Rekord összeget költenek a cégek IT-ra

A történelem során 2021-ben először haladja meg a 4 ezer milliárd dollárt a nagyvállalatok IT működésre és fejlesztésre fordított kiadása. Négy olyan ország van csupán, ahol a nominális nemzeti össztermék meghaladja ezt az összeget: az USA, Kína, Japán és Németország.

Rekord összeget költenek a cégek IT-ra

A vállalatok 2015 óta tartó folyamatos IT kiadások emelkedését a COVID-19 járvány 2020-ban a várakozásnak megfelelően enyhén megakasztotta, a COVID-hatás 2,2%-os csökkenést eredményezett. Idén ennek a csökkenésnek a korrekciója zajlik a piacon, és az IT kiadások gyorsabban emelkednek, mint valaha: az egész évre vonatkozó előrejelzések szerint 8,4%-kal.

„A járványra adott első sokkreakciók és költségcsökkentések után a vállalatok megragadták a lehetőséget, hogy felgyorsítsák működésük digitalizálását és további erőforrásokat vonjanak be az évek óta húzódó működésfejlesztést célzó kezdeményezéseikbe. A világon sok szektort brutálisan sújtó válság a digitalizációs verseny hosszú útján nem sokkal volt több egy bukkanónál: és jelenlegi meglátásunk szerint az igazi felívelés még csak most veszi kezdetét” – mondta Laczkó Domonkos, a Deloitte technológiai tanácsadás üzletágának vezető tanácsadója.

Az otthoni munkavégzésre való hirtelen átállásnak köszönhetően sok munkáltató erősítette meg infrastruktúráját és fejlesztette eszközeit annak érdekében, hogy munkavállalói otthonukból is hatékonyan és biztonságosan legyenek képesek munkát végezni. A megváltozott fogyasztási szokásokra, a házhozszállítások gyakoriságának emelkedésére reagálva a CIO-k megkettőzték az olyan digitális technológiák bevezetésére és elterjesztésére tett erőfeszítéseiket, mint az e-commerce, online tanulás, vagy érintésmentes fizetési módok.

A COVID-19 járvány felszínre hozta a termelési láncok gyengeségeit is, ideértve a kereslet folyamatos változására való rugalmatlan reakciót, a termelékenység visszaesését, termékek és tároló helyek kezelésének problémáit. Ezzel a járvány egy ellenállóbb működési modell kialakításának katalizátorává vált. Egyes szektorokban a munkaerőhiány további automatizációs lehetőségek keresésére ösztönözte a vállalatokat. Ez már a járvány előtt is megfigyelhető volt, de a járvány felgyorsította az automatizációs befektetéseket, olyan területeken, mint például a robotizált folyamat automatizálás (RPA, Robotic Process Automation).

Iparági különbségek: élen a tech metronómok

A Deloitte által vizsgált 374 vállalat IT kiadása átlagosan a bevételek 4,25%-át érte el, amely a 2016-os 3,28%-os költséghányadhoz képest komoly növekedés.



1. ábra: Átlagos technológiai budget a teljes árbevétel %-ban,
Forrás: 2020 Deloitte Global Leadership Study, N=374

Kiemelkednek a banki és értékpapírügyleteket folytató vállalatok, melyek bevételeik több mint 10%-át fordítják a technológiai működés erősítésére. Őket követi a technológiai, telekommunikációs szektor, majd az üzleti szolgáltatásokat, biztosítást és az egészségügyi ellátást biztosító cégek.



2. ábra: Technológiai kiadások allokációja, átlag, iparáganként,
Forrás: 2020 Deloitte Global Leadership Study, N=809
 
Megfigyelhetőek iparági különbségek az IT kiadások összetételében is: az innovációs verseny legerősebb szereplői a technológiai és telekommunikációs cégek. A másik végletet az energiaipari, valamint oktatással és nonprofit tevékenységekkel foglalkozó vállalatok képviselik. A technológiai éllovas vállalatok, másnéven „tech metronómok” költségeloszlását összevetve versenytársaikkal még nagyobb különbségek figyelhetők meg.



3. ábra: Technológiai éllovasok kiadási szerkezete összevetve az átlagos versenypiaci vállalatokéval,
Forrás: 2020 Deloitte Global Leadership Study, N=809

A tech metronómok fogalmát a Deloitte 2020-as Global Leadership Study tanulmánya vezette be azokra a vállalatokra, melyek versenytársaiknál érettebb stratégiával, vízióval, technológiai és piaci megközelítéssel rendelkeztek. Ezek a szervezetek jelenlegi IT költségvetésük 20%-át, 3 éven belül pedig várhatóan 30%-át szánják innovációs tevékenységük erősítésére.

Földrajzi különbségek: Magyarország a középmezőnyben

Az egyes országokban a cégek eltérő sebességgel állnak vissza a megszokott kerékvágásba: 2022 végére az ázsiai és európai országok többségében a cégek IT kiadásainak mértéke visszaáll a 2019 értékekre a Gartner adatai szerint. Egyes, jellemzően ázsiai, illetve némely nyugat-európai országban az IT kiadások növekedését még a járvány sem tudta visszavetni, itt a kiadások már 2020-ban meghaladták a 2019-es értékeket.

Magyarországon az IT költések szintje várhatóan jövő nyárra áll vissza a 2019-es értékekre, amely megfelel a környező országok trendjeinek.




4. ábra: Az országok IT kiadási szintjének várható visszatérése a 2019-es színvonalra,
Forrás: Gartner

Pontosan mire költenek a vállalatok?

A költségkategóriák vizsgálata azt mutatja, hogy a legnagyobb tételt a költségvetési sorok között a kommunikációt elősegítő szolgáltatások képezik, őket követik az IT szolgáltatásokhoz kapcsolódó kiadások. A legmagasabb várható növekedést a következő években a nagyvállalati szoftverek költségsoron láthatjuk. Ez megerősíti azt, hogy a vállalatok egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek működésük fundamentumainak digitális alapokra helyezésére, ezért komplex, működésüket optimalizáló, valamint munkavállalóik számára a munkavégzést komfortossá tévő rendszereket vezetnek be.

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Pénzügyi tudatosságra nevel egy új magyar applikáció

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
2021. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Társkereső applikációk - félnünk kell a csalóktól?

A tanulmány megállapításai szerint a csalók jelentős mértékben visszatartják az embereket a randiappok használatától. A válaszadók 38%-a azért fél használni őket, mert attól tart, hogy átverik a csalók, 34% pedig általában véve nem bízik a randiappokat használó emberekben. Mindezek ellenére a válaszadók mindössze 15%-át vették már célba kiberbűnözők, és a csalókkal kapcsolatba kerülők 31%-ának sikerült elkerülnie a támadást.
2021. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Világszinten küzdenek a pénzügyi vállalatok a kiberbűnözőkkel

A pénzügyi szolgáltató vállalatok hosszú ideje a kiberbűnözők népszerű célpontjai, az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek jó oka van, hiszen a pénz mellett rengeteg bizalmas ügyféladatot is kezelnek, amelyeket a bűnözők különféle átverésekhez tudnak felhasználni, vagy eladják azokat az internet fekete piacain: a Verizon adatsértési jelentéséből kiderül, hogy a pénzügyi ágazatot csak az elmúlt évben több mint 1500 incidens érte, köztük 448 megerősített adatlopással.
2021. 08. 17. 15:00
Megosztás:

A Lenovo rekordot döntött az első negyedévben, megduplázva nettó bevételét

A Lenovo Csoport (HKSE: 992) (ADR: LNVGY) bejelentette, hogy a Csoport rekordmagas első negyedéves eredményt ért el. A felgyorsult digitalizáció, az okos átalakulás és a számítógépes eszközök, infrastruktúra és alkalmazások területén megvalósított globális fejlesztések által teremtett lehetőségek továbbra is hozzájárulnak a Csoport hosszútávú és fenntartható jövedelmezőségének növekedéséhez.
2021. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Automatizált haszongépjárművek: hatékony logisztika a gazdasági fejlődés érdekében

Sofőr nélküli Hub2Hub: A nehézgépjárművek gyakran ugyanazokon az utakon haladnak – napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. A zsúfolt autópálya-szakaszok pedig folyamatos figyelmet követelnek a vezető részéről. Az automatizálás csökkentheti a vezetőt érő terhelést, megakadályozhatja a hátsó ütközéseket, és megkönnyítheti a jelenlegi vezetési és pihenési időre vonatkozó jogszabályok betartását.
2021. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Virtuális valósággal növeli az agy teljesítőképességét a magyar startup

Közel 50 százalékkal javul az emlékezőképesség, ennek következtében a teljesítmény is azon szellemi munkát végzők körében, akik háromdimenziós térben dolgoznak - mondja a 2016 óta a virtuális valóság és a kognitív, azaz megismerő funkciók kapcsolatában rejlő hatékonyságnövelést alkalmazó magyar startup, a MaxWhere. A cég már több, mint 24 ezer felhasználó számára tette valóságos tudássá a virtuálisan megosztott információkat, köztük hazai gyárak, felsőoktatási intézmények, logisztikai központok és mesterséges intelligencia felhasználásával foglalkozó fejlesztők számára.
2021. 08. 05. 18:00
Megosztás:

Az automatizált gyártás lendíti tovább a gyógyszeripar digitalizációját

Habár a válságokkal szemben erősen ellenálló a szektor, a pandémia a gyógyszeripart is próbatételek elé állította. A gyártási folyamatok automatizálása még fontosabbá vált, mint azelőtt. Az emberi hibák lehetőségének csökkentése, a papírmentesség, a kibervédelem, valamint a szellemi tőke optimalizálása is meghatározó pontja az átalakulásnak. A Liferay Digital Talks legújabb adása a gyógyszeripar digitalizációjának kihívásait mutatja be a Richter Gedeon példáján keresztül.
2021. 07. 28. 13:00
Megosztás:

Az ABB felvásárolja az ASTI Mobile Robotics Group-ot

Az ABB bejelentette, hogy megvásárolja az autonóm mobil robotok gyártása terén globális vezető szerepet betöltő ASTI Mobile Robotics Group-ot (ASTI), amely applikációival széles termékválasztékot kínál a főbb robotikai alkalmazások terén. Az akvizíció eredményeként bővül az ABB robotikai és automatizálási kínálata, és az egyetlen olyan vállalat lesz, amely teljes körű portfóliót kínál a rugalmas automatizálási rendszerek következő generációjához.
2021. 07. 27. 06:00
Megosztás:

Hat hónappal meghosszabbítja készülékeinek garanciaidejét a Huawei

Ismét jelentős kedvezményeket és szervizakciót hirdet a Huawei. Július 26-tól kezdődő Huawei Szerviz Fesztivál keretében a felhasználók ingyenesen kiterjeszthetik mobilkészülékeik jótállását 6 hónappal – amennyiben készülékük még garanciaidőn belül van –, illetve egy alkalommal bruttó 8000 forint kedvezményt kaphatnak a javítás díjából a My HUAWEI alkalmazás használatával. A vállalat kedvezményesen, egységes áron cseréli az akkumulátorokat az összes kijelölt modellre, illetve a felhasználók akár 55%-os alkatrész kedvezményt is kaphatnak.
2021. 07. 24. 14:00
Megosztás:

450 millió forintos befektetési kört zárt a Blue Colibri, a munkáltatók digitális szárnysegédje

A vállalati belső kommunikációval, a munkavállalók oktatásának és adminisztrációjának digitalizációjával foglalkozó Blue Colbri nevű hazai startup 450 millió forintot vont be. Korábbi befektető, az OXO Technologies Holding Nyrt. mellett ezúttal a Bonitás Kockázati Tőkealap II. csatlakozott a második körhöz. Az innovatív HR-tech csapat a forrást a termék további fejlesztésére, hazai és nemzetközi terjeszkedésre, elsősorban Kelet-Közép-Európában és a DACH régióban történő értékesítés dinamikus felfuttatására fordítja.
2021. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Az oktatási szektort érte a legtöbb zsarolóvírus támadás

Az új Sophos kutatás szerint 2020-ban a zsarolóvírus az oktatási szektorban okozta a legnagyobb károkat - itt volt a legtöbb támadás és a legmagasabb helyreállítási költségek.
2021. 07. 21. 06:30
Megosztás:

Már az Erste Csoport hétmillió ügyfele használja George-ot

Kilenc éves lett az Erste Csoport digitális platformja. George-ot ma már hat országban összesen hétmillió ügyfél használja, akik az ötből átlag 4,5 csillagra értékelik teljesítményét. A magyarországi ügyfelek számára idén február óta elérhető az alkalmazás, azóta több mint 400 ezren próbálták ki, és a többség rendszeresen használja a platformot, amely havonta új szolgáltatásokkal és funkciókkal bővül.
2021. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Jó belépő a külföldi piacra a hazai tech cégeknek

Újra pályázhatnak a Technology Fast 50 díjra a gyorsan fejlődő technológiai cégek: a Deloitte már 22. éve hirdeti meg közép-európai versenyét, amely a technológiai iparág leggyorsabban növekvő vállalatait rangsorolja. Mind a már befutott, mind a feltörekvő technológiai vállalatoknak platformot biztosít arra, hogy szélesebb körben bemutathassák innovatív megoldásaikat.
2021. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Az EU és NATO a kínai területről végzett kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget

Az Európai Unió és NATO hétfőn a kínai területről végzett kártékony és destabilizáló, a tagországok biztonságát és gazdaságait fenyegető kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget.
2021. 07. 20. 05:30
Megosztás: