S&P - Javulhat Ukrajna adóskockázati besorolása
A világ legnagyobb hitelminősítője eddig leminősítést valószínűsítő negatív kilátással tartotta nyilván az ukrán adósosztályzatot; innen módosította a köztes stabil fokozat kihagyásával pozitívra a besorolás kilátását.
Az S&P "CCC plusz" szintű, rendkívül nagy kockázatra figyelmeztető osztályzatot tart érvényben Ukrajna hosszú futamú devizakötelezettségeire; egész Európában ez a legrosszabb szuverén devizaadós-osztályzat. A pénteken bejelentett kilátásmódosítás hosszú ideje az első pozitív hitelminősítői akció Kelet-Európában.
A Standard & Poor's az intézkedéshez fűzött londoni elemzésében kiemelte: Ukrajna az utóbbi időszakban - a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött, 16 milliárd dolláros készenléti hitelcsomagról szóló megállapodásnak megfelelően - haladást ért el a költségvetési és a pénzügyi szektor szerkezeti átalakításában. Ennek révén a héten lehetővé vált a csomag harmadik, 3,2 milliárd dolláros részletének folyósítása.
Ukrajna már lehívta az IMF-hitel több mint 60 százalékát, ami lehetővé tette, hogy a kormány a hazai össztermék (GDP) 5 százalékánál nagyobb arányú tőkejuttatásban részesítse a pénzügyi rendszert, úgy, hogy a korábbi zéróról a GDP 6 százalékára emelhette az idei államháztartási hiánycélt - áll a Standard & Poor's elemzésében. Az S&P szerint a bankrendszerben végrehajtott erőteljes és összehangolt intézkedések hozzájárultak a befektetői bizalom erősödéséhez. A hitelminősítő kiemelte, hogy az IMF-határidők tartása végett a kormány több előzetes lépést rendelettel fogadott el, anélkül, hogy a parlament elé terjesztette volna azokat. A Standard & Poor's szerint mindazonáltal továbbra is vannak politikai és gazdasági kockázatok a 2010 januárjában esedékes elnökválasztás előtt.
A pénzügyi rendszer jövőbeni tőkeigényének kielégítése változatlanul erősen függ a gazdasági teljesítménytől, beleértve a valutaárfolyamot, amely egyébként - több, középtávon lebontandó tőkeszabályozó intézkedés révén - 2009 eddig eltelt időszakának nagy részében stabil volt. A pozitív kilátás az elemzés szerint azt tükrözi, hogy javultak Ukrajna gazdasági kilátásai, elsősorban az országnak igen rugalmas feltételekkel nyújtott két- és többoldalú segítségnek köszönhetően. A gazdaságpolitikai döntéshozatal azonban továbbra sem nagyon kiszámítható, tekintettel a gyenge intézményi rendszerre és arra, hogy gyakran változik a kulcsfontosságú döntéshozó tisztségek betöltőinek személye - áll a Standard & Poor's pénteki elemzésében.