Az aranystandard és az arany árfolyama
Ezért a republikánusok, akik ezen a héten tartották elnökjelölő konvenciójukat, kampánytémává akarják tenni a dollár értékállóságát. Szándékuk szerint egy bizottság vizsgálná meg az aranystandard rendszer újbóli bevezetésének lehetőségét, azaz a pénz mennyiségének a jegybanki aranytartalékokhoz történő rögzítését.
A napokban jelent meg egy hír a Wall Street Journal hasábjain arról, hogy az amerikai Republikánus Párt a választási programjába vette egy bizottság felállítását, amely az aranystandard rendszerhez való visszatérés lehetőségét vizsgálná meg Amerikában. Az ötlet nem új. Ronald Reagan az USA korábbi elnökének hivatali idejében állt már fel egyszer grémium annak vizsgálatára, hogy szólnak-e érvek a Nixon elnök alatt a 70-es évek elején megszüntetett aranyfedezet ismételt bevezetése mellett. Az egykori „Aranybizottság” tagja volt többek között az a ma neokonzervatívnak számító Ron Paul, aki maga is indult elnökjelöltként a mostani előválasztásokon, és a republikánus elnökaspiránsok közül utolsóként adta fel a küzdelmet az elnökjelöltként végül befutó Mitt Romneyval szemben.
A Reagan által felkért szakértők akkori jelentésükben arra jutottak, hogy nem javasolják az akkor már egy évtizede fennálló, lebegtetett dollárárfolyamra épülő rendszer megváltoztatását, kivéve, ha „az elkövetkező években sem áll helyre elfogadható árstabilitás és bizalom a fizetőeszközünkben." Ennek a célkritériumnak aztán meglehetősen ellentmondva olyan költséges csillagháborús tervek megvalósításába vágott bele az Egyesült Államokban „Reaganomics” néven fogalommá vált keynesiánus gazdaságpolitika, amely igaz, hogy végül a szovjetrendszer összeomlásához vezetett, de az eközben felmerülő fiskális problémákat állandósulóvá váló kamatcsökkentések – a mennyiségi lazítás legelterjedtebb formája – árán oldotta meg. Mindezek végeredményeként, ha interkontinentális rakéták nem is, de az államháztartás hiánya annál is inkább csillagászati magasságokba emelkedett. Az 1980-as évek elejének ezer milliárd dolláros államadóssága máig a tizenhatszorosára növekedett.
Az aktuálisan zajló adósságválság eredményeként most világszerte kézenfekvő természetességgel jelentkezik vissza az ősidők óta pénz szerepet betöltő arany a köztudatba. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az utóbbi időkben világszerte szaporodó felvetések a nemesfém valamilyen módon történő visszahozatalára a pénzügyi rendszerekbe. Két évvel ezelőtt Robert Zoellick, a Világbank akkori elnöke egy a Financial Timesban megjelent írásában olyan új pénzügyi világrendre tett javaslatot, amelyben az arany lehetne a „hivatkozási pont”. De napirendjére tűzte már ezt a témát a svájci parlament is, és az USA egyes tagállamaiból is felröppent korábban a hír, hogy a sárga nemesfém több évtizedes száműzetés után fizetőeszközként kerülhet vissza ismét az emberek pénztárcájába.
A Republikánus Párt azzal, hogy 30 év után ismét a nagypolitika témái közé emeli az aranystandard kérdését, érzékenyen felismeri, hogy egyre több amerikai aggódik a dollár értékállóságát illetően. Azok számára, akiket a Fed expanzív pénzpolitikája rossz érzéssel tölt el, megnyugtató alternatívának tűnhet az egykor volt Bretton Woods-i rendszer, amely 1971-ig az aranyra alapozva rögzítette a dollár és rajta keresztül a valuták átváltási arányát. Ugyanakkor egy tisztán aranyfedezetű valuta biztosíthat mégoly stabil árfolyamokat, de éppen a merevségében rejlik a hátránya: válságok idején egy túlontúl feszes korszázs, ami nem enged teret a szükségszerű monetáris irányításnak. Számos kutatás foglalkozik például az aranystandard rendszer felelősségével a 30-as évek nagy gazdasági világválságának elmélyülésében. Egy ilyen tanulmány szerzője éppenséggel maga Ben Bernanke a Fed jelenlegi elnöke is, aki az Egyesült Államok árstabilitásának ma a legfőbb őrzője.
Amúgy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke nem szívesen foglalkozik az arannyal. Ritkán nyilvánul meg nyilvánosan ebben a témában, de ha igen, akkor nem rejti véka alá, hogy lesújtó véleménnyel van a szerinte idejétmúlt nemesfémről. Idén márciusban vendégelőadóként a George Washington egyetemen az aranystandard rendszer mibenlétét elemezve (a videófelvétel 29. percétől) például elutasítóan azzal érvelt, hogy „mivel a forgalomban lévő pénzmennyiséget a fizikai aranymennyiség szabályozza, a jegybanknak nem sok monetáris eszköz állna rendelkezésére a gazdaság ösztönzéséhez". Egyidejűleg azonban azt is elismerte, hogy az aranyfedezet révén tartós árstabilitás kialakítható. A különböző szakértők között folyamatban lévő vita mindenesetre annak a jele, hogy az arany az emberek számára ma már több drága ékszeralapanyagnál, sokan egyre inkább a fontos kincsképző eszközt is látják benne.
Maguk a jegybankok is így vélekedhetnek, hiszen mi más okból vásároltak volna világszerte 150 tonna aranyat az idei év második negyedében. Persze a devizatartalékok diverzifikálása is egy jó magyarázat, de utalhat ez a jelenség részben arra is, hogy egyes központi bankok már az aranynak egy új pénzügyi világrendben betöltendő szerepére való felkészülésükben halmozzák a tartalékaikat.
Egy ilyen új pénzügyi rendszer felállítása a jegybankok részéről további jelentős vásárlásokat eredményezhetne, ami az arany árfolyamát nyilvánvalóan az egekbe emelné. Az az ország, amely pedig ezután a pénz mennyiségét még növelni szeretné, kötelező érvényűen az aranytartalékait is növelni lenne kénytelen. A jegybankok ezzel az arany messze legnagyobb vásárlóivá léphetnének elő, állandó izzásban tartva a nemesfém árfolyamát. Ettől azonban ma még nagyon messze vagyunk, sőt a fajtiszta aranystandard visszaállítása jóformán utópisztikusnak tűnik. Ám hogy legvégül hova érkezik meg az a folyamat, amelyet a 2008-as pénzügyi, majd gazdasági és most már adósságválság öt éve elindított, az ma még beláthatatlan. Az aranystandard visszatérése körül fellángolt viták mindenesetre az arany reneszánszát erősítik, amely ez alapján még sokáig eltarthat.
