Felgyorsult a brit gazdaság növekedése

Jelentősen gyorsult a brit gazdaság növekedése az idei első negyedévben a pénteken ismertetett második becslés szerint.

Felgyorsult a brit gazdaság növekedése

A brit statisztikai hivatal (ONS) részletesebb adatokra alapozott számításai alapján a brit hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékkal volt magasabb 2019 első három hónapjában, mint a tavalyi utolsó negyedévben.
   
A brit gazdaság teljesítménye 2018 negyedik negyedében 0,2 százalékkal emelkedett negyedéves összevetésben.
   
Az ONS pénteki adatismertetése szerint az idei első negyedévi GDP-érték 1,8 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszakban mért szintet. Egy negyedévvel korábban 1,4 százalékos volt az éves összehasonlításban számolt negyedéves GDP-növekmény.
   
A statisztikai hivatal második növekedési becslése megfelelt a májusban ismertetett, részleges adatok alapján számolt előzetes becslésnek.
  
Azóta viszont a brit gazdaság aktivitásának jelentős lanyhulására utaló számok is nyilvánosságra kerültek: az ONS minapi bejelentése szerint a GDP-érték áprilisban 0,4 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy hónappal korábban.
   
Ez volt a második havi visszaesés a brit gazdaságban egymás után: a hazai össztermék márciusban 0,1 százalékkal csökkent.
   
Ez nem azt jelenti, hogy a brit gazdaság recesszióban lenne. A konszenzusos meghatározás alapján ugyanis akkor kerül egy gazdaság recesszióba, ha két egymást követő negyedévben csökken a GDP-érték.
   
Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

Negyedéves összevetésben a brit gazdaság továbbra is növekszik, bár az áprilissal zárult három hónapos időszakban a növekedési ütem 0,3 százalékra lassult a márciusban véget ért első naptári negyedév 0,5 százalékos növekedése után.
   
A statisztikai hivatal kimutatása szerint a brit autóipar kibocsátási értéke áprilisban drámai mértékben, 24 százalékkal zuhant az előző hónappal összehasonlítva, elsősorban azért, mert sok autógyár a Brexit eredetileg tervezett márciusi végi időpontja utáni bizonytalanságok miatt egyszerűen leállította a termelést.
    

A brit EU-tagság az eredeti menetrend alapján március 29-én szűnt volna meg, ám a kilépés feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért megállapodást a londoni alsóház háromszor is visszautasította.
   
Ennek nyomán Theresa May miniszterelnök kétszer is kezdeményezte a kilépés elhalasztását, elkerülendő, hogy az Egyesült Királyság rendezetlen módon, megállapodás nélkül essen ki az EU-ból.
    

Az április 10-én tartott soron kívüli EU-csúcs döntése alapján a jelenlegi haladék október 31-ig terjedhet.
    

Londoni makrogazdasági elemzők szerint az áprilisi visszaesés nem sok jót ígér a második negyedév egészének növekedése szempontjából.
   
Andrew Wishart, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági kérdésekkel foglalkozó közgazdásza a pénteken ismertetett új növekedési becslést kommentálva közölte: az áprilisban mért 0,4 százalékos havi összevetésű GDP-mínusz azt jelenti, hogy májusban és júniusban egyaránt jelentős havi GDP-növekedésre lenne szükség pusztán ahhoz, hogy a brit gazdaság csak stagnáljon, és ne essen vissza a második negyedévben az előző három hónaphoz mérve.
   
Wishart szerint ebben segíthet az autóipar termelésének májusi visszalendülése a Brexithez kötőtő áprilisi zuhanás után. Az elemző számításai szerint ez önmagában 0,3 százalékpontot adhat hozzá a májusi havi GDP-növekedési ütemhez.
    

A Bank of England monetáris tanácsa a júniusi kamatdöntő üléshez fűzött elemzésében zéróra rontotta a második negyedévi brit növekedésre adott előrejelzését az addigi prognózisában valószínűsített 0,2 százalékos növekedésről, mindenekelőtt a korábbi Brexit-határidők előtti vállalati raktárkészlet-felhalmozás hatásaival indokolva a lépést.
   
Mark Carney, a Bank of England kormányzója a londoni alsóház pénzügyi bizottságának e héten tartott meghallgatásán kijelentette, hogy a jegybank monetáris ösztönző intézkedéseket tehet, ha Nagy-Britannia rendezetlen módon lép ki az Európai Unióból. Egyöntetű elemzői vélemények szerint Carney ezzel a 0,75 százalékos alapkamat csökkentésének lehetőségére tett utalást.


Rekordteljesítményt ért el és emelte profitvárakozásait az UniCredit Csoport

Történetének legerősebb második negyedévét és első félévét zárta az UniCredit Csoport. A bankcsoport bevételei tovább nőttek, miközben a költségek csökkentek, az év első hat hónapjában 23,7%-os volt a tőkearányos megtérülés (RoTE). A teljesítmény nyomán emelkedett a 2026-os profitvárakozás is.
2026. 07. 23. 20:00
Megosztás:

A Brent olajfajta ára tovább emelkedett, már 96 dollár fölött jegyzik

Tovább nőtt, június eleje óta legmagasabb szintre emelkedett a kőolaj jegyzése csütörtök reggel az egyre mélyülő közel-keleti konfliktus hatására.
2026. 07. 23. 19:00
Megosztás:

Már a rajt előtt módosították az EU új csomagolási rendeletét

Az Európai Unió új csomagolási rendeletének (PPWR) legtöbb szabályát 2026. augusztus 12-től kell alkalmazni, ám az Európai Bizottság már ezt megelőzően felmentést adott a raklapfóliákra és a pántolóhevederekre vonatkozó egyik legszigorúbb újrahasználati előírás alól. A döntés túlmutat két, a fogyasztók számára szinte láthatatlan csomagolási formán: arról árulkodik, milyen összetett feladat a körforgásos gazdaság céljait úgy átültetni a gyakorlatba, hogy közben az ellátási láncok is működőképesek maradjanak. A Körkörös.hu legfrissebb elemzésében annak járt utána, hogy mégis mi indokolja a rendkívül fontos rendelet alkalamazás előtti “felpuhítását” – ahogy annak is, miért van kiemelkedő jelentősége a PPWR-nek.
2026. 07. 23. 17:00
Megosztás:

Jönnek a felvételi ponthatárok - Akár a fizetés felét is elviheti egy egyetemista albérlete

Izgatottan várják a felvételizők a ma estét, amikor kiderül, ki melyik egyetemre jutott be. A sikeres felvételi azonban sok családban csak az első lépés, hiszen másnap már azt kell kitalálni, hol fog lakni a diák szeptembertől. Akinek nem jut kollégiumi férőhely, annak albérletet kell keresnie, ami sok esetben a család költségvetésének legnagyobb tétele. A zenga.hu friss elemzése azt vizsgálta meg, hogy a jövedelmekhez képest mekkora terhet jelent egy egyetemista lakhatása, illetve mikor érdemes elgondolkodni azon, hogy a bérlés helyett inkább lakást vásároljon a család.
2026. 07. 23. 16:00
Megosztás:

Hogyan léphet szintet a hazai e-egészségügy?

A magyar lakosság számára elérhető digitális egészségügyi ökoszisztéma három pillére – az EESZT, az EgészségAblak és az Egészségvonal – külön-külön már bizonyította létjogosultságát, de a felhasználók fejében ezek nem egy egységes rendszer részei. A PwC Magyarország közel 1400 fős, reprezentatív piackutatása (részletes eredmények elérhetőek itt) szerint a felhasználók ugyan bíznak a központi platformokban, de a rendszerszintű hatékonyságot gátolja az egységes betegút hiánya. A digitális egészségügy következő nagy lépése az lehet, hogy a ma még különálló szolgáltatások a felhasználói élethelyzetekre épülő egységes, proaktív rendszerré álljanak össze.
2026. 07. 23. 15:00
Megosztás:

Mikor jöhet el a Bitcoin árfolyam mélypontja?

A Grayscale két egymással versengő forgatókönyvet vázolt fel a Bitcoin árfolyamának következő hónapjaira. A történelmi ciklusok alapján további esés és őszi mélypont következhet, a makrogazdasági környezet azonban arra utalhat, hogy a piac alja már mögöttünk van.
2026. 07. 23. 14:00
Megosztás:

Stabilcoin érkezhet a Samsung Walletbe

A Samsung Electronics stabilcoin-támogatással bővítené a Samsung Wallet szolgáltatását, így a Galaxy készülékek digitális tárcája a bankkártyák, belépők és hűségpontok mellett idővel dollárhoz kötött digitális eszközök kezelésére is alkalmassá válhat. A terv fontos lépés lehet a stabilcoinok hétköznapi elterjedése felé, a bevezetés részletei azonban egyelőre nem ismertek.
2026. 07. 23. 13:00
Megosztás:

Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a hagyományos kereskedelmi egységekben. A hatósági vizsgálatok arra irányultak, hogy a meghirdetett kedvezmények valódi árengedményt tükröznek-e, és megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek. A vizsgálatok eredményei kedvező képet mutatnak, az ellenőrzött termékek körében kevesebb mint 1 százalékos kifogásolási arány mutatkozott.
2026. 07. 23. 12:00
Megosztás:

Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás: