Demján: a takarékszövetkezetek az országot gyarapítják
A rendezvényen elismerést vehettek át a gazdasági mutatók alapján legeredményesebb pénzintézetek; a Hartai és a Kunszertmártoni Takarékszövetkezet, valamint a dél-dunántúli Hungária Takarék Takarékszövetkezet. Az ünnepségen az OTSZ Elnöksége 70 kitüntetést adományozott a Takarékszövetkezeti Integráció tagszervezeteiben dolgozóknak. Az eseményre kiadott közlemény szerint a 129 szövetkezeti hitelintézet 1800 fiókkal rendelkezik, ami több mint fele az összes többi pénzintézet által működtetett fiókok számának, s a települések egyharmadán kizárólagos pénzügyi szolgáltatók.
A szövetkezeti hitelintézetek piaci részesedése az 1640 milliárd forintos mérlegfőösszeg alapján 5 százalék körüli. A betétek állománya meghaladja a 1370 milliárd forintot, a nettó hitelállomány értéke 740 milliárd forint, a saját tőke nagysága eléri a 132 milliárd forintot. Az integrált takarékszövetkezetek jelentős szabad forrással rendelkeznek, hitel-betéti arányuk 55 százalék, szemben a kereskedelmi banki szektor még mindig több mint 130 százalékos arányával. Az OTSZ hálózatába tartozó takarékszövetkezetek a háztartási forint betétgyűjtésben közel 20 százalékos részesedéssel bírnak és hasonló az arányuk a mezőgazdasági hitelezésben, az önkormányzati számlavezetésben és a bank-automaták üzemeltetésében. (MTI)