710 ezer magyarnak van kockázati életbiztosítása

Az elmúlt években körülbelül százezerrel – tavaly év végére 710 ezerre – nőtt azok száma itthon, akik kockázati életbiztosítással gondoskodnak családjuk anyagi biztonságáról. Ezek a biztosítások egy váratlan tragédia (egy haláleset vagy egy súlyos betegség, egészségkárosodás) után jelentenek jellemzően több milliós pénzügyi segítséget a család számára – ráadásul általában havi néhány ezer forintért. Jó hír, hogy a fiatalok, a 25-35 évesek körében is egyre népszerűbb ez a termék, az UNION Biztosító esetében például ők adták az új ügyfelek 27 százalékát 2021-ben. A biztosítónál 2021-ben a kockázati életbiztosítást kötő ügyfelek átlagéletkora 42 év volt, és az új biztosítottak kicsit több mint fele (56 százaléka) férfi, míg 44 százaléka nő - derül ki az UNION blogján megjelent legfrissebb cikkből.

A kockázati életbiztosítások egy tragédia (egy súlyos betegség vagy baleset miatt bekövetkező egészségkárosodás vagy halál) esetén pótolják a családi kasszából kieső jövedelmet. Méghozzá úgy, hogy amíg a szerződés él, a biztosított havonta fizeti a biztosítás fix díját, a biztosító pedig szintén egy előre meghatározott összeget – általában több millió forintot – utal, ha nagy baj történik vele.

Az átlagos ügyfél 42 éves, férfi, az átlag biztosítási összeg 6,2 millió forint

A kockázati életbiztosítások díja függ a biztosított életkorától, foglalkozásától, hobbijaitól (a búvárkodás például növeli a költségeket), a szerződő egészségi állapotától, a különféle rizikófaktoroktól (ilyen a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, a túlsúly vagy a magas vérnyomás is), továbbá a biztosítás futamidejétől (azaz, hogy milyen hosszú ideig nyújt védettséget).

●      Ha egy 30 éves nemdohányzó nő szeretne 20 évre biztosítást kötni (azaz ennyi időre szeretne védelmet), és baj esetén 10 millió forintot szeretne kapni, akkor ennek a díja havi 2692 forint.
●      Ha egy 35 éves nemdohányzó férfi 10 éves időtartamra kötne biztosítást – ugyancsak 10 millió forintos összeggel –, akkor neki 2368 forintot kell fizetnie havonta.
●      Ha pedig ők ketten házaspárként kötik meg a biztosítást, akkor kettejük díja összesen havi 4555 forint lesz.

Az UNION Biztosító ügyfelei egyébként 2021-ben átlagosan 6,2 millió forintos biztosítási összegre kötöttek szerződést (ez az a pénz, amit a biztosító fizet, ha szerencsétlenség történik); a 10-15 milliós biztosítási összegű szerződések aránya 14 százalék, a 15-20 millió forint közötti kockázati biztosítások aránya pedig 5 százalék volt tavaly. A biztosítónál 2021-ben a kockázati életbiztosítást kötő ügyfelek átlagéletkora 42 év volt, és az új biztosítottak kicsit több mint fele (56 százaléka) férfi, míg 44 százaléka nő.

Milyen esetekben fizetnek a biztosítók?

A kockázati életbiztosítás a futamidő alatt nyújt védettséget, vagyis addig, ameddig az előre meghatározott szerződés időtartama szól. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kockázati életbiztosítás jellemzően csak akkor fizet, ha tragédia történik a szerződés időtartama alatt – szerencsés esetben tehát a szerződés a lejáratkor kifizetés nélkül megszűnik. Az alapbiztosítások általában baleseti halál vagy rokkantság esetén fizetnek, de a különféle kiegészítőkkel például a koronavírus-fertőzés kapcsán is utalhat a biztosító.

●      Az UNION például a járvány kitörése óta közel félmilliárd forint összegű kárkifizetést teljesített Covid-fertőzés kapcsán,
●      a kritikus betegségekre pedig átlagosan 1-2 millió forint közötti összeget fizetett ügyfeleinek.
●      A balesetbiztosítási események közül a leggyakoribb káresemény a csonttörés (ez a károk 55 százaléka),
●      a baleseti eredetű műtéti térítés a károk 30 százalékát teszi ki, míg
●      a kórházi napi térítés az esetek 10 százaléka.
●      A kiegészítő egészségbiztosítás pedig leggyakrabban a kórházi műtéteket és a kórházi napidíjat téríti.

Mire érdemes figyelni?

Ha kockázati életbiztosítást kötünk, az alábbiakra célszerű figyelni az UNION szerint.

●      A legtöbb biztosítást megköthetjük online is, a kockázati életbiztosítás esetében viszont érdemes egy pénzügyi tanácsadó segítségét kérni, már csak azért is, mert az egyes termékek árai között komoly különbségek vannak.
●      Célszerű alaposan átolvasni a szerződést, amely tartalmazza a kizárásokat és a mentesüléseket is, így ezeket látva még kérhetünk módosításokat.
●      Érdemes lehet a házastársra is megkötni a biztosítást, így kedvezmény járhat.
●      Sok kockázati életbiztosítás csak akkor fizet, ha baj történik, de van olyan is, amelyik úgynevezett kármentességi bónuszt kínál, így ha nem történik semmi baj, akár a befizetett díjak 20 százaléka is visszajár.
●      Mindig jelöljük meg a haláleseti kedvezményezett – ez lehet akár több személy is (a kifizetett biztosítási összeg nem része az örökségnek, azé lesz, aki a kedvezményezett).
●      A kedvezményezett mindig tudjon róla, hogy őt jelöltük meg, hiszen csak akkor tud hozzájutni a biztosítási összeghez, ha ezt a biztosítónál bejelenti.
●      Szerződéskötéskor ajánlott őszintének lenni (például a korábbi betegségekkel vagy a dohányzással kapcsolatban), mert egy pontatlan információ miatt elbukhatjuk a pénzt.
●      Akkor úszhatjuk meg a lehető legolcsóbban a biztosítást, ha fiatalabb korban (lehetőség szerint még 45 éves kor előtt), és hosszabb időre (15 vagy akár 20 évre is) megkötjük a szerződést. Ahogy ugyanis egyre idősebbek leszünk, és esetleg egészségi állapotunk is romlik, úgy egyre kedvezőtlenebb feltételekkel – azaz drágábban – tudunk új konstrukciót kötni - derül ki az UNION Biztosító cikkéből.

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás: