Garázsba kell a pénzt befektetni! Az lesz az ingatlanpiac nagy jövője!

Az iskolaszezon indulásával ismét felpezsdült a személygépjármű-forgalom, a koronavírus-járvány kapcsán prognosztizált visszaesés az autóhasználatban a jelek szerint elmaradt. Magyarországon a gépjárművek száma folyamatosan emelkedik, míg a közterületi parkolóhelyek száma csökken, ezért a garázsok és kocsibeállók ingatlanbefektetés szempontjából hosszú távon is ideális megoldásként jöhetnek szóba azok számára is, akik szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkeznek. Az OTP Ingatlanpont szakértője a garázsokban rejlő lehetőségeket és a vásárlásuk során elkerülendő buktatókat veszi górcső alá.

Garázsba kell a pénzt befektetni! Az lesz az ingatlanpiac nagy jövője!

Az Európai Unióban 2019-ben Magyarországon volt az egyik legalacsonyabb az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma, olvasható ki az Eurostat friss elemzéséből (1). Ugyanakkor attól nem kell tartani, hogy a gépkocsiállomány csökkenne, hiszen 2015 és 2019 között 19 százalékkal nőtt a regisztrált személygépjárművek száma, amely az EU egészére tekintve a harmadik legmagasabb adat. Míg a koronavírus járvány idején reális forgatókönyvnek tűnt az, hogy a pandémia elmúltával sokan a gépkocsi helyett alternatív közlekedési eszközöket fognak választani, mára egyértelműen látszik, hogy a személyautó-forgalomban nem hogy csökkenés, de növekedés következett be.

„Bár a home office és a hibrid munkavégzés a korlátozások megszűnte után is velünk maradtak, a forgalom és a dugók is visszatértek, és úgy tűnik, a járműhasználati szokásaink nem fognak gyökeresen megváltozni. Az utakon futó személygépjárművek mennyiségének és értékének emelkedésével, valamint a közterületi parkolási lehetőségek csökkenése miatt valószínűsíthető, hogy a garázsok iránti kereslet tovább fog növekedni, ezért jó lokációt választva egy garázs vagy kocsibeálló hosszú távon is jövedelmező befektetést jelenthet azoknak is, akiknek szerényebb anyagi lehetőségek állnak rendelkezésükre az ingatlanvásárlásra” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A folyamatos keresletnek és a növekvő kivitelezési költségeknek köszönhetően a garázsok ára emelkedik: míg három-négy évvel ezelőtt 2,5-4 millió forintért bőven lehetett találni garázst a IX., XI., XIII. kerületekben, addig ma már 4,5-6 millió forint a jellemző ár, míg a budapesti presztízs beruházások esetén egy-egy teremgarázs-beálló ára a 7-12 millió forintot is elérheti. A vidéki újlakás-projektek esetében jellemzően 3-6 millió forint között kínálják a teremgarázsokat, míg 1,5-3 millió között a felszíni beállókat. A legmélyebben Debrecenben, Székesfehérváron és Veszprémben kell a zsebébe nyúlnia annak, aki új lakás vásárlásakor az autóját is állandó biztonságban szeretné tartani.

Mire érdemes figyelni a választásnál?

Költségek szempontjából fontos szem előtt tartani azt, hogy a garázsokra, kocsibeállókra nem vonatkozik a kedvezményes adózás, ezeket az ingatlanokat továbbra is 27 százalék áfa terheli. Újépítésű projektekben szinte kizárólag csak lakással együtt értékesítenek kocsibeállót vagy garázst, így, ha valaki itt szeretne vásárolni, akkor erre elsősorban a másodlagos piacon, tulajdonostól van lehetősége.

Újépítésű ingatlanok esetén az optimális helykihasználás miatt a parkolóhelyeket általában a lehető legkisebb szabványos méretűre (jellemzően 5x2,5 méter) tervezik, ezért érdemes a kivitelezőtől elkérni a garázs alaprajzát és előre megvizsgálni azt, hogy a beálló milyen adottságokkal rendelkezik. Érdemes elkerülni a fal melletti, sötét vagy oszloppal határolt parkolóhelyeket és tisztázni azt, hogy liftes megoldás esetén a személyautónk befér-e a parkológépbe.

A szerződésből ki kell derülnie, hogy a parkolóhely önállóan értékesíthető-e, ez a leglényegesebb egy jövőbeli eladás szempontjából. Általában kisebb projekteknél fordul elő az, hogy a garázshely és lakás csak együtt értékesíthető, míg a nagyobb, egy helyrajzi számmal rendelkező teremgarázsok esetében arra kell figyelni, hogy az adott parkolószint tulajdonosainak elővásárlási joguk van, ezért a garázshely eladása előtt erről le kell mondatni őket.

Lokáció, megtérülés

Befektetési célból továbbra is elsősorban olyan lokációban érdemes garázst venni, ami belvároshoz közeli, sűrűn beépült, kevés új garázsos társasházzal rendelkező és fizetős parkolási zónába eső területen található. A klasszikus rozsdaövezeti projektek területén egyrészt bő a kínálat, illetve feltételezhetően majdnem mindenki vesz magának garázst, így a bérlői igények száma is limitált.

„Bár a bérleti díjak emelkedése nem követi az eladási árak növekedésének ütemét, a garázs kiadással Budapesten is gond nélkül elérhető 5 százalékos nettó hozam, jól megválasztott lokáció esetén akár 6 százalék is lehet, míg egy új lakóingatlan esetén ez a mutató inkább csak 4 százalék körüli. Amellett, hogy alacsonyabb befektetéssel magasabb fajlagos hozam érhető el, a garázsok, parkolóhelyek árát kevésbé befolyásolja az ingatlanpiac ciklikussága, és további előnyük, hogy egy lakással összehasonlítva fenntartásuk csak a legritkább esetben igényel külön figyelmet és ráfordítást – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az elemző hozzátette, hogy az elektromos gépjárművek elterjedésével és a töltési pontok fizetőssé válásával még inkább felértékelődhetnek azok a garázsok, amelyekben lehetőség van az elektromos járművek töltésére is. Igaz, hogy ezek alapból bizonyos felárral vásárolhatók meg a sima beállókhoz képest, míg a töltőpont utólagos kialakítása akár milliós költséget is jelenthet, azonban hosszú távon az eleve legkényelmesebb otthoni tankolással a befektetés megtérülhet.

(1) Hivatkozás: https://ec.europa.eu/eurostat/en/web/products-eurostat-news/-/edn-20210922-1

Brit külügyminiszter: sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint a jelenleginél is sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra annak érdekében, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalóasztalhoz üljön és véget lehessen vetni az ukrajnai háborúnak.
2025. 09. 14. 18:00
Megosztás:

A magyarok egy kis része havonta egyszer sem takarít

A magyarok több mint 80 százaléka hetente legalább egyszer takarítja lakását, ezen belül 40 százalékuk egy héten többször is, míg 17 százalékuk naponta - derül ki a Kärcher megbízásából készült felméréséből, amely kimutatta azt is, hogy az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.
2025. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Megújul a fonyódi kikötő

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését, a majdnem 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak - közölte a MA-HARD Kft. az MTI-vel.
2025. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a NAV

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai kiutalások felülvizsgálatakor felfigyeltek egy gyanúsan gyakran előforduló számlaszámra, amelyre több, egymástól független személy is kérte az általa visszaigényelt összegek átutalását - közölte az adóhatóság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Kisebb gazdasági növekedésre számít az idén Romániában a Nemzetközi Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a román gazdaság teljesítménye az idén 1 százalékkal nő - jelentette be Joong Shik Kang, a pénzügy szervezet romániai missziójának vezetője pénteken Bukarestben sajtótájékoztatón.
2025. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést

Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az európai rizstermelés biztonságát, versenyképességét és fenntarthatóságát, éppen ezért szigorúbb uniós piacvédelmi szabályokra van szükség - jelentette ki az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a Riso Nemzetközi Rizsfesztiválon pénteken, Vercelliben.
2025. 09. 14. 13:30
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
2025. 09. 14. 01:01
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt a hűtőszekrény? Mennyibe kerül havonta?

Hűtőszekrény fogyasztása havi szinten, forintban. Hány forintba kerül havi szinten egy folyamatosan működő hűtőszekrény egy háztartásnak? Villamos energia fogyasztás kalkuláció.
2025. 09. 14. 00:03
Megosztás:

Solana árfolyam előrejelzés, fontos XRP ETF fejlemény, és a legjobb mémcoin 2025-re 100-szoros hozampotenciállal

A kriptopiac pezseg, ahogy a befektetők figyelik a legfrissebb Solana árfolyam-előrejelzéseket, valamint az XRP ETF körüli új fejleményeket. A SOL komoly emelkedést mutat a hálózati frissítése után, miközben az intézményi figyelem egyre inkább az XRP felé irányul az ETF-várakozások miatt. A kereskedők most azt mérlegelik, hol lehet a következő 100-szoros lehetőség.
2025. 09. 13. 23:00
Megosztás:

Duna House: Budapesten nőtt az első lakást vásárlók aránya

Augusztusban az ingatlanpiacot az Otthon Start Program hatásai határozták meg, mely a lakáspiacon évek óta nem tapasztalt élénkülést eredményezett - derült ki a Duna House pénteken kiadott legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. A barométer adatai szerint a fiatal vásárlók előretörése különösen Budapesten szembetűnő: egy év alatt 23 százalékról 36 százalékra ugrott az első lakást vásárlók aránya, a trend összhangban van a program céljaival, amelyek az otthonteremtést ösztönzik.
2025. 09. 13. 22:00
Megosztás:

FLOKI, PEPE, BONK, SHIB és LBRETT: Szakértők szerint ez az egy mémcoin érheti el a 100-szoros nyereséget ebben a ciklusban

Nem minden mémcoin egyforma. Néhány pillanatok alatt berobban, majd eltűnik. Mások átvészelik a medvepiacot, és akkor emelkednek, amikor senki sem figyel. És van az a ritka néhány, amelyben a narratíva, az időzítés és a lendület éppen megfelelő elegyben van jelen ahhoz, hogy valóra váltsa a kriptos álmokat.
2025. 09. 13. 21:00
Megosztás: