelmiszer- és italkiskereskedelemé, ami az erősödő fogyasztói keresletet és a kisebb inflációs kitettséget jelzi. A kedvező piaci trendek fontos növekedési lehetőséget jelentenek a hazai bioszektor számára: a következő évek fontos feladata, hogy a bővülő fogyasztói kereslet egyre nagyobb arányban találkozzon hazai alapanyagból előállított, magasabb hozzáadott értékű biotermékekkel.
2026. 09. 22. 20:30
Megosztás:

Orbán Anita és Tanács Zoltán is megszólalt Magyarország és Európa jövőjéről: tudásra, erőre és sebességre lesz szükség

A rendelkezésre álló munkaerő további bevonása és a beruházások önmagukban már nem biztosítanak elegendő alapot Magyarország hosszú távú felzárkózásához: a következő növekedési korszak egyik legfontosabb kérdése az lehet, hogyan tud az ország nagyobb gazdasági értéket teremteni a rendelkezésére álló tudásból. Ez rajzolódott ki a Hungarian Business Leaders Forum 26. Pénzügyi Csúcstalálkozóján, ahol gazdasági döntéshozók, vállalatvezetők és közgazdászok vizsgálták Magyarország növekedési lehetőségeit.
2026. 09. 22. 20:00
Megosztás:

Európában egyre zöldebb az elektromos autók töltéséhez használt áram

Az Arval flottakezelő stratégiai tanácsadó üzletágának húsz országot vizsgáló friss jelentése[1] szerint 2020 májusa és 2026 májusa között átlagosan 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés karbonintenzitása Európában.Ez azt jelenti, hogy míg egy kilowattóra áram előállításához 2020-ban átlagosan 225 gramm CO₂-egyenértékű kibocsátás kapcsolódott, 2026-ban már csak 173 gramm. A kedvező tendencia várhatóan a következő években is folytatódhat: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint az Európai Unió villamosenergia-termelésének CO₂-intenzitása 2030-ra mintegy 90 gramm/kWh-ra csökkenhet.
2026. 09. 22. 19:00
Megosztás:

2028. január 1-től 2,5 százalék lesz az MNB inflációs célszintje

Ezúttal sem okozott meglepetést a Monetáris Tanács. A vártnak megfelelően 5,5 százalékon tartotta az alapkamatot a jegybank, a kamatfolyosó szélei sem változtak. Bejelentették, hogy 2028. január 1-től 2,5 százalékra csökken a jegybanki inflációs célszint, a ±1 százalékos toleranciasáv megmarad.
2026. 09. 22. 18:30
Megosztás: