Szétszerelik a rotterdami hidat, hogy Jeff Bezos jachtja áthaladhasson

A hollandiai Rotterdam városi tanácsa engedélyt adna a Koningshavenbrug híd szétszerelésére, hogy Jeff Bezos amerikai milliárdos luxusjachtja áthajózhasson alatta - írta szerdán a Dutchnews helyi hírportál.

Szétszerelik a rotterdami hidat, hogy Jeff Bezos jachtja áthaladhasson

A régi acélszerkezetes vasúti hidat, amelyet a rotterdamiak De Hef néven emlegetnek, 2017-ben újították fel, és a tanács akkor ígéretet tett arra, hogy szerkezetét soha többé nem bontják meg. A Maas folyó fölé 1927-ben emelt híd kulcsszerepet játszott a város történetében, a város második világháború alatti bombázásakor súlyosan megrongálódott. Ma már védelem alatt áll - írta a Dutchnews a Rijnmond hírportál tudósítására hivatkozva.  
   
 Bezos háromárbocos jachtját a dél-holland alblasserdami Oceanco hajógyár építi, de túl magasra méretezték ahhoz, hogy átférjen a híd alatt. A milliárdos és a hajógyár azzal a kéréssel fordult a városi tanácshoz, hogy ideiglenesen bontsák meg a híd szerkezetét, a költségeket maga Bezos és a hajógyár állja. A hírportál azt írja, hogy a városi tisztviselők készek megadni az engedélyt a helytörténész szakértők tiltakozása ellenére.   "Vannak határok, és nem lehet mindent megtenni egy ipartörténeti műemlékekkel" - mondta Ton Wesselink, a Rotterdami Helytörténi Társaság egyik tagja.
   
Marcel Walravens, a városi tanács építőmérnöki projektvezetője azonban azzal érvelt, hogy a híd középső részét megfelelő előkészítéssel ki lehet emelni arra az egy napra, hogy a magas árbocú vízi jármű elhaladhasson alatta.
    
A Boat International szakmagazin szerint Bezos jachtját még az idén átadják, és 127 méteres hosszával a világ legnagyobb vitorlás jachtja lesz.

Folytatódik a kisbenzinkutak támogatása

A kormány a kisbenzinkutak további megsegítésére 18,5 milliárd forintot különített el, péntektől megnyílt az igénylés lehetősége az elektronikus felületen, a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak a támogatáshoz - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2022. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Alacsonyabb dózisban is hatékony az Imvanex oltóanyag

Az Imvanex nevű, himlő elleni oltóanyag kisebb mennyiségben, intradermálisan, vagyis bőrbe beadva elegendő antitestet termel a majomhimlő ellen - közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pénteken.
2022. 08. 20. 00:01
Megosztás:

Zivatarveszélyre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Zivatarveszély miatt országos figyelmeztetéseket adott ki szombatra, augusztus 20-ára az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2022. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Németországban rekordszintű volt a termelői áremelkedés júliusban

Németországban soha nem látott mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban éves összevetésben.
2022. 08. 19. 22:00
Megosztás:

A németek 70 százaléka spórol az energiával

Egyre többen takarékoskodnak Németországban az árak emelkedése miatt, egy pénteken ismertetett felmérés szerint a legtöbben az energiafogyasztásukat fogják vissza.
2022. 08. 19. 21:00
Megosztás:

Nyári pangás jellemezte a tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 42 990,47 ponton zárt pénteken.
2022. 08. 19. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját a forint a főbb devizákkal szemben.
2022. 08. 19. 19:00
Megosztás:

Európa legkedvezőbb feltételeivel igényelhetők a diákhitel támogatások

Óriási az érdeklődés a valaha volt legnépszerűbb termék, a Diákhitel Plusz iránt, melyet még szeptember 30-ig igényelhetnek a hallgatók. A Diákhitel Plusz egy szabad felhasználású, teljesen kamatmentes termék, mely egyszeri, 500 ezer forintot jelent az igénylőnek.
2022. 08. 19. 18:00
Megosztás:

Veszélyes étrend-kiegészítőt vont ki a forgalomból a Nébih

Komoly egészségkárosodást is okozhat a GentleManus elnevezésű, férfiaknak szánt étrend-kiegészítő tiltott gyógyszerhatóanyag-tartalma miatt, ezért a terméket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kivonta a forgalomból és visszahívta a fogyasztóktól - közölte a Nébih a honlapján pénteken.
2022. 08. 19. 17:00
Megosztás:

Legyen egységes repohár visszaváltási rendszer, a vendégek a leadott repoharak után kapják vissza a pénzüket!

A repohár visszaváltásával kapcsolatos visszásságok piaci önszabályozó megoldását, vagyis a rendszer racionális, egységes és valóban fenntartható átalakítását javasolja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Zöld Követ Egyesület. Javaslatuk fontos része, hogy a repoharat választó vendégek visszakapják annak ellenértékét.
2022. 08. 19. 16:00
Megosztás:

Melyik bank drágított leginkább a lakáshitel kamatokon az elmúlt évben?

Bár komolynak érezzük a lakáshitel kamatok emelkedését, a money.hu adatai szerint az elmúlt egy évben a vizsgált 9 banknál 4,11 százalékkal emelkedett a legjobb adósoknak ajánlott standard kamat. Ez messze elmarad a jegybanki alapkamat, de még a referenciakamat emelkedésétől is. A money.huadataiból látható, melyik bank emelt leginkább, illetve, hogy mely pénzintézetek versengenek a legalacsonyabb kamatszintekkel.
2022. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Kezd szétesni a fogyasztói bizalom az Egyesült Királyságban

Rekord mélypontjára esett a fogyasztói bizalom az Egyesült Királyságban a júliusi felmérés alapján.
2022. 08. 19. 14:00
Megosztás:

A nyersanyagárak miatt ismét túllőtt a célon a japán infláció

Japánban 2,4%-ra emelkedett júliusban az infláció a júniusi 2,2% után. A növekedés mintegy felét az energiaköltségek tették ki.
2022. 08. 19. 13:00
Megosztás:

A mai gazdasági adatok is elszomorítóak

A briteknél 40 éves mélypontra esett a fogyasztói bizalom a -44 pontos értékével a júniusi -41 pontot követően. Egyre csúnyábban fest a szigetország gazdasága.
2022. 08. 19. 12:00
Megosztás:

Gyengültek nyitáskor a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2022. 08. 19. 10:00
Megosztás:

Ennyivel nőtt a háztartások pénzügyi vagyona a második negyedévben

A pénzügyi eszközök 837 milliárd, a kötelezettségek 145 milliárd forintos emelkedésének eredőjeként az idei második negyedévben 692 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona - derül ki a pénzügyi számlák előzetes adataiból, amelyek csütörtökön jelentek meg az MNB honlapján.
2022. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Történelmi csúcsra emelkedett az infláció az euróövezetben

Az euróövezet éves inflációs rátája júliusban új rekordra, 8,9 százalékra emelkedett a júniusi 8,6 százalékról; az EU-ban 9,8 százalékot jegyeztek fel a júniusi 9,6 százalékot követően - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló csütörtöki jelentéséből.
2022. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Alacsony a bizalom a használtautó-értékesítők iránt Magyarországon

Magyarországon az egyik legalacsonyabb a bizalom a használtautó-értékesítők iránt - derül ki a carVertical 17 országban, 4500 ember megkérdezésével készített felméréséből.
2022. 08. 19. 07:00
Megosztás:

Több mint félmilliárd forint jogdíjat fizet ki az EJI a színészeknek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) 543 millió forint jogdíjat fizet ki több mint 11 ezer - 95 százalékban magyar - előadóművésznek műsoraik televíziós ismétlése után.
2022. 08. 19. 06:00
Megosztás:

Természetkárosítás nélkül is kielégíthető a tűzifaszükséglet

A magyarországi erdészetek a megnövekedett tűzifaszükségletet is ki tudják elégíteni természetkárosítás nélkül - hangsúlyozza a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) csütörtöki közleményében.
2022. 08. 19. 05:00
Megosztás: