10 százalékot spórolhatnak az E.ON fogyasztói, ha időben fizetnek

Egy éven keresztül 10 százalék árkedvezményt kaphatnak az E.ON egyetemes szolgáltatói körében azok a lakossági áramfelhasználók, akik 2010 január elseje óta folyamatosan, pontosan fizették az áramszámlájukat - jelentette be Pál Norbert, az E.ON Energiaszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Az akció október 1-től november 30-ig tart, és a kedvezmény az online regisztrációt követő 12 hónapra szól. Ezzel egy átlagos fogyasztású háztartás egy év alatt 4-5 ezer forintot takaríthat meg. Az E.ON a árkedvezményt az energiadíjból adja, így a végfelhasználói árban ez 5-6 százalék csökkenést jelent.

 

Az E.ON Energiaszolgáltató számításai szerint a cég 2,5 millió lakossági ügyfélköréből több százezer fogyasztót érinthet a kedvezmény, amellyel tovább csökkenhet az E.ON egyébként országosan is legalacsonyabb tarifája. A kedvezmény igénybevételével egy kilowattóra áram a legalacsonyabb fogyasztású tömbben 43,9 forintról 41,42 forintra, illetve kicsit nagyobb fogyasztást jelentő csoportban 46,96 forintról 44,17 forintra mérséklődik.

 

A másik három áramszolgáltató közül a Démásznál 44, illetve 46 forint fölött, az Émásznál 45 és 46 forint fölött, míg az Elműnél 45 és 47 forint fölött van a kilowattóránkénti végfelhasználói ár ezekben a fogyasztási csoportokban. Pál Norbert megjegyezte, hogy minden hírverés nélkül már 1.500 fogyasztó jelentkezett a bónuszért. A feltételeknek megfelel az is, aki a számla dátumát követő 8 napon belül fizetett. Jelentkezni online regisztrációval lehet. Az internetes ügyintézés azért szükséges, mert különben a költségek meghaladnák a kedvezmény mértékét. Pál Norbert szavai szerint "vannak olyan leleményesek" az ügyfeleik, hogy megoldják az internetes hozzáférést".

 

Az igazgató elmondta azt is, hogy a kedvezmény az adott fogyasztó esetében az E.ON teljes árrését jelenti. Az energetikai cégcsoport ezzel a bónusszal jutalmazni akarja a folyamatosan és pontosan fizető ügyfeleit, ugyanakkor ösztönözni kívánja azokat, akik tudnának fizetni, de elmaradnak vele. Az E.ON Energiaszolgáltató kintlévőségeinek nagyságát és a nemfizetők számát Pál Norbert nem kívánta újságírói kérdésre közölni. Csak annyit mondott, hogy a nemfizetők száma 2009-ben az előző évhez képest 29 százalékkal, az idén pedig további 15 százalékkal emelkedett.

 

Az E.ON a mostani akcióval ebben az évben már harmadik alkalommal csökkenti a végfelhasználói árat. Január elsejétől a legalacsonyabb fogyasztóknak nagyobb mértékben mérsékelte az árat a többi felhasználóhoz képest. Július elsején 6,72 százalékkal mérsékelték az árat, és ezzel a lakossági fogyasztói körben már a legalacsonyabb az E.ON ára lett Magyarországon. Újabb akciót is tervez az E.ON Energiaszolgáltató a leginkább rászorulók számára.

 

Ezen még most dolgoznak, így részleteket Pál Norbert nem közölt. Az elmondta, hogy azt még Karácsony előtt be kívánják vezetni. Az E.ON Energiaszolgáltató a Dunántúlon, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében szolgáltat egyetemes szolgáltatóként, azaz a lakosságnak és a kisfogyasztóknak. A társaságnak vannak szabadpiaci lakossági felhasználói is - mondta Pál Norbert. Nekik egyénre szabott árat kínálnak, de jóval kisebb a lakossági mozgás ezen a piacon, mint a földgázkereskedelemben.


A flamingó-forradalom geo- és biztonságpolitikai olvasata

Tiranában, Vlorëban és több albán városban hetek óta ezrek tüntetnek a Jared Kushner – Donald Trump amerikai elnök veje – nevéhez köthető luxusüdülő-projekt ellen, amely az ország délnyugati részén található Pishë Poro-Nartë környezetvédelmi területen és az egykori katonai bázisként szolgáló Sazan-szigeten valósulna meg.
2026. 07. 03. 02:30
Megosztás:

A mesterséges intelligencia kettéosztja a globális munkaerőpiacot

A mesterséges intelligencia rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban. Egyre nagyobb hangsúly kerül az olyan emberi erősségekre, mint a jó ítélőképesség, a kreativitás és a vezetői kompetenciák. Ráadásul azok a vállalatok, amelyek hatékonyabban tudják alkalmazni az AI-t, lényegesen gyorsabban bővítik a munkaerő-felvételt versenytársaiknál – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer 2026 című jelentéséből.
2026. 07. 03. 02:00
Megosztás:

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt az iskolakezdési támogatás miatt

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt, amiért 400 ezer rászoruló gyermeknek adunk 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást - fogalmazott a miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán.
2026. 07. 03. 01:30
Megosztás:

Jönnek a hőkupolák Magyarországra? A hőség most már állandó lesz?

Bár 2026 júniusában már számos meleg rekord dőlt meg, egyes előrejelzések szerint a mostani lehet hátralévő életünk leghűvösebb nyara.
2026. 07. 03. 01:00
Megosztás:

Vezetői kinevezések a MET Csoportnál

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport Szabó Gergelyt nevezte ki a MET Értékesítési és Kereskedelmi Üzletág (Sales and Trading) vezérigazgatójává, Tom Van de Cruyst pedig a MET Kiskereskedelmi Üzletág (Retail) vezérigazgatójává.
2026. 07. 03. 00:30
Megosztás:

Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. 07. 02. 23:30
Megosztás:

Tervezett feletti eredményt és 1550 forintos osztalékot hagyott jóvá a Zwack éves közgyűlés

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a tervezettnél magasabb, és az előző évit 6,3%-kal meghaladó, 3,18 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2025–2026-os üzleti évet a Zwack Unicum Nyrt. A közgyűlés részvényenként 1550 forintos osztalék kifizetéséről döntött. A visszafogott hazai fogyasztói bizalom miatt a vállalat a jövőben célzottan az exportpiacok és a nemzetközi terjeszkedés felé fordítja stratégiai fókuszát.
2026. 07. 02. 23:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 02. 22:30
Megosztás:

A vízgazdálkodás és a mezőgazdaság kapcsolatáról rendeztek konferenciát Győrben

A Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara "Víz, amit akarunk" címmel rendezett konferenciát Győrben, az eseményen együttműködési megállapodást kötött az egyetem és a Magyar Talajtani Társaság.
2026. 07. 02. 21:30
Megosztás:

Gajdos László mintegy 200 civil állatvédő szervezet

Az élő környezetért felelős miniszter felülvizsgálta a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott támogatási kérelmeket és intézkedett a még ki nem fizetett támogatások kifizetéséről, ezek mintegy 200 civil állatvédő szervezet munkáját segítik.
2026. 07. 02. 21:00
Megosztás:

Értékesítési rekordot ért el a Geely Auto az első fél évben

Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek portfóliójába tartozik egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co autómárka.
2026. 07. 02. 20:30
Megosztás:

Mérsékelten csökkent a Magyarország felett átrepülő légi forgalom az első fél évben

A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy éve - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.
2026. 07. 02. 19:30
Megosztás:

A V4 visszatért!

Korábban arról írtam, hogy a magyar külpolitikai szempontjából a Visegrádi Együttműködés hosszú ideig meghatározó szereplője volt a közép-európai politikai koordinációnak, ám az elmúlt évek geopolitikai és ideológiai törésvonalai meggyengítették ezt a szerepet. A 2026. június 23-ai gödöllői találkozón egyértelművé vált, hogy az együttműködés mind a négy ország számára továbbra is kiemelt jelentőséggel bír. (Szerző: Nyilas Laura kutató, Európa Stratégia Kutatóintézet, EJKK)
2026. 07. 02. 19:00
Megosztás:

Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén

Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke általában 30 Celsius-fok alatt alakul, miközben a hajnalok is frissítőek lesznek. Az északi, északnyugati szél gyakran lesz élénk, helyenként erős, és pénteken és vasárnap előfordulhatnak záporok, zivatarok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 02. 18:30
Megosztás:

A Visa és európai banki partnerei új szintre emelik az ügynökalapú kereskedelmet, biztonságos kereskedői hozzáféréssel

A párizsi Visa Payments Forumon (VPF) – ahová a vállalat 2000 iparági vezetőt hív meg, hogy megvitassák a fizetések jövőjét, - a Visa (NYSE: V) ma bejelentette: Európa-szerte éles ügynökalapú tranzakciókat hajtott végre. A vásárlásokat AI-alapú ügynökök indították és bonyolították le a kártyabirtokosok megbízásából, a programban részt vevő kereskedők weboldalain. A tranzakciók éles környezetben zajlanak, ami fontos előrelépést jelent a zárt tesztáruházakban végzett próbákhoz képest: az AI-alapú ügynökök immár független kereskedőknél, közvetlenül a kártyabirtokosok utasításai alapján végeznek fizetési műveleteket.
2026. 07. 02. 18:00
Megosztás:

Lassan balatoni áron mennek a nyaralók a Dunakanyarban, egyre többen egész évre kiköltöznének

A prémium észak-budapesti és Dunakanyar-menti lokációk árai lassan megközelítik a balatoni szintet, miközben az olcsóbb szegmensben a hitelből vásárlók vannak többségben. A piac ezzel párhuzamosan végleg elveszíti klasszikus nyaralóövezeti jellegét: a vevők kétharmada ma már Budapestről érkező kiköltöző, aki állandó lakhatásra alkalmas, négyévszakos vízparti otthont keres – derül ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb piaci elemzésből.
2026. 07. 02. 17:00
Megosztás:

Átveszi az Attrecto a Bobcats Coding nemzetközi tevékenységét

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Attrecto Zrt. növekedési stratégiája: a vállalat megvásárolja a Bobcats Coding Kft. főtevékenységének folytatásához kapcsolódó valamennyi eszközét. A tranzakció eredményeként 2026. július 1-jétől az Attrecto Zrt. részeként, az Attrecto márka alatt folytatódnak a Bobcats Coding projektjei.
2026. 07. 02. 16:30
Megosztás:

Teljes gőzzel halad a GYSEV új InterCity motorvonatainak gyártása

Új szakaszába lépett a GYSEV Zrt. 11 darabos FLIRT InterCity-motorvonat-beszerzése: a Stadler szolnoki üzemében elkészült kocsiszekrényeket már elszállították a lengyelországi Siedlce-be, ahol jelenleg a járművek végösszeszerelése zajlik. A motorvonatok 2026 végén érkeznek Magyarországra típustesztekre, majd 2027-től 2028 nyaráig bezárólag, a hatósági engedélyek megszerzését követően fokozatosan állnak utasforgalomba.
2026. 07. 02. 16:00
Megosztás:

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Július 1-jétől új vezetői struktúrában folytatja működését a Metrodom Csoport. Nagy Zsolt ügyvezető igazgatóként veszi át a cégcsoport operatív irányítását, míg Pongrácz Tamás a Metrodom Csoport műszaki igazgatói, valamint a vállalat projektjeinek kivitelezéséért felelős Cataldo Construction Kft. ügyvezető igazgatói feladatait látja el. Kígyósi András pedig értékesítési igazgatóként erősíti a vállalat vezetését.
2026. 07. 02. 15:30
Megosztás:

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

A Fluffy and Me alapítói egy Ausztráliában megismert japán desszertből építettek országos trendet. Az első üzlet befektetése 21 nap alatt megtérült, egy év alatt több mint 70 ezer palacsintát adtak el, miközben már zajlik az új egységek kialakítása és a következő csapatok betanítása.
2026. 07. 02. 15:00
Megosztás: