Átadták a felújított füzérradványi Károlyi-kastélyt

Átadták a több mint 3,1 milliárd forintból felújított füzérradványi Károlyi-kastélyt vasárnap.

Az ünnepségen Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a szögligeti Szádvár, a tatai Esterházy-kastély, a mosonmagyaróvári vár, valamint a nádasdladányi Nádasdy-kastély után a Zemplén egyik ikonikus műemléke újulhatott meg a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében.
    
A kastély keddtől látogatható a nagyközönség számára - tette hozzá az igazgató.
   
 A most lezárult projekt fő célja az értékmentésen túl a turisztikai hasznosítás, a kultúra közvetítése, egyben a turisztikai ágazat visszaépítésének segítése is, de kiemelten Zemplén épített és természeti örökségének bemutatása a Károlyi-család egykori birtokának fókuszába helyezve - fogalmazott Glázer Tamás.
    
Az ügyvezető hangsúlyozta, a tatai Esterházy-kastély 2021 júniusa és szeptembere között több mint 39 ezer, az augusztus elején megnyitott nádasdladányi nevezetesség két hónap alatt mintegy 40 ezer látogatót fogadott.
    
Virág Zsolt, a program miniszteri biztosa a kastély történelmét felidézve hangoztatta, a kormány kiemelt célja olyan komplex funkciót betöltő, műemléki objektumok létrehozása, amelyek a szellemi-műemlékmegőrzési szempontok mellett munkahelyeket teremtenek és gazdasági oldalról is mindenképpen "megállnak a lábukon".
    
Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédében elmondta, Zemplénben számos turisztikai attrakció, például a füzéri, a regéci és a boldogkőváraljai vár újult meg az elmúlt években, valamint számos más történelmi örökséget újítanak fel lépésről-lépésre.
    
A füzéri vár egy év alatt több mint 80 ezer, a regéci 40 ezer látogatót fogadott - tette hozzá.
    
A mai füzérradványi kastély elődjének számító 16. század végi épületet Károlyi Ede építtette át Ybl Miklós tervei alapján 1860-70 között romantikus stílusban. Károlyi Ede halálát követően fia, László örökölte a kastélyt, aki hitvesével, Apponyi Franciskával a 19. század végén csaknem két évtizedig gyűjtögették a reneszánsz és kora barokk díszítő elemeket és berendezési tárgyakat.
    
A kastélyban rejlő idegenforgalmi lehetőséget Károlyi László fia, István ismerte fel: a radványi kastélyt luxusszállóvá alakíttatta át, amely 1938 és 1944 között fogadta az akkori magyar felső tízezer tagjait. Az államosítás után sokáig szanatóriumként funkcionált az épület.
    
A több mint 1,7 milliárd forintos uniós és csaknem 1,4 milliárd forintos hazai támogatásból megvalósult rekonstrukció után a háromezer négyzetméteres épületben többek között az 1930-as évek kastélyszállójának hangulatát megidéző digitális-interaktív kiállítás, a kastély környezetében pedig a több mint 10 ezer négyzetméteres díszpark várja a látogatókat.
    
Az épület jelentős része megújult, valamennyi építészeti elemét restaurálták, kicseréltek a nyílászárókat, a tetőszerkezetet, felújították a homlokzatokat, a belső terek - archív fotók alapján - kiállítótérként, rendezvényteremként, illetve múzeumshopként éledtek újra. A látogatókat a kastélyszálló és a Károlyi-család történetéhez kapcsolódó nyomozó- és szabadulószoba-játék, az egykori hegyközi kisvasutat bemutató Lego kisvonatok, kipróbálható társasjátékok, bridzsasztalok és kávézó várják Füzérradványban.

Itt a döntés! A nyugdíjas élelmiszer utalvány furcsa címletei

Közel 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idős korúak, melynek címleteiről is döntés született.
2025. 08. 22. 00:01
Megosztás:

Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása

Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport és az augusztus 20-i ünnepi forgalmat eredményesen bonyolította le a társaság - közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat augusztusban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
2025. 08. 21. 22:00
Megosztás:

Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat

A tavalyi második fél év után 2025 első hat hónapjában is a Yettel nyújtotta a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést Magyarországon az Ookla Speedtest Intelligence valamit a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérései alapján - közölte a mobilszolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 21:00
Megosztás:

Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót

Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
2025. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci árrobbanást hozhat az állami Otthon Start program

Több ezer lakásvásárló rohamozza a bankokat egyszerre Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.
2025. 08. 21. 19:00
Megosztás:

400 millió forintot fizettek be a vállalkozások önkéntesen az adategyeztetési kampányban

Még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások, a 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forint hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Jövő héten indul a VI. Boglart fesztivál

Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több családi programmal is készülnek a szervezők, hogy a legkisebbek is felhőtlenül szórakozhassanak.
2025. 08. 21. 17:31
Megosztás:

A Bitcointól a Ripple-ig: az Okalio Mining új korszakot nyit a többdevizás felhőbányászatban!

A globális kriptopiac robbanásszerű növekedésével a bányászat már nem csupán a technológiai guruk és nagyvállalatok kiváltsága.
2025. 08. 21. 17:00
Megosztás:

E-sport fogadási lehetőségek a Verde magyar játékosok számára

Az elmúlt három évben a kiberport Magyarországon túllépett a niche hobbi kategóriáján, és az online fogadások népszerű irányzata közé emelkedett.
2025. 08. 21. 16:58
Megosztás:

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés - áll az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága csütörtöki közös közleményében.
2025. 08. 21. 16:00
Megosztás:

K&H: a magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemeléssel a következő 12 hónapban

Ismét közelítik az egy éve mért értékeket a béren kívüli juttatások alkalmazása tekintetében a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai.
2025. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Barátság kőolajvezeték: elhatározás nélkül nem lesz átállás

A háború kitörését követően nem először jelenik meg olyan hír a Barátság kőolajvezetékről, hogy ukrán dróntámadás miatt leállt a szállítás. Azt nehéz megítélni, hogy ezek a támadások mennyire szándékosan a MOL nyersolaj ellátását célozták.
2025. 08. 21. 14:00
Megosztás:

Enyhén emelkedett az euróövezeti bérdinamika

Az elmúlt két nap makrogazdasági adatai közül az euróövezeti bérdinamika enyhe emelkedése – 3,4-ről 3,7%-ra – emelhető ki, illetve a Fed kamatmeghatározó üléséről készített jegyzőkönyv, amelyből az derült ki, hogy a döntéshozók többsége a felfelé mutató inflációs kockázatokat fontosabbnak tartja a negatív munkapiaci kockázatoknál.
2025. 08. 21. 13:00
Megosztás:

A mentők 160 embernek nyújtottak segítséget a fővárosi rendezvényeken

Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.
2025. 08. 21. 12:00
Megosztás:

Kedden és szerdán is gyengélkedtek az amerikai indexek

Kedden csak a Dow Jones tudta megőrizni az értékét, az S&P 500 és a Nasdaq Composite is – a technológiai részvények gyengélkedése miatt – veszített értékéből. 3,5%-os csökkenéssel a nagy vesztesek között volt az Nvidia.
2025. 08. 21. 11:00
Megosztás:

A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon

Kedden kivétel nélkül emelkedtek a főbb európai indexek. A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon, amit a fegyvergyártók ellentétes irányú csökkenő trendje kísért.
2025. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Altcoinok előretörése: Az ETH, SOL és BNB lekörözi a Bitcoint a kriptopiaci fellendülésben

Miközben a globális tőkepiacokon továbbra is óvatos a hangulat, a kriptopiacon új erőviszonyok körvonalazódnak. A bitcoin csak mérsékelt emelkedést mutatott a legutóbbi mélypontok után, míg az Ethereum, a Solana és a Binance Coin látványosabb ugrást produkált. Mindez arra utal, hogy egy új „altcoin szezon” lehet a küszöbön — igaz, ez a ciklus egészen más lehet, mint a korábbiak.
2025. 08. 21. 09:00
Megosztás:

Több milliós megtakarítás: még ingatlanár-robbanáskor is verhetetlen lesz a 3 százalékos lakáshitel

Induláskor közel negyedével alacsonyabb törlesztőrészlete lesz a 3 százalékos Otthon Start hitelnek, mint a legjobb piaci ajánlatnak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője szerint még egy extrém, 20 százalékos ingatlanár-emelkedés esetén is legalább 10 százalékos előny marad az adósoknál, ami több millió forintos megtakarítást jelent a futamidő végére.
2025. 08. 21. 07:11
Megosztás:

Sokmilliós egyszeri kiadást jelent majd Otthon Start hitelből vásárolni ingatlant

Az Otthon Start hitellel történő lakásvásárlás után úgynevezett visszterhes vagyonátruházási illetéket kell majd fizetned, ami alapesetben a vételár 4 százaléka. Vagyis egy családi ház esetében akár 6 millió forintot is kifizethetsz majd erre. Bizonyos esetekben azonban ennek egy részét elengedik, sőt, akár teljes egészében megúszhatod. Mutatjuk a lehetőségeidet.
2025. 08. 21. 06:00
Megosztás: