Lengyelországban készül majd az új Fiat 500-as

Az 500-as modell nemzetközi piacra szánt következő generációját kizárólag Lengyelországban fogja gyártani a Fiat - írja az Automotive News Europe autóipari szakmai hírportál.

 

A hírportál belső forrásokból származó értesülése szerint a Fiat S.p.A. az 500-as modell nemzetközi piacra szánt következő generációját kizárólag Lengyelországban fogják gyártani. Az észak-amerikai piacra szánt modellek gyártása megszűnik a Chrysler mexikói üzemében. Az új 500-as modell 2015-ben jelenik meg.

 

A stílusbeli hasonlóság lényeges szerkezeti eltéréseket takar az amerikai és az európai piacokra szánt 500-as modellek között. A modell egyetlen üzemben gyártásával a Fiat az üzem berendezési és -felszerelési költségeinek duplikálását igyekszik elkerülni. Az európai modell gyártásába a Fiat 300 millió eurót, az észak-amerikai 500-as modell licenc alatti gyártásába pedig a Chrysler 550 millió dollárt invesztált a mexikói Toluca üzemben.

 

Az új 500-as modell gyártásával a Fiat a lengyelországi Tychy üzemben a Panda gyártásának befejezésével felszabadult kapacitást használja ki, ugyanakkor gyártási kapacitást szabadít fel a Chrysler számára a mexikói üzemben az észak-amerikai piacra szánt főbb modelljei számára - mutatott rá Massimo Vecchio, a Mediobanca Securities elemzője a Automotive News Europe szakmai hírportálnak. "Egyetlen gyártási telephely az új 500-as modellnek logikus lépésnek tűnik" - fogalmazott.

 

Az Automotive News Europe értesülését sem a Fiat, sem a Chrysler szóvivője nem kommentálta. A Fiat dél-lengyelországi Tychy üzemét érzékenyen érintette az öt éve tartó európai autópiaci visszaesés, különösen az egyik legsikeresebb európai kisautó, a Panda gyártásának beszüntetése. A Panda új generációjának gyártását a Fiat 2011-ben a dél-olaszországi Pomigliano d'Arcoban lévő üzemébe helyezte át. Sergio Marchionne a Fiat vezérigazgatója januárban egy torinói sajtótájékoztatón elismerte, hogy a Panda gyártásának áthelyezése "nem volt racionális döntés", azt kizárólag az olaszországi munkahelyek megmentése érdekében hozták meg.

 

Tavaly a Tychy üzem még gyártotta az előző Panda modell egy változatát Panda Classic néven, de decemberben ezzel is leálltak. Az üzemben gyártott másik három modell, a Fiat 500, a Lancia Ypsilon és a Ford Ka csökkenő eladásai a gyártás lassítására, a termelés három műszakról két műszakra való átállítására és 4900 alkalmazottból 1450 fő elbocsátására kényszerítette az olasz autógyárat. A Tychy üzem termelése 2009-ben csúcsosodott ki 605 ezer autó gyártásával, ami 2012-re már 300 ezerre csökkent, az idén 250 ezer autó gyártására számítanak.

 

A Chrysler mexikói Toluca üzeme a Fiat 500 mellett a Dodge Journey modellt gyártja, amit Európában, Dél-Amerikában és Kínában Fiat Freemont néven értékesítenek. Tavaly a Toluca üzemben 82 ezer Fiat 500-as és 179 ezer Journey/Freemont készült. (MTI)

 


Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás:

Történelmi mélypontra csökkent az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
2026. 08. 09. 09:00
Megosztás:

Keddig tartja fent az extrém hőség miatt bevezetett intézkedéseit a Posta

A Magyar Posta keddig tartja fent az extrém hőség miatt ideiglenesen elrendelt intézkedéseit - közölte a társaság a honlapján szombaton.
2026. 08. 09. 08:00
Megosztás:

185 tonna hal pusztult el Rétimajorban

A súlyos vízhiány következtében az Aranyponty Halászati Zrt. rétimajori és rétszilasi halastavain az elmúlt hetekben 185 tonna hal pusztult el, a közvetlen állományveszteség értéke megközelíti a 200 millió forintot - mondta Lévai Ferenc a társaság vezérigazgatója az MTI-nek szombaton.
2026. 08. 09. 07:00
Megosztás:

Már 100 szálláshely foglalható az Aktív Kalandor Kalandtárában

Az Aktív Kalandor foglalási felülete, a Kalandtár már 100 szálláshelyet kínál az erdei kulcsosházaktól a nagyobb társaságokat fogadó szállásokig az ország minden részén - közölte az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ az MTI-vel.
2026. 08. 09. 06:00
Megosztás:

Véget ért az energiavészhelyzet – a magyar vállalkozások összefogása több mint 145 000 kWh csúcsidei megtakarítást ért el

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által indított Vállalkozói Energiaösszefogáshoz néhány nap alatt csaknem 350 vállalkozás csatlakozott az ország 202 településéről, és vállalásaik összesen több mint 145 000 kWh csúcsidei energiamegtakarítást jelentettek.
2026. 08. 09. 05:00
Megosztás: