Háborúvá fajult az INA irányításáért folyó harc

Az INA felügyelő bizottságának horvát tagjai szerdán levelet küldtek a horvát kormánynak, amelyben Áldott Zoltánnak, az INA elnök-vezérigazgatójának leváltását kérik, közvetve pedig az állam mint társtulajdonos erősebb részvételét az INA-ban - írta csütörtökön a Jutarnji list.

"A levélben Áldott leváltását kérjük, a kormányt pedig figyelmeztetjük a társaságban uralkodó helyzetre" - idézi a lap a meg nem nevezett INA-forrást. Hasonló levelet küldtek a kormánynak már júniusban - emlékeztet rá a lap, hozzátéve, hogy mindezt a részvényesi szerződés megváltoztatására irányuló horvát törekvés tükrében kell vizsgálni. A szerdán elküldött levelet Radimir Cacichoz, a kormány alelnökéhez és Slavko Linic pénzügyminiszterhez, valamint Mladen Pejnovichoz, az állami vagyonkezelő hivatal főnökéhez címezték. Ez az első lépés a részvényesi szerződés megváltoztatása felé. A horvát táborban tudatában vannak annak, hogy a döntést sokkal magasabban, politikai szinten kell meghozni, de valahonnan el kell indulni - írja a Jutarnji list.     

 

A háború mostani fejezetét - úgy tűnik - az a kormányból érkező megjegyzés indította el, amely szerint az INA késlekedik az ez évre tervezett beruházások megvalósításával. A horvát igazgatósági tagok ugyanis felelősséggel tartoznak a vállalat üzletviteléért, amelyben az állam közel 45 százalékkal a második legnagyobb részvényes, de állításuk szerint nincs befolyásuk arra. A Mol 49 százalék tulajdonjoggal rendelkezik a cégben.  A horvát kormány azonban a lap szerint nem sokat tehet. Áldott leváltását a horvátok felvethetik az üléseken, de ott leszavazzák őket. Másfelől mi tulajdonosként kérhetjük a közgyűlés szavazását, de ott is leszavaznak majd bennünket -  írja a Jutarnji list anonim kormányforrásra hivatkozva.     

 

Az országos napilap az INA keddi igazgatósági üléséről azt közölte, hogy Áldott Zoltán az ülés elején a mobiltelefonok átadására szólította fel a horvát tagokat, akik először ellenszegültek, de az ülés elnapolásától tartva végül átadták készülékeiket. A mobiltelefonokat azonban mindhárom horvát tag a saját titkárnőjére bízta, mert attól tartottak, hogy a magyarok "szkennelik", ellopják a készülékben tárolt adatokat. Ez a részlet is bizonyíték arra, hogy mekkora a bizalmatlanság és bizonyos mértékben a paranoia az igazgatóság tagjai között - írta a Jutarnji list.   A megbeszélés angolul folyt és a Jutarnji értesülései szerint Áldott Zoltán úgy vélte, hogy a felvetések a Mol ellen irányulnak, s a Mol helyett más részvényest keresnek a horvátok.
    

A lapnak név nélkül nyilatkozó forrás szerint az igazgatóság magyar tagjai ismételten megmutatták, hogy nem szeretnék, ha a horvátok belelátnának a vállalat operatív ügyeibe, ami abszurdum. Hozzátette: a magyarok azt akarják, hogy az igazgatóság a stratégiával foglalkozzon, a vállalatot pedig az ügyvezető igazgatók vezessék.
    

A Novi list szerint a három horvát igazgatósági tag a kormánnyal egyeztetve lépett fel a magyar dominancia ellen. A lap szerint egyelőre nem ismeretes, hogy a horvát fél feljelentést tesz-e, de konkrét lépések várhatók. A Novi list a keddi eseményeket a horvát kormány és a Mol közötti részvényesi szerződés megváltoztatása körül folytatott csendes háború kezdeteként értékelte.     A lap Radimir Cacic keddi szűkszavú kommentárját idézve közli: a részvényesi szerződés akkor fog változni, ha ennek meg lesznek a feltételei. Marijan Hanzekovic ügyvéd, aki hétfő este a horvát közszolgálati televízióban azt üzente a horvát tagoknak, hogy forduljanak a bírósághoz, nem kommentálta a lap által feltett kérdést, hogy megkereste-e már valaki a kormány vagy az INA igazgatóságának soraiból - írja a Novi list. A Molnak a horvát törvények, nevezetesen a kereskedelmi társaságokról szóló törvény szerint kell igazgatni az INA-t - jelentette ki a horvát ügyvéd. Amikor a részvények 25 százaléka volt a birtokában, a Mol többségi hatáskörrel rendelkezett, most meg olyan hatásköre van, mintha a Mol lenne a kizárólagos tulajdonos - idézi a lap Hanzekovicot.     

 

A Poslovni dnevnik állítása szerint Radimir Cacic már egy hete felkérte a Molt, hogy készítse elő javaslatait a részvényesi szerződés megváltoztatásával kapcsolatosan, ugyanakkor hozzáteszik, hogy ezt a Mol nem erősítette meg a lapnak. Cacic hivatala pedig azt üzente, hogy nem küldtek ilyen levelet és nem tettek lépéseket a tárgyalási folyamat elindítására.     Azon kívül, hogy a Mol nem tett eleget a horvát állammal kötött szerződésben foglalt minden kötelezettségének, a kormány tárgyalási pozícióját az előkészületben lévő bányászati, koncessziós és energetikai törvények adta feltételek is megkönnyíthetik - fejtette ki a lapnak Jasminko Umicevic kőolaj-tanácsadó, aki szerint a horvát kormánynak még azelőtt kellene lépni, hogy a Mol átlépi a 50 százalékos tulajdoni küszöböt, mert akkor már egy ilyen kezdeményezés értelmét veszíti.     

 

Az INA keddi igazgatósági ülésén a horvát tagok több irányítási jogot kértek a horvát fél számára. A kifogásaikat és azok indoklását tartalmazó 10 oldalas dokumentumot hétfőn este a horvát közszogálati televízó hozta nyilvánosságra honlapján. A javaslatról az ülésen nem szavaztak, mert az nem eléggé kidolgozott - állt az INA által kiadott keddi közleményben. (MTI)


Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

A Fluffy and Me alapítói egy Ausztráliában megismert japán desszertből építettek országos trendet. Az első üzlet befektetése 21 nap alatt megtérült, egy év alatt több mint 70 ezer palacsintát adtak el, miközben már zajlik az új egységek kialakítása és a következő csapatok betanítása.
2026. 07. 02. 15:00
Megosztás:

A Mathias Corvinus Collegium eredménytelenné nyilvánította a budapesti központi épületének beruházása kapcsán kiírt közbeszerzési eljárást

A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) kuratóriumának döntése alapján az MCC tulajdonában lévő ingatlanfejlesztési társaság eredménytelennek minősítette a közbeszerzési eljárást, ennek eredményeképpen a tehetséggondozó intézmény nem építi meg a Somlói útra tervezett székházat.
2026. 07. 02. 14:30
Megosztás:

Az egészségügyi kiadások megnyomják a magyar háztartások összköltségét: az optikai piacról érkezik rendhagyó megoldás

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2024-es adatai szerint a háztartások egy főre jutó éves fogyasztási kiadása meghaladta a kétmillió forintot. Ebből a közteherviseléseken felül átlagosan 272 ezer forint ment el közvetlen egészségügyi kiadásokra. A tervezhetőség ezért ezen a területen is egyre fontosabb szemponttá válik, amire új, rugalmas konstrukcióval reagál a magyar piacvezető optikai szereplő, az Ofotért.
2026. 07. 02. 14:00
Megosztás:

Mit vesznek ennyire? Kiugró forgalom a használtautó-importban

Júniusban a DataHouse adatai szerint 14 471 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami kiugró, 41,9 százalékos bővülést jelent a tavaly júniusi 10 197-es mennyiséghez képest. Hasonló mértékű behozatalra csak a Covid-időszak előtt volt példa. Azóta a regisztrált import használt autók száma meg sem közelítette a 14 ezres havi darabszámot, sőt, a 2023–24-es mélypont időszakában havonta jellemzően 10 ezer alatt maradt a használtimport volumene.
2026. 07. 02. 13:30
Megosztás:

Feketén beszerzett árukat, illegális munkásokat és fiktív számlákat találtak három kőbányai raktárban

A pénzügyőrök három kőbányai raktárat ellenőriztek, és feketén beszerzett árukat, illegális munkásokat, valamint fiktív számlákat találtak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 07. 02. 13:00
Megosztás:

Kedvezményes napközbeni töltési időszakot vezet be az MVM Mobiliti

2026. július 1-jétől új kedvezményes töltési konstrukciót vezetett be a Mobiliti országos villámtöltő-hálózatának kijelölt töltőin. A társaság célja, hogy a napközbeni időszakban kedvezőbb feltételeket biztosítson az elektromos autósok számára, miközben ösztönözze a villamosenergia-rendszer leterheltségéhez és a megújuló energiaforrások termelési sajátosságaihoz jobban illeszkedő töltési szokások elterjedését.
2026. 07. 02. 12:30
Megosztás:

Stabilcoin-szuperkoalíció: ezért fontosabb a Google és a Stripe, mint egy új kriptotőzsde

A Google, a Shopify, a Stripe, a Visa és a Mastercard részvétele többet jelenthet a stabilcoinok jövője szempontjából, mint egy újabb nagy kriptotőzsde megjelenése. Az Open USD köré szerveződő, több mint 140 vállalatot összefogó szövetség ugyanis nem elsősorban kereskedési termékként, hanem a globális fizetési infrastruktúra részeként próbálja meghonosítani a dollárhoz kötött digitális eszközöket.
2026. 07. 02. 12:00
Megosztás:

A Pek-Snack csoport nyeresége bővült stabil árbevétel mellett 2025-ben

A mélyfagyasztott pékáruk piacán működő Pek-Snack csoport konszolidált árbevétele 2025-ben az előző évivel közel azonosan 12,7 milliárd forint volt, adózott eredménye 619 millió forintra emelkedett a 2024. évi 589 millió forintról - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 07. 02. 11:30
Megosztás:

Világbajnoki pénzeső: 45 milliárd dollárig száguldott a Kalshi és a Polymarket

Robbanásszerűen nőtt a Kalshi és a Polymarket forgalma 2026 júniusában: a két vezető predikciós piaci szolgáltató amerikai platformjaikkal együtt közel 45 milliárd dolláros kereskedési volument ért el. A látványos növekedés legfontosabb motorja a labdarúgó-világbajnokság volt, amely új felhasználókat és jelentős likviditást terelt az eseményalapú kontraktusok piacára.
2026. 07. 02. 11:00
Megosztás:

Lépett az OTP Bank, de mikor követik a többiek? Elindult végre a kamatcsökkentés a lakáshitelnél

Júliustól megkezdődött a kamatcsökkentés a lakáshiteleknél is. Elsőként a legnagyobb jelzáloghitelező, az OTP Bank lépett: fél százalékot faragott több lakáshitelének a kamatából is. Mivel a bankok árazását meghatározó referenciakamatok hónapok óta csökkennek, a BiztosDöntés.hu szerint az ajánlatait kedvezőbbé tevő OTP-t várhatóan a többi bank is követi majd hamarosan.
2026. 07. 02. 10:30
Megosztás:

Eredménytelennek nyilvánította az MCC a budapesti, központi épületére kiírt közbeszerzési eljárást

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának döntése alapján az MCC ingatlanfejlesztési társasága eredménytelennek nyilvánította a budapesti, központi épületre kiírt közbeszerzési eljárást - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 07. 02. 10:00
Megosztás:

Az amerikai és a német tízéves hozam is emelkedett

Szerdán az amerikai tízéves hozam 4,5% felett is járt, de Kevin Warsh Sintrában mondott üzenetei, továbbá a vártnál gyengébb ADP foglalkoztatási adat és lassuló feldolgozóipari aktivitás mérsékelték a hozamemelkedést.
2026. 07. 02. 09:30
Megosztás:

Szerdán lefelé vették az irányt az amerikai részvényindexek

Szerdán mindhárom vezető Wall Street-i index mínuszban zárta a napot. Az S&P 500 0,2%-ot, a Nasdaq Composite 0,7%-ot csökkent, míg a Dow Jones minimálisan zárt a keddi értéke alatt. 8,8%-os emelkedéssel kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Meta, miután a Bloomberg arról számolt be, hogy a vállalat felhőszolgáltatási üzletágat épít ki annak érdekében, hogy értékesítse a felesleges mesterséges intelligencia-számítási kapacitását.
2026. 07. 02. 09:00
Megosztás:

0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600

A kimondottan erős második negyedév után (+10%-os erősödés Q2-ben) 0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600. Bár a DAX 0,2%-ot erősödött, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE100 pedig 0,2%-kal került lejjebb. A technológiai szektorindex 1,2%-ot esett, amiben az ASML 4,6%-os csökkenése is szerepet játszott. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó berendezéseket gyártó Schneider Electric 3,1%-ot veszített értékéből, miután megállapodott a Cognite Holding felvásárlásáról. Az egyedi részvények között a Primark tulajdonosa, az Associated British Foods 3,2%-ot esett, miután jelezte, hogy az éves profit várhatóan elmarad az előző évi szinttől. A svéd védelmiipari vállalat, a Saab 3,3%-kal erősödött, miután mintegy 2,54 milliárd dollár értékű szerződést írt alá 16 darab Gripen vadászgép Ukrajnának történő szállításáról.
2026. 07. 02. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 02. 08:00
Megosztás:

Peking és Washington közös érdeke a kapcsolatok erősítése

Kína és az Egyesült Államok közös érdeke, hogy kapcsolataik a konstruktív stratégiai stabilitás irányába fejlődjenek - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter amerikai kollégájával, Marco Rubióval folytatott telefonbeszélgetésén.
2026. 07. 02. 07:00
Megosztás:

A Toyota Corolla a hibrid-verseny győztese? Nagyot nőtt a hibridek piaca

Valóságos roham indult a részben elektromos hajtású járművek iránt a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 májusi statisztikái szerint. Egyetlen év alatt több mint 34%-kal emelkedett a hibrid modellek iránti kereslet, miközben a kínálatbővülésnek köszönhetően a szegmens átlagára némileg csökkent. A legnépszerűbb modellek rangsorában trónfosztás történt: a Toyota Corolla megszerezte az első helyet, a Ford Kuga pedig hatalmasat lépett előre.
2026. 07. 02. 06:30
Megosztás:

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek - így vásárolnak bútort a magyarok

A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.
2026. 07. 02. 06:00
Megosztás:

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

2026 júniusában országosan 9 862 lakóingatlan-adásvétel köttetett, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 222 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 07. 02. 05:30
Megosztás:

Az engedélyek megérkezése után indulhat a tevékenység a CATL debreceni cellagyárában

A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják; eközben megkezdődött az ötödik toborzási kampány a CATL-nél - hangzott el a cég debreceni telephelyén szerdán tartott sajtótájékoztatón.
2026. 07. 02. 05:00
Megosztás: