Mennyire vagyunk innovatívak?

Az innovációra, a kutatás-fejlesztésre fontos szerep hárul abban, hogy a válságból kilábaljunk - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára kedden Budapesten, a Világgazdaság «Innováció - kicsiben és nagyban» címmel tartott konferenciáján.

Rámutatott: az innovációban a kis- és nagyvállalatokra egyaránt szükség van, mindegyiknek megvan a maga szerepe.
    Az államtitkár elmondta, hogy Magyarországon 2011-ben a GDP 1,2 százalékára nőtt a kutatás-fejlesztési ráfordítás, ami 1993 óta a legmagasabb arány volt. 2012-ben is hasonló, vagy valamivel magasabb összeg lesz a végleges adat.
    2011-ben a kutatás-fejlesztésre fordított 336 milliárd forint kétharmadát a vállalatok adták - tette hozzá Cséfalvay Zoltán.

Az államtitkár kiemelte, az innováció és a kutatás-fejlesztés jelentős tényező abban, hogy Európa visszaszerezze versenyképességét, és ledolgozza lemaradását. Magyarország esetében szintén az innováció erősíti a versenyképességét; az országnak nem az alacsony bérekkel, a gyenge forinttal, hanem a magas hozzáadott értékű termékekkel kell versenyképesnek lennie, és ehhez megfelelő infrastruktúra, teljesítményösztönző adórendszer, rugalmas munkaerőpiac, jól képzett munkaerő, alacsony bürokratikus költség is szükséges - hangsúlyozta az államtitkár.

Cséfalvay Zoltán rámutatott arra, hogy a nemzeti innovációs politikák is versenyeznek. Magyarország nyitottságát tekintve a legerősebbek között van a globalizációs index alapján, erősen exportorientált, a GDP 90 százalékát külpiacra termeli. A magyar export egyötöde magas hozzáadott értékű termék, ez Kelet-Közép-Európában a legmagasabb arány.

Az Európai Unió tagországaival összehasonlítva Magyarország közepesen innovatív ország, így van még teendő, ugyanakkor a kockázati tőke erőteljesen megjelent a magyar innovatív vállalkozásokban, 2011-ben a térségbe áramlott kockázati tőke 42 százalékát, a legtöbbet magyar cégekbe fektették be, és ezzel az uniós tagországok között a GDP-hez viszonyított befektetett kockázati tőke alapján az ötödik helyen áll - ismertette az államtitkár.
    A kormány innovációt segítő intézkedései között említette, hogy meghatározták a vállalati innováció fogalmát, és a kidolgozott minősítés növeli a jogbiztonságot. Az idén január elsejétől a magasan képzett kutatók és fejlesztők szociális hozzájárulási adóját elengedik, ami becslések szerint 4 milliárd forint kiesést jelent a költségvetésből, viszont ennyi marad a vállalatoknál - mondta Cséfalvay Zoltán.
    2014 és 2020 között Magyarországnak a strukturális alapokból és a kohéziós alapból mintegy 24 milliárd euró forrás jut, amelynek 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre kívánják fordítani, szemben a 2007-2013-as időszak 16 százalékával - közölte az államtitkár.

 

    A következő uniós fejlesztési ciklusban a közvetlen gazdaságfejlesztésre szánt források jelentős részét a kkv-szektor, a kutatás-fejlesztés-innováció, a foglalkoztatás erősítésére, a modern technológiák bevezetésére fordítják. Ebből legalább 400 milliárd forint jut közvetlenül kutatás-fejlesztésre-innovációra, de ez az összeg növekedhet, mert más operatív programok is tartalmaznak majd forrásokat erre a célra - ismertette az államtitkár. (MTI)

Kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállástól való félelem miatt kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok is tegnap; a tízéves dollár hozam 4,15, a német 2,7%-ig süllyedt.
2025. 09. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai részvényindexek, jól teljesített a technológiai szektor

Az egyre inkább fenyegető kormányzati leállás és a Fed-döntéshozók szigorúbb nyilatkozatai sem tudták pirosba fordítani az amerikai indexeket. Európához hasonlóan az USA-ban is nyomás alatt volt az energiaszektor.
2025. 09. 30. 10:30
Megosztás:

Hétfőn gyenge emelkedést értek el az európai tőzsdeindexek

Hétfőn gyenge emelkedést értek el a vezető európai tőzsdeindexek. A Stoxx600 0,2%-os erősödésének lendületet adott a luxus szektor 1,9%-os és az egészségügyi szektor 0,9%-os emelkedése.
2025. 09. 30. 10:00
Megosztás:

Új szintre lép a Syngenta fenntarthatósági programja Dióskálon

Az idei évtől a dióskáli INTERRA® Farm nemcsak a Syngenta fenntarthatósági kezdeményezéseit bemutató gazdaságként, hanem agronómiai, növényvédelmi és digitális megoldásainak kiemelt kísérleti terepeként is működik tovább. Plótár István zalai gazdasága több mint egy évtizedes, követésre érdemes tapasztalatokkal szolgál más termelők számára is, amelyekkel fokozhatják versenyképességüket és fenntarthatóan növelhetik jövedelmezőségüket.
2025. 09. 30. 09:30
Megosztás:

Kis csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kis csökkenéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 49,65 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 99 257,44 ponton zárt.
2025. 09. 30. 09:00
Megosztás:

A 4iG Csoport észak-macedón leányvállalata és az Ericsson közösen építheti a nyugat-balkáni régió egyik első önálló 5G hálózatát

A stratégiai együttműködés mérföldkő a 4iG Csoport észak-macedón beruházási terveiben és megerősíti a cégcsoport elköteleződését az európai digitális és biztonsági standardok mellett.
2025. 09. 30. 06:30
Megosztás:

A KSH lezárta az EU–SILC-felvétel revízióját

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) befejezte az EU–SILC-felvétel tervezett revízióját a 2018 és 2023 közötti időszakra vonatkozóan. A felülvizsgálat eredményeként a szegénység fő mérőszáma, a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya országos szinten egyik évben sem változott jelentősen. A revízió megerősítette az EU–SILC-adatok és a módszertan megbízhatóságát, valamint arra is rávilágított, hogy a felülvizsgálat előtti adatok is megfelelő alapot nyújtottak a szegénység monitorozásához.
2025. 09. 30. 06:00
Megosztás:

A magyarok szerint az élelmiszer-pazarlás ugyanolyan nagy probléma, mint a klímaváltozás

A magyar fogyasztók szerint az élelmiszer-hulladék keletkezése a klímaváltozással egyenrangú kihívásnak számít, a megkérdezettek 78 százaléka egyformán súlyos problémaként említi a két jelenséget – világít rá a Nestlé reprezentatív felmérése. Mindez különösen aktuális az Élelmiszerpazarlás Világnapján, amikor a figyelem még inkább a mindennapi döntéseinkre és szokásainkra irányul.
2025. 09. 30. 05:30
Megosztás:

Műfüves focipályát adtak át a hallássérültek budapesti tanintézetében

A kormányzat célja, hogy mindenki, így a fogyatékossággal élők számára is a legjobb feltételeket biztosítsa a rendszeres sportoláshoz, a testmozgáshoz - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, amikor felavatták a Nagy Norbert műfüves focipályát hétfőn a Budapesti Hallássérültek Tanintézetében.
2025. 09. 30. 05:00
Megosztás:

Új szemléletű női vezetőképzés a Harvard Egyetem DCE részlegével együttműködésben

Nagy sikerrel zárult az egyedülálló szemléletű WILL (Women in Leadership League) Program első, nemzetközi együttműködésben megvalósuló női vezetőképzési modulja. A Harvard Egyetem Division of Continuing Education (DCE) részlegének a Bostonhoz közeli Cambridge-ben tartott képzésén a női vezetők szakmai és személyes fejlődése állt a középpontban.
2025. 09. 30. 04:30
Megosztás:

Globális ügynökség hálózathoz csatlakozott az Influence Media

Az Influence Media csatlakozott a More Agencies globális ügynökség hálózathoz, mely helyi partnerein keresztül közel 30 országban nyújt egyedi igényekre szabott marketing, kommunikációs és public affairs szolgáltatásokat. A partnerség révén az Influence Media magas színvonalon tudja támogatni magyar vállalatok üzletfejlesztését a nemzetközi piacokon. Az ügynökség továbbá tudásmegosztás keretében folyamatos hozzáférést kap a legfrissebb globális vállalati kommunikációs gyakorlatokhoz, beleértve az élvonalbeli AI-alapú és adatvezérelt megoldásokat.
2025. 09. 30. 04:00
Megosztás:

Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon

A WLTR névre keresztelt építőipari segédeszköz alig négy hónappal magyarországi bemutatkozása után már élesben is bizonyított: a falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt húzta fel egy családi ház falait Budapest XVIII. kerületében. Az eszköz hatékony megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
2025. 09. 30. 03:00
Megosztás:

Indul a balatoni haltelepítési szezon, javulnak a fogási esélyek

Hétfőn elkezdődött az őszi lehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) halastavaiban, a fogott háromnyaras pontyokat több helyszínen engedik a Balatonba - jelentette be a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 30. 02:00
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start a főváros északi területein

Az Otthon Start program Budapest északi területein alapvetően három részre bontotta az ingatlanpiaci kínálatot - írja a Balla Ingatlan az MTI-hez hétfőn eljuttaott elemzésében.
2025. 09. 30. 01:00
Megosztás:

Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 09. 30. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyam áttörte a 114 ezer dollárt – Itt az „Uptober”?

A Bitcoin lendülete újra erőre kapott, és a hétvégi emelkedés után hétfő reggel átlépte a 114 000 dolláros szintet. A piacon már most egyre többen beszélnek az októberi árfolyamrallyról, amit a kriptós közösség csak „Uptoberként” emleget. Vajon most is beigazolódik a szezonális minta? És mit jelent mindez a kriptopiac egészére nézve?
2025. 09. 29. 23:30
Megosztás:

DOT fedezetű stabilcoin születhet: új lendületet kapott a Polkadot ökoszisztéma

Új korszak kezdődhet a Polkadot hálózat életében: a közösség egyre nagyobb támogatással áll egy natív, DOT tokenekkel fedezett algoritmikus stabilcoin, a pUSD bevezetése mögé. A cél világos: függetlenedni az olyan központosított stabilcoinoktól, mint a USDT vagy a USDC, és megerősíteni a Polkadot saját gazdaságát.
2025. 09. 29. 23:00
Megosztás:

BlackRock beelőzte a Deribitet: új korszak kezdődik a Bitcoin opciós piacon

A kriptovaluták világában mérföldkőhöz érkeztünk: a BlackRock iShares Bitcoin Trust (IBIT) most először túlszárnyalta a Deribit platformot a Bitcoin opciós piacán. Ez nem csupán egy statisztikai adat, hanem erőteljes jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi intézmények egyre magabiztosabban vonulnak be a kriptoeszközök szabályozott világába. Mutatjuk, mit jelent ez a trend a piac egészére nézve.
2025. 09. 29. 22:30
Megosztás:

Szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák

Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 22:00
Megosztás:

AM: színes programokkal vár az Erdők Hete országos rendezvénysorozat

Több mint 100 programmal készülnek az Erdők Hete rendezvénysorozat kapcsán szeptember 29. és október 5-e között az állami erdészeti társaságok, az idén az esemény célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 21:30
Megosztás: