Rekordszámú autót adott át a Tesla

Rekordszámú, az elemzők által vártnál több elektromos autót szállított ki a Tesla a harmadik negyedévben.

Rekordszámú autót adott át a Tesla

Az amerikai autógyártó a honlapján hétvégén nyilvánosságra hozott tájékoztatójában közölte, hogy 241 ezer 300 autót adott át, ami éves összevetésben 66,4 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig 16,9 százalékos növekedést jelent. Elemzők ennél kevesebb, mintegy 229 ezer jármű leszállítására számítottak.
    
A kiszállított autók túlnyomó része, több mint 232 ezer darab a "tömegterméknek" szánt Model 3 és Y típusok valamelyike volt. Július-szeptemberben a Tesla 237 ezer 823 autót gyártott, ebből 228 ezer 882 volt Model 3/Y, a Model S/X autók száma pedig 8941-re rúgott. A Tesla a tavalyi harmadik negyedévben 145 ezer 36 autót gyártott és 139 ezer 593-at szállított ki, míg az idei második negyedévben 206 ezer 421 járművet állított elő és 201 ezer 304-et adott át.
    
A Tesla július-szeptemberben már a hatodik egymást követő negyedévben tudta növelni a kiszállított járművek számát. Bár a harmadik negyedév elején a Teslánál is súlyos helyzetet teremtett az alkatrészhiány, a szeptember rendkívül erős hónapnak bizonyult. Az idei első kilenc hónapban a cég több mint 627 ezer autót szállított le megrendelőinek, gyakorlatilag dupláját a tavaly ilyenkori több mint 318 ezernek. Tavaly az egész évben 499 ezer 550 autót szállított ki a Tesla.
    
Vetélytársaihoz képest a Tesla jobban átvészelte a chipválságot. Az amerikai General Motors (GM), a japán Honda és több más nagy rivális kevesebb autót tudott értékesíteni július-szeptemberben az Egyesült Államokban az elhúzódó chiphiány miatt. A GM értékesítése például közel 33 százalékkal, több mint egy évtizedes mélypontra zuhant. Elemzők szerint a Teslát segítette az erős kínai kereslet, az Európába irányuló export növekedése és az olcsóbb Y modell bevezetése. Bár az amerikai autógyártó még nem közölt adatokat Kínáról, a várakozások szerint a sanghaji autógyár termelésének több mint kétharmadát exportálta Európába és más ázsiai országokba.
    
A Nasdaqon jegyzett Tesla 0,10 százalékos mínuszban, 774,74 dolláron zárt pénteken, ami 86,4 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi árfolyamnál. Az elmúlt 52 hét alatt 379,11 dollár és 900,40 dollár között mozgott az árfolyam. A pénteki záróárfolyam alapján a Tesla piaci tőkeértéke 767,48 milliárd dollárt tesz ki. A Tesla október második felében teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését.


Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben

Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
2026. 09. 23. 12:00
Megosztás:

Csökken az olaj ára szerdán

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
2026. 09. 23. 11:32
Megosztás:

Ismét az AI-hoz kapcsolódó csiprészvények húzták felfelé az amerikai piacokat

A Nasdaq 0,5%-os emelkedéssel kedden történelmi csúcson zárt, amit a Micron Technology (+5%), a Sandisk (+7%) és más, mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények emelkedése támogatott. Az S&P 500 közel stagnált, míg a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 09. 23. 11:00
Megosztás:

Nagy nap jön a Micron részvényeseknek - Most érdemes beszállni?

Egyetlen évszám mozgathatja meg a Micron részvényét: nagy nap közeleg. Szeptember 30-án fontos próba vár az AI-boom egyik leglátványosabb nyertesére.
2026. 09. 23. 10:30
Megosztás:

6 százalékot zuhant a Cisco: miért büntette a piac a technológiai óriást?

Miközben a technológiai részvények teljesítményét követő fontos tőzsdei alapok emelkedtek, a Cisco papírjai szeptember 22-én nap közben mintegy 6 százalékot estek. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat versenytársainál nem látszott hasonló eladási hullám, ezért a mozgás inkább a Cisco megítéléséről árulkodhatott. A háttérben profitrealizálás és óvatosabb befektetői várakozások is állhattak, egyértelmű kiváltó okot azonban a korabeli beszámoló nem azonosított.
2026. 09. 23. 10:00
Megosztás:

Altcoin-rali 2026: a Bitcoin Cash kilőtt, mögötte tíz külön történet mozgatja a kriptopiacot

A Bitcoin Cash közel 30 százalékot emelkedett egyetlen nap alatt, a LayerZero 21,5, a Pons csaknem 19 százalékot erősödött, miközben a Uniswap forgalma átlépte a 2,3 milliárd dollárt. A zöld számok mögött azonban nem ugyanaz a történet húzódik: van, ahol egy friss CME-bejelentés mozdította meg a piacot, máshol tokenégetés, új hálózati funkció, szabályozási fordulat vagy egyszerűen a spekulatív tőke rotációja. Megnéztük, mi hajtotta a 24 óra tíz legjobban teljesítő nagyobb kriptoeszközét.
2026. 09. 23. 09:30
Megosztás:

A francia kormány meghosszabbítja az üzemanyagra nyújtott támogatást, és kibővíti a kedvezményezettek körét

Kibővíti a célzott támogatási intézkedéseket a francia kormány az üzemanyagárak emelkedése által súlyosan érintett szektorok dolgozói számára, hogy elejét vegye az egyre növekvő társadalmi elégedetlenségnek.
2026. 09. 23. 09:00
Megosztás:

Ennyi pénz kell a vállalható nyugdíjas életszínvonalhoz

A magyar középkorúak átlagosan 35 millió forint megtakarítást tartanak szükségesnek 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak - derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 23. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint reggelre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 23. 08:00
Megosztás:

Az EKB bezárná a kiskaput: a stakingre és a kriptohitelezésre is kiterjedhet a stabilcoin-hozamok tilalma

Az Európai Központi Bank és az uniós tagállamok jegybankjai szigorítanák a stabilcoinok után fizetett hozamokra vonatkozó szabályokat. A tervek szerint nemcsak a közvetlen kamatfizetést tiltanák, hanem azokat a kriptohitelezési, kölcsönzési és stakingkonstrukciókat is, amelyek közvetett módon biztosítanak hozamot a stabilcoin-tulajdonosoknak.
2026. 09. 23. 07:00
Megosztás:

Kanada nagybankjai összefogtak: közös digitális pénzrendszer készül

Kanada hat legnagyobb bankja közös, kanadai dollárban működő tokenizáltbetét-rendszer fejlesztését vizsgálja. A kezdeményezés célja, hogy a pénz gyorsabban mozoghasson a pénzügyi intézmények között, miközben a bankok hosszabb távon a blokkláncalapú pénzügyi piacokkal és más digitáliseszköz-rendszerekkel is összekapcsolnák az infrastruktúrát.
2026. 09. 23. 06:00
Megosztás:

Budapest körül forog az országos költözési térkép – még mindig a Ratkó-unokák írják a lakáspiac történetét

Magyarországon 226 ezer ember változtatott állandó lakcímet tavaly úgy, hogy másik településre költözött, a településeken belül pedig 191 ezer ember költözött. Tavaly így összesen 417 ezren változtatták meg állandó lakhelyüket, ami 10 százalékkal kevesebb mint 2024-ben. A legerősebb költözési útvonalak középpontja egyértelműen Budapest: a tíz legnagyobb járásközi áramlás mindegyikének a főváros az egyik végpontja és csak a 35. helyen jelenik meg az első olyan reláció, amely Budapestet nem érinti.
2026. 09. 23. 05:00
Megosztás:

Az egészségesebb életmód átírja a vásárlási szokásokat

Az egészségtudatosság ma már a napi rutin része. Számít, mi kerül a tányérunkra, mit mutat a fitneszalkalmazás, milyen összetevőkre figyelünk vásárláskor, és milyen tanácsot kérünk digitális eszközöktől. A PwC Voice of the Consumer 2026 kutatása szerint a közép- és kelet-európai fogyasztók 55%-a több friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztana a következő egy évben, 48%-uk csökkentené a feldolgozott vagy magas cukortartalmú élelmiszerek fogyasztását, 47%-uk pedig már először az AI-hoz fordul, amikor egészségügyi vagy életmóddal kapcsolatos kérdése merül fel.
2026. 09. 23. 04:00
Megosztás:

Michael Burry: shortoljuk bátran az AI részvényeket!

Michael Burry ráerősít az AI-részvények elleni fogadására: fordulat jöhet a chippiacon?
2026. 09. 23. 03:00
Megosztás:

Tartozásod van? Akkor bajban leszel, mert így árvereznek majd

Elmaradt hiteltörlesztés, felhalmozott közös költség vagy rendezetlen közüzemi számla: megfelelő jogi feltételek mellett mindegyikből lehet végrehajtás, végül akár árverés. A lakás elvesztése azonban nem automatikus következmény. A magyar szabályok több lépcsőt és védelmet írnak elő, de a hivatalos levelek figyelmen kívül hagyása súlyosan ronthatja az adós helyzetét.
2026. 09. 23. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a tej, zsír és a csirkemell ára októbertől

Három olyan alapélelmiszer ára kerül most a középpontba, amely rendszeresen bekerül a magyar családok kosarába.
2026. 09. 23. 01:00
Megosztás:

Megmozdultak a bálnák: 2 milliárd dollár érkezett az XRP piacára

Látványos fordulat következett be az XRP piacán: a kriptovaluta három nap alatt 8,22 százalékkal drágult, miközben a nagybefektetők több mint 2 milliárd dollár értékben halmozták fel a tokent. Az árfolyam már az 1,55–1,60 dolláros ellenállási zónát ostromolja, a technikai indikátorok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a gyors emelkedés után rövid távú megtorpanás is következhet.
2026. 09. 22. 23:59
Megosztás:

Figyelmeztető jel az Nvidia részvényénél: mitől tart a piac?

Száguldó bevétel, közel duplázódó profit és mégis egyre visszafogottabb tőzsdei értékeltség: különös ellentmondás alakult ki az Nvidia körül. A mesterségesintelligencia-boom egyik legnagyobb nyertese a várt nyereségéhez képest több mint egy évtizede ritkán látott alacsony szorzón forog. A befektetők azt mérlegelik, meddig tarthat a rendkívüli növekedés, és mennyit őrizhet meg a chipóriás kiemelkedő jövedelmezőségéből.
2026. 09. 22. 23:00
Megosztás:

Rákapcsolt a Strive: újabb 1355 Bitcoint vásárolt a vállalat

Újabb nagyszabású Bitcoin-vásárlást jelentett be a dallasi központú Strive: a társaság öt nap alatt 1355 BTC-vel növelte készletét, amely így már 26 355 Bitcoinra emelkedett. A több mint 107 millió dolláros ügylet azt mutatja, hogy a vállalat a több hónapja tartó árfolyam-emelkedés ellenére sem lassítja felhalmozási stratégiáját.
2026. 09. 22. 22:00
Megosztás:

Elveszi a munkát az AI? A Meta újítása után drága meglepetés jöhet

A Meta Muse nevű mesterségesintelligencia-asszisztense újra előtérbe helyezte a kérdést: hány ember munkáját válthatják ki az algoritmusok? Miközben a vállalatok hatékonyabb működést és alacsonyabb költségeket remélnek, egy friss előrejelzés szerint az AI miatt elküldött dolgozók egy részére néhány éven belül ismét szükség lehet – ráadásul drágábban.
2026. 09. 22. 21:00
Megosztás: