Bekövetkezhet az eddig elképzelhetetlennek vélt lépés?
2009. 06. 16. 15:15
A brit elsőrendű "AAA" szuverén adósbesorolás hitelminősítői megkérdőjelezése nyomán most már reális kockázat a világ legnagyobb gazdaságának, az Egyesült
Államoknak a leminősítése is, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég kedden kiadott új globális előrejelzésében, amely szerint a világgazdaság egészének növekedési üteme a biztató jelek ellenére a következő két évben nyomott marad. (ProfitLine.hu)
Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdasági előrejelző cége - júliusra szóló, Londonban már hozzáférhetővé tett világgazdasági prognózisában azt írta: miután a Standard & Poor's hitelminősítő negatívra rontotta a brit adósosztályzat besorolását, a figyelem még inkább a vezető gazdasági erőcentrumok költségvetési helyzetének fenntarthatóságára irányult. Az EIU szerint ennek nyomán a szintén súlyos költségvetési feszültségekkel küszködő Egyesült Államok leminősítése is valós fenyegetéssé vált. A Standard & Poor's május 21-én - hatalmas piaci visszhangot keltő intézkedéssel - az addigi stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia, az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság lehetséges legjobb, "AAA" szintű besorolásának kilátását. Ennek indokai között szerepelt a recesszió és az gazdaságélénkítő kiadások miatt várhatóan példátlan szintre - a brit kormány idei hivatalos előrejelzése szerint is a hazai össztermék (GDP) 12 százaléka fölé - emelkedő brit költségvetési hiány, valamint az, hogy az S&P szerint hamarosan megközelíti a GDP 100 százalékát a brit államadósság. Mivel az amerikai gazdaság - a hatalmas központi ösztönző és bankmentő programok miatt - arányaiban ugyanolyan hiány- és államadósság-problémákkal küszködik, mint a hasonló élénkítő eszközökhöz folyamodó Nagy-Britannia, elemzők szerint az S&P brit kilátásrontása után a piacon felmerült annak rémképe, hogy az Egyesült Államok is esetleg elvesztheti csúcsszintű, eddig megkérdőjelezhetetlennek tartott "AAA" adóskockázati osztályzatát. Ettől tart például az amerikai államadósság legnagyobb külső finanszírozói közé tartozó japán befektetőknek csaknem a harmada. A Barclays Capital londoni befektetési bankcsoport rendszeresen méri az amerikai adósságfinanszírozás szempontjából alapvető fontosságú japán intézményi befektetői kör hangulatát az amerikai kilátásokkal kapcsolatban. A cég legutóbbi felmérésébe bevont japán befektetők 32 százaléka mondta azt, hogy "komoly mértékben" vagy "valamelyest" tart az Egyesült Államok "AAA" osztályzatának egy éven belüli megvonásától. A Barclays Capital elemzői mindazonáltal ezt "furcsának" nevezték, tekintettel arra, hogy ha például a Standard & Poor's negatív kilátást ad egy adósosztályzatra, az is általában csak egyharmados esélyt jelez az érintett besorolás tényleges rontására, átlagosan két évi távlatban. Az amerikai leminősítés lehetőségére eddig nem is utalt egyetlen nagy nemzetközi hitelminősítő sem, sőt, az S&P és a Moody's Investors Servide az utóbbi hetekben egyaránt hivatalosan jelezte, hogy náluk nincs napirenden az amerikai besorolás rontása. A puszta feltételezés is azonban komoly piacmozdító erőnek bizonyult a brit osztályzat kilátásának negatívra rontása utáni időszakban, mivel az amerikai szuverén adósság "AAA" besorolása a piac szerint a globális pénzügyi rendszer egészében a kockázat árazásának alapja. Az EIU keddi londoni elemzése szerint az amerikai kormány által összeállított, összességében 787 milliárd dolláros gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő csomag is hozzájárul a szövetségi költségvetési hiány "drámai mértékű" felduzzadásához. A cég londoni elemzői most azzal számolnak, hogy az amerikai államháztartási deficit az idén a hazai össztermék 13,2 százaléka lesz, és jövőre a GDP 13,6 százalékára bővül tovább. Az azután következő években a deficitek már csökkenésnek indulnak, de még mindig "csillagászatiak lesznek", áll az EIU keddi elemzésében. Nem jobb a brit közfinanszírozás állapota sem. A jelenlegi pénzügyi évre szóló, áprilisban beterjesztett költségvetés a becsült GDP-érték 12,4 százalékának megfelelő hiánnyal számol az idén. Ez a modern kori brit gazdaságtörténet messze legmagasabb deficitje lenne. Ráadásul a hiány csak nagyon fokozatosan csökken, és még a következő évtized közepén is magas lesz. Alistair Darling brit pénzügyminiszter a költségvetési előterjesztésben jövőre 11,9 százalékos, az azután következő évekre rendre 9,1 százalékos, 7,2 százalékos és 5,5 százalékos központi deficiteket jósolt. Az EIU keddi globális előrejelzése a világgazdaság egészének kilátásairól azt írja, hogy az előretekintő gazdasági jelzőszámok folyamatosan javulnak, ami arra utal, hogy a globális visszaesés legnehezebb időszaka már elmúlt. A ház azzal számol, hogy "átmenetileg" jelentős növekedési megugrás várható, amint a vállalati szektor az eddigi raktárkészlet-leépítés befejeztével hozzálát a készletek visszatöltéséhez, és a költségvetési-pénzügypolitikai ösztönző programok is hatni kezdenek. A prognózis szerint azonban valószínűtlen, hogy a világgazdasági növekedés a következő néhány évben visszatér a korábbi években megszokott, 4,8-5,0 százalékos ütemekhez. Az EIU londoni elemzői vásárlóerő-paritáson mérve az idén 1,8 százalékos átlagos világgazdasági visszaesést várnak - az átlagon belül a fejlett ipari gazdaságok alkotta OECD-térségben 4,0 százalékos GDP-mínuszt jósolnak -, és jövőre 2,1, 2011-ben pedig 3,4 százalékos növekedést valószínűsítenek. Előrejelzésük szerint a globális növekedés üteme csak 2013-ban lépi át ismét a 4 százalékot.

2019 óta nem pörgött így a használtautó behozatal
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2019 októberében volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma jelentősen visszaesett: a mélypontot a 2023–24-es időszak jelentette, amikor havonta jellemzően 10 ezer alatt maradt a darabszám.
Otthon Start: ha fix 3%, akkor mit jelent az ötéves kamatváltozás?
Bár az Otthon Start Program mára a lakáshitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, működésének egyik kulcseleme továbbra is félreértések forrása. A money.hu elemzése szerint sokan tévesen gondolják, hogy az ötévente módosítható kamat a hitelfelvevők törlesztőrészletét is érintheti, miközben a valóságban a változás elsősorban az állami támogatás mértékét befolyásolja.
A MATE fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre és a kormány azt szeretné, hogy 2030-ra az intézmény Európa legszebb egyeteme legyen és kerüljön be a világ legjobb 10 agráregyeteme közé - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője kedden, Gödöllőn.
A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West rappertől
A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West amerikai rappertől, aki antiszemita megnyilvánulásaival, illetve Adolf Hitler egykori náci diktátort és a nácizmust dicsőítő számaival hosszú évek óta súlyos botrányokat kavar. Az intézkedés keddi bejelentése után törölték azt a londoni zenei fesztivált, amelyen az énekes fellépett volna.
Mennyi áramot fogyaszt egy átlagos család egy hónapban és az mennyibe kerül?
Sok család pontosan ugyanazt tapasztalja hónapról hónapra: nem érzik úgy, hogy pazarolnának, mégis újra és újra meglepően magasnak tűnik a villanyszámla. Nem égnek egész este a lámpák, nincs szauna a fürdőszobában, és a legtöbben nem is fűtenek teljesen árammal — mégis valahogy egyre több pénz folyik el az otthonokból. A kérdés ezért ma már nem pusztán az, hogy „mennyit fogyasztunk?”, hanem az is, hogy mi számít egyáltalán normálisnak Magyarországon 2026-ban.
Vérvétel – ez a szám jelzi, meddig élhetsz!
Sokan úgy gondolják, hogy egy vérvétel csak azt mutatja meg, éppen betegek vagyunk-e vagy sem. A valóság azonban ennél sokkal izgalmasabb – és egyben nyugtalanítóbb is. A laboreredmények között ugyanis vannak olyan számok, amelyek nemcsak a jelenlegi állapotunkról, hanem a szervezetünk „kopásáról”, gyulladásszintjéről, anyagcseréjéről és így a hosszú távú túlélési esélyeinkről is árulkodhatnak.
Éjféltől emelkednek az üzemanyagárak Szlovéniában
Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
Solana védelem: elindult a STRIDE a DeFi-biztonság megerősítésére
A Solana Foundation új biztonsági programot indított STRIDE néven, amellyel a teljes Solana-alapú DeFi-ökoszisztéma védelmét emelné magasabb szintre. A kezdeményezés időzítése aligha véletlen: néhány nappal egy súlyos, 286 millió dolláros exploit után érkezett, amely ismét rámutatott arra, hogy a DeFi-szektorban a technológiai innováció sokszor gyorsabban fejlődik, mint a mögötte álló biztonsági infrastruktúra.
A mikroműanyagok és a gyógyszerhatóanyagok kölcsönhatásait vizsgálják a HUN-REN CSFK-ban
Százhuszonötmillió forintos támogatást nyert a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézete a mikroműanyagok és gyógyszerhatóanyagok talajbeli kölcsönhatásainak vizsgálatára - tájékoztatta a kutatóintézet az MTI-t kedden.
4iG: az amerikai Northrop Grumman szállítja Magyarország első geostacionárius műholdját
A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) stratégiai megállapodást kötött a világ egyik vezető űripari vállalatával, amely szerint az amerikai Northrop Grumman cég szállítja a HUSAT program részeként Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját - jelentette be Sárhegyi István, a 4iG SDT elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Mozgolódik a Marathon Bitcoin-tárcája: eladási hullám jöhet a piacon?
Újra a reflektorfénybe került a Marathon Digital, miután a vállalat 200 BTC-t mozgatott meg egy olyan tárca irányába, amelyet a blokkláncelemzők gyakran eladási aktivitással hoznak összefüggésbe. Bár egy ilyen tranzakció önmagában még nem jelent biztos piaci dumpot, a lépés elég volt ahhoz, hogy a kereskedők és elemzők ismét fokozott figyelemmel kezdjék követni a nagy bányászvállalat on-chain mozgásait.
CME újabb kriptotermékekkel bővít: érkeznek az AVAX- és SUI-határidős ügyletek
A Chicago Mercantile Exchange (CME) tovább mélyíti jelenlétét a kriptoderivatívák piacán: a tőzsde bejelentette, hogy az Avalanche (AVAX) és a Sui (SUI) tokenekhez kötött határidős kontraktusok elindítását tervezi. A lépés jól mutatja, hogy az intézményi szereplők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a feltörekvő digitális eszközök iránt – méghozzá szabályozott, hagyományos pénzügyi keretek között.
Erősödött a forint kedd estére
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Folytatódik a balatoni vasútállomások megújítása
A balatoni vasútállomások felújítása érdekében indított közbeszerzési eljáráson hét állomás, illetve megállóhely esetében történt eredményhirdetés kedden. A programban összesen 26 balatoni állomás épülete és közvetlen környezete újulhat meg, így az utasok kényelmesebb, korszerűbb és akadálymentes állomásokat vehetnek igénybe - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel.
Magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével
Mint ismert, február 28-án az Egyesült Államok és Izrael közös katonai műveletet indított Iránnal szemben. Válaszlépésként Irán a környező államokra mért légi- és rakétacsapásokat. A konfliktus miatt több millió ember került veszélybe. Sajtóértesülések szerint csak az Egyesült Arab Emírségekben („UAE”) több mint 2500-an regisztráltak konzuli védelemre, azonban becsléseink szerint ennél jelentősen több turista, átutazó vagy éppen kint élő vállalkozó érezheti magát veszélyben. Dr. Horváth Balázs, az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés így már hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja
Az iráni háborús feszültség és az ebből adódó energiaár-növekedés jelentős hatással van a globális ellátási láncokra. Az olcsó távol-keleti import, különösen a kisebb, gyakran rendelt csomagok kerülhetnek nehezebb helyzetbe. Rövid távon ez inflációt idézhet elő, de közben felértékelheti a hazai e-kereskedők szerepét a piacon.
Új diagnosztikai berendezések érkeztek a szentesi kórházba
Új diagnosztikai berendezésekkel, egy korszerű, 128 szeletes CT-vel és egy csúcstechnológiás digitális mammográffal bővült a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centruma - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-t.