1 éve elcsalták a választásokat, mégsem történt semmi...

Tavaly augusztus 9-én szertefoszlott a fehérorosz nép igazságos választásokhoz fűzött reménye - írta Josep Borrell, az Európai Unió (EU) kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője az EU által elcsaltnak tartott fehérorosz választások első évfordulója alkalmából közzétett sajtóközleményében.

"Azóta a fehéroroszok folyamatosan kiállnak az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásáért, új, demokratikus választásokat követeltek. Békésen tiltakoztak az ellen, hogy az Aljakszandr Lukasenka vezette rezsim semmibe veszi a jogállamiságot, valamint Fehéroroszország nemzetközi kötelezettségvállalásait"- fogalmazott a főképviselő Hozzátette: felhívásuk azonban továbbra is megválaszolatlan maradt, mivel a minszki vezetés keményen fellép saját társadalma ellen.

Az ellenzék és a demokráciapárti erők képviselőit, valamint több ezer fehérorosz polgárt őrizetbe vettek, tisztázatlan körülmények között elhunytak, vagy arra kényszerültek, hogy elhagyják az országot és száműzetésben éljenek. Borrell szerint a minszki vezetés jól szervezett elnyomási és megfélemlítési kampányt folytat a civil társadalom és az emberi jogok védelmezői ellen, valamint megpróbálja ellehetetleníteni a nem kormányzati szervezeteket és a független médiát.

A fehéroroszországi lengyel közösség is e politika célpontjává vált. Továbbra is büntetlenek maradnak az önkényes és megalapozatlan fogva tartások, az igazságtalan üldözések, beleértve a tisztességes eljáráshoz való jog megtagadását, valamint a kínzások több száz dokumentált esete. Továbbá a Ryanair légitársaság vilniusi járatának májusi földre kényszerítésével és a kiszolgáltatott helyzetben lévő migránsok politikai célokra való felhasználásával a rezsim tovább támadta a nemzetközi normákat - szögezte le. Az EU "készen áll arra, hogy további korlátozó intézkedéseket vezessen be", ugyanakkor "a politikai válságot csak átfogó nemzeti párbeszéddel lehet megszüntetni" - hívta fel a figyelmet a főképviselő.

Arra is rámutatott, hogy az uniós szankciók visszavonása csak akkor lehetséges, ha a fehérorosz hatóságok teljes mértékben betartják a demokrácia és a jogállamiság elveit, tiszteletben tartják az emberi jogi kötelezettségeket, és beszüntetik az elnyomó tevékenységet. A rezsimnek emellett feltétel nélkül szabadon kell bocsátania és rehabilitálnia kell a több mint 600 politikai foglyot, és komoly, hiteles és inkluzív politikai folyamatot kell indítania, amely az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelése mellett szabad és tisztességes választásokhoz vezet - tette hozzá.

Borrell közölte: amint Fehéroroszország megkezdi a demokratikus átmenetet, az EU elkötelezi magát amellett, hogy segít gazdaságát stabilizálni, megreformálni intézményeit annak érdekében, hogy demokratikusabbá váljanak, és javítsák az emberek életszínvonalát. Az unió az átállást a 3 milliárd eurós átfogó gazdasági támogatási terv révén támogatná. Mindemellett humanitárius segítségnyújtás révén támogatná az elnyomás áldozatait és a polgári lakosságot, és sürgeti az elnyomásban részt vevők nemzetközi felelősségre vonását is. "Az EU továbbra is a demokratikus, független, szuverén, virágzó és stabil Fehéroroszország mellett áll. A fehérorosz nép hangját és akaratát nem lehet elhallgattatni" - hangsúlyozta a főképviselő.

Jó befektetés még mindig az Unicredit részvénye

Az idei évben jelentős európai felülteljesítés volt eddig megfigyelhető a részvénypiacokon. Ezen belül is kiemelkedő a bankok helyzete, melyek átlagosan 30%-ot emelkedtek és ezzel a legjobban teljesítő iparágnak számítanak.
2025. 07. 10. 13:30
Megosztás:

Hogyan kereshetünk hatékonyan munkát 2025-ben?

A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező jelentkezések száma. Egy-egy pozícióra rövid időn belül nagyszámú pályázat érkezik, így egy jól célzott, az adott pozícióhoz illeszkedő önéletrajz kulcsszerepet játszik a sikeres kiválasztásban. A tömeges, nem célzott pályázatok ritkán hoznak eredményt – ezzel szemben már néhány tudatos lépéssel jelentősen növelhetjük esélyeinket a kiválasztási folyamatban. De mitől lesz igazán hatásos egy pályázat, és hogyan emelkedhetünk ki már az első szűrésnél?
2025. 07. 10. 13:00
Megosztás:

Javuló eredmények: felfelé módosította várakozásait a Mapei Kft.

Stabil bővüléssel zárta a 2025-ös év első félévét a Mapei Kft., az árbevétel 9,4 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat ennek hatására felfelé módosította év végi prognózisát, és egyre erősebb bizalommal tekint az év második felére, különösen az új Otthon Start Program várható hatásaira építve.
2025. 07. 10. 12:30
Megosztás:

Budapest vagy az agglomeráció? Az árak újra mozgásba hozták a vevőket

Az elmúlt hónapokban ismét megélénkült az agglomeráció iránti kereslet. A fővárosban elszálló árak, a családi házas kínálat vonzereje sokakat terel vissza a Budapest környéki településekre. Ugyanakkor az árakat tekintve nem túl nagy az eltérés a főváros peremkerületei és a közvetlenül mellettük fekvő agglomerációs települések között.
2025. 07. 10. 12:00
Megosztás:

Korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol kormányfő

Tizenöt pontból álló korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol miniszterelnök szerdán a madridi parlamentben.
2025. 07. 10. 11:30
Megosztás:

Fedezd fel a rozmaringolaj hajápoló erejét!

Sokan keresnek természetes megoldásokat, amikor hajproblémáikkal szembesülnek, és a rozmaringolaj éppen ilyen jellegű megoldást kínál. Talán meglepő lehet, hogy a konyhában is megtalálható fűszer növényi esszenciája képes javítani hajunk egészségét, mégis, egyre többen tapasztalják ennek előnyeit. Miért különleges ez az olaj? Hogyan segíthet a hajnövekedés elősegítésében és milyen további hasznos hatásai lehetnek?
2025. 07. 10. 11:00
Megosztás:

Új szintre lép az ausztrál digitális jegybankpénz: indul a Project Acacia

Miközben a világ központi bankjai egyre inkább vizsgálják a digitális jegybankpénzek (CBDC-k) szerepét a pénzügyi rendszerben, Ausztrália most konkrét lépéseket tesz a megvalósítás irányába. A Reserve Bank of Australia (RBA) bejelentette, hogy elindítja a „Project Acacia” elnevezésű kezdeményezést, mely során valódi pénzügyi eszközökkel és partnerekkel tesztelik a digitális valuta felhasználási lehetőségeit — kifejezetten a nagykereskedelmi piacok számára.
2025. 07. 10. 10:30
Megosztás:

Enyhültek az inflációs félelmek

A piacok által várva várt tegnapi 10 éves kötvényaukció jól sikerült az USA-ban: erős volt a kereslet, ami mérsékelte a finanszírozással kapcsolatos aggodalmakat.
2025. 07. 10. 10:00
Megosztás:

A Fed jegyzőkönyve idénre kamatcsökkentést valószínűsít

A Wall Street-i részvényindexek is emelkedéssel zárták a napot, amit elsősorban a technológiai szektor vezetett. A NASDAQ 0,95%-kal, az S&P 500 0,61%-kal, míg a Dow 0,49%-kal erősödött. A pozitív hangulat részben annak volt köszönhető, hogy a Fed júniusi ülésének jegyzőkönyve szerint a döntéshozók többsége az év későbbi szakaszában kamatcsökkentést tart valószínűnek, miközben Trump elnök vámintézkedéseinek inflációs hatásait „átmenetinek vagy mérsékeltnek” ítélték.
2025. 07. 10. 09:30
Megosztás:

Trump vámfenyegetései fokozzák a feszültséget, mégis szárnyaltak az európai tőzsdék

Donald Trump amerikai elnök újabb vámintézkedéseket jelentett be: az Egyesült Államok akár 50%-os vámot is kivethet az importált rézre, és hamarosan hasonló lépések várhatók a félvezetők valamint a gyógyszeripari termékek esetében is. A rézre vonatkozó vám célja az amerikai bányászat és ipar védelme.
2025. 07. 10. 09:00
Megosztás:

Ez történt a forinttal csütörtök reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 07. 10. 08:30
Megosztás:

Veszélyes kriptovaluta átverések burjánzanak a stabilcoin-láz közepette

Miközben a világ figyelme a digitális eszközök és a stabilcoinok (stablecoin) körüli technológiai versenyre szegeződik, Kínában egyre komolyabb aggodalom övezi a csalárd kriptós befektetési sémákat. A pekingi internetes pénzügyi szövetség friss figyelmeztetése szerint a „stabil” digitális valuták burjánzó népszerűsége újraéleszti a régi trükköket: csalók magas hozamokat ígérnek, miközben piramisjátékokat működtetnek. A figyelmeztetés nemcsak a kínai befektetőknek szól — a stabilcoinpiac robbanásszerű növekedése globális szabályozási versenyt indított el.
2025. 07. 10. 08:00
Megosztás:

Otthon Start Hitel 3%-os kamattal első lakás vásárlásához

Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt.
2025. 07. 10. 07:30
Megosztás:

1600 viharkár-bejelentés érkezett szinte egy nap alatt

Rengeteg lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett kedd estig a K&H-hoz az előző napokban az országon átvonuló zivatarlánc miatt – közölte a pénzintézet. Eddig összesen közel 1600 károsult jelentkezett, de a K&H szakértői további bejelentésekre számítanak. A károk felmérése azonnal megkezdődött, az előzetes becslések szerint a kárkifizetések összege meghaladhatja a 200 millió forintot. A legtöbb káreseményt Budapestről, valamint Pest-, és Békés vármegyékből jelentették be az érintettek.
2025. 07. 10. 07:00
Megosztás:

A GDP 1%-a kevés a STEM oktatás felzárkóztatására

Európai összevetésben is keveset költ Magyarország az oktatási szférára az Eurostat 2025-ös tavaszi adatai szerint. Az óvodai és az általános iskolai képzésekre mindössze a GDP 1%-át fordítja az ország, amely eredménnyel a harmadik legrosszabb helyen állunk.
2025. 07. 10. 06:30
Megosztás:

Júniusban ismét többlettel zárt a magyar költségvetés – a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése és a szigorú fiskális fegyelem fenntartása mellett

Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása. A költségvetés középpontjában a családok és nyugdíjasok állnak, a kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, miközben továbbra is elkötelezett az államadósság és a költségvetési hiány csökkentése mellett. Számottevő többlettel zárt júniusban a központi költségvetés: ebben a hónapban 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, részben a Szerencsejáték Zrt-től, részben pedig a Corvinus Zrt-től. Ezen túlmenően jelentős, 100,6 milliárd forint társasági adó befizetés érkezett be a hónap végéig.
2025. 07. 10. 06:00
Megosztás:

Négy lengyelországi ipari ingatlan stratégiai felvásárlásával bővíti portfolióját az Adventum Csoport

Az elsősorban ingatlanokkal foglalkozó vezető befektetési alapkezelő, az Adventum International új alap indulását jelenti be. Az Adventum Industrial, amely az Adventum Central Europe NAIF SICAV p.l.c. ingatlanbefektetésre összpontosító alap alá tartozik, négy ipari ingatlan sikeres felvásárlását bonyolította le Lengyelországban, a hosszú távú befektetési stratégiájának megfelelően a stabil bevételt biztosító jövedelemtermelő eszközökre összpontosítva.
2025. 07. 10. 05:30
Megosztás:

Generali: letarolták az országot a július eleji viharok

A globális felmelegedés napjainkban már a mindennapi életünkre is kihat: az elmúlt években egyre gyakrabban szembesülhettünk szélsőséges időjárási eseményekkel és az ezek által okozott károkkal. Tavaly június elején rázta meg jégverés az országot, idén július első napjaiban, a kánikulát követően fordult hirtelen viharosra az időjárás. A Generali Biztosítóhoz július 7-9 között közel 8500 lakás és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, mely kiemelkedően magasnak számít.
2025. 07. 10. 04:30
Megosztás:

Országosan csaknem háromszoros eltérések az albérletárakban

A magyar albérleti piac élénk első félévet tudhat maga mögött 2025-ben, amit a Duna House friss tranzakciós adatai is alátámasztanak. Az országos átlagos havi bérleti díj elérte a 230 ezer Ft-ot, miközben a kínálati oldali korlátok és a folyamatosan erős kereslet feszültté tette a piacot, és így jelentős regionális különbségek alakultak ki. A múlt héten bejelentett 3%-os lakáshitel pedig még inkább fel fogja kavarni a piaci viszonyokat.
2025. 07. 10. 04:00
Megosztás:

Lassuló, de masszív kereslet mellett egyre duzzad a fővárosi újlakás-kínálat

Bár a forgalom valamelyest visszaesett a tavalyi rekordmagas szintről, a lakásépítőket viszi előre a lendület és a fővárosi újlakás-kínálat egyre duzzad. Mindeközben az első hónapokban az árak is látványosan nőttek, majd az év közepére ez a lendület éppen lelassulni látszik – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
2025. 07. 10. 03:30
Megosztás: