Hiába halasztgatták adataik nyilvánosságra hozatalát, nem lett jobb
2009. 06. 30. 13:47
A GDP-adataikat nagy halasztással, a többieknél jóval később közlő európai országok is csak visszaesésről számolhattak be kedden. Ezen országok közé tartozik, Törökország, Szerbia, Dánia, Írország, Nagy-Britannia. (ProfitLine.hu)
Törökország hazai összterméke (GDP) 13,8 százalékkal volt kisebb az első negyedévben, mint a tavalyi első negyedévben. A tavalyi utolsó negyedben 6,2 százalékkal csökkent a teljesítmény éves összehasonlításban. Tavaly 1,1 százalékkal bővült a török gazdaság. Szerbia GDP-je 3,5 százalékkal volt kisebb az első negyedben, mint egy évvel azelőtt. Dánia gazdasága, szintén éves összehasonlításban, 4,1 százalékkal zsugorodott az első negyedévben, a tavalyi utolsó negyedévi, 2 százalékos éves visszaesés után. Írországban 8,5 százalékos volt a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest, ez valamivel jobb, mint az elemzők várta mínusz 9,1 százalék, de a tavalyi utolsó negyedévi, 8 százalékos csökkenéshez képest tovább romlott a helyzet. Nagy-Britanniában az első negyedévben a GDP 4,9 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, és nem 4,1 százalékkal, amint korábban közölték. A tavalyi utolsó negyedben 1,8 százalékkal csökkent a brit gazdaság teljesítménye, szintén éves összehasonlításban. Az új adatokat az érintett országok statisztikai hivatalai adták közre kedden. Az EU statisztikai hivatalának utolsó, e hónap elején megjelent becslése szerint az egész EU-ban átlagosan 2,4 százalékkal csökkent az összesített GDP a tavalyi utolsó negyedhez képest, és 4,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz
Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét
Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban
Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben
Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
Az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában
Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés
A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin
Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.