A kormány és a gyógyszerészi kamara együttműködése folytatódik

A kormányzat és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) a jövőben is folytatni kívánja a 2010-ben megkezdett párbeszédet és együttműködést, ezért az idén megújítják a korábban kötött stratégiai partnerségi megállapodást - közölte Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

A kormány és a gyógyszerészi kamara együttműködése folytatódik

Hozzátette: elmúlt években a kormány arra törekedett, hogy a kamara által megfogalmazott szakmai igényeket, elvárásokat a döntéshozatalban érvényesítse, és úgy módosítsa a patikai rendszert, hogy az jobban tudjon működni.
    

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár elmondta, az új stratégiai megállapodás többek között tartalmazni fogja a patikák ügyeleti rendszerének rendbetételét, és az egységes egészségügyi elektronikus tér keretén belüli e-recept zökkenőmentes bevezetését.
    

Az államtitkár kitért arra is: "erős nemzeti ügynek" tekinthető az, hogy a jogszabályok szerint január 1-jétől a patikusi tulajdoni hányad meg kell hogy haladja az 50 százalékot a gyógyszertáraknál. Jelezte, csupán egyetlen gyógyszertár nem teljesítette ezt a feltételt. Hozzátette: a kormány szerint a gyógyszerellátás nem kiskereskedelmi, hanem egészségügyi tevékenység, és ennek egyik legfontosabb pillére a patikusi tulajdoni hányad emelése volt.
    

Ónodi-Szűcs Zoltán beszámolt arról is, hogy a 2010-től megtett kormányzati intézkedéseknek köszönhetően 16 milliárd forinttal magasabb a patikák jövedelemtermelő képessége, és hat év alatt a nagykereskedők felé fennálló tartozásuk a felére csökkent. Ez 2015. év végi mérlegadatok szerint 39 milliárd forint.
    

Hankó Zoltán kamarai elnök közölte, a szakmai szervezet célja mindig a betegellátás legmagasabb szinten történő ellátása volt, beleértve a gyógyszerészi gondozást, a gyógyszeralkalmazás megvalósítását és a költséghatékony rendszer kialakítását.
    

Mint mondta, a következő hónapok feladatai között lesz olyan, amelyik a kistelepüléseken működő gyógyszertárak megfelelő gyógyszerkészletét érinti, illetve azt, hogy minden kistelepülés patikájában legyen gyógyszerész, vagy az új ügyeleti rendszer kidolgozása.

Váratlan pénz és szerencse jön! Heti pénzhoroszkóp Neked!

Fedezd fel, hogy a csillagok hogyan befolyásolják a pénzügyeidet és szerencsédet ezen a héten! Egyedi és izgalmas pénzügyi horoszkópunkkal megtudhatod, melyik nap a legjobb a lottózásra, milyen szerencsés számokra érdemes figyelned, és milyen váratlan találkozások vagy üzleti lehetőségek várnak rád. Ne hagyd ki a szerencsés állataidat sem, amik még tovább fokozhatják a jólétet! Horoszkóp a jövő hétre: 2024. május 13-19-ig.
2024. 05. 12. 02:00
Megosztás:

Ezt tedd a nadrágod bal zsebébe, és sok pénzhez fogsz jutni!

Kedves olvasó, tarts velünk egy varázslatos utazásra, amelyben felfedezzük, milyen egyszerűen hívhatod magadhoz a bőséget.
2024. 05. 12. 01:00
Megosztás:

Az AI érmék megállíthatatlanok, a WienerAI a legnagyobb nyertesek között szerepel

A kriptokereskedők mostanában nem tudnak betelni az AI érmékkel. Több, a mesterséges intelligenciára összpontosító token is keményen emelkedett a héten, méghozzá olyan árfolyam mozgásokkal, amelyekre sok befektető felfigyelt már. Az indexelési protokolloktól kezdve az AI-alapú mém érmékig ezek a projektek egyértelműen elnyerik a befektetők tetszését.
2024. 05. 12. 00:01
Megosztás:

Nappal hagyományos, éjjel automata: ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. A többek közt már Csehországban is eredményesen működő, „vegyes” modellt a Laurel Kft. adaptálta a hazai viszonyokra. A cég a május 15-i szakmai konferenciáján mutatja be kész megoldását, melynek bevezetése több bolthálózatnál is előkészítés alatt van. A vállalatnál úgy látják, az újdonság nemcsak a vásárlók és a kereskedők számára hoz előrelépést, hanem egy fokozódó társadalmi probléma kezelésében is segíthet.
2024. 05. 11. 23:00
Megosztás:

A magyar honvédség történének legnagyobb átalakításán megy keresztül

A magyar hadseregnek fel kell arra készülnie, ami az alap rendeltetése: nem béketámogató műveletekre, nem katasztrófavédelemre, hanem konfliktusra, ami egész embert kíván - mondta Böröndi Gábor, vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Ludovika Fesztivál részeként megtartott Száznapos ünnepségen, szombaton Budapesten.
2024. 05. 11. 22:00
Megosztás:

7 milliárd forint többlettámogatást kapnak a távhőszolgáltatók

A kormány megtéríti a távhőszolgáltatók számára a nem lakossági vízdíjakhoz kapcsolódó, év eleji jogszabály-módosításból fakadó többletkiadásaikat. A közel száz településen működő társaságok így együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz jutnak - közölte az Energiaügyi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2024. 05. 11. 21:00
Megosztás:

Megerősítette Izrael államadós-besorolásait a Moody's

Megerősítette változatlan negatív kilátással Izrael devizában és hazai valutában fennálló adósságkötelezettségeinek "A2" szintű, elsőrendű befektetői besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő szerint továbbra is a kockázatok között szerepel a közvetlen katonai konfrontáció Izrael és Irán között.
2024. 05. 11. 20:00
Megosztás:

Könnyítsük meg életünket a konyhai kisgépekkel!

Eltérőek a szokásaink, hogy ki mennyi időt tölt a konyhában, de aki nem szeret egyáltalán sütni-főzni, csak a nélkülözhetetlen tevékenységeket végzi el minden nap, az is találhat olyan eszközöket, amelyekkel kellemessebbé teheti a reggeli kávéfőzést vagy éppen a gyümölcsturmix készítését. Még az is lehet, hogy meg fogja kedvelni a konyhai sürgés-forgást, hiszen bármelyik kisgéppel leegyszerűsödnek és felgyorsulnak a konyhai műveletek.
2024. 05. 11. 16:00
Megosztás:

A kicsiknek mindig a legjobb minőséget szeretnénk adni

Babalátogatóba készül? Vagy nem találja a megfelelő fürdőlepedőt? Esetleg fogzáshoz keres praktikus eszközt? Óvodába lenne szükség kéztörlőre? Ha mindezt megfelelő ár-érték arányban és magas minőségben keresi, akkor érdemes kicsit alaposabban is körülnézni a babáknak, illetve gyerekeknek gyártott portékák piacán.
2024. 05. 11. 15:00
Megosztás:

Kína külkereskedelmi forgalma áprilisban meghaladta az elvártakat

Áprilisban a piaci várakozások felett nőtt mind az export, mind az import Kínában, a kereskedelmi mérlegtöbblet azonban kisebb lett a vártnál a pekingi vámhivatal csütörtöki jelentése alapján.
2024. 05. 11. 14:00
Megosztás:

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.
2024. 05. 11. 13:00
Megosztás:

Hasznos tudnivalók a 2023. évi szja-bevallásokkal kapcsolatban

A 2023. évi szja-bevallás benyújtására már csak egy szűk hónap áll a magánszemélyek rendelkezésére, ugyanis ennek határideje 2024. május 21. Fontos kiemelni, hogy az összevont adóalap után befizetett jövedelemadó 1+1%-ának felajánlására is csak az említett határidőig van lehetőség, ez viszont történhet elektronikusan vagy papír alapon, függetlenül a bevallás benyújtásának módjától.
2024. 05. 11. 12:00
Megosztás:

A 200 milliárdos többletforrás több mint 90 százalékára kötöttek már szerződéseket a Baross Gábor Hitelprogram keretében

Villámgyorsan zajlik a február közepén lezárult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram igényléseinek elbírálása. Alig három hónap leforgása alatt a 200 milliárd forintos többletforrás 92 százalékára már meg is kötötte a hitelszerződéseket a magyar vállalkozásokkal az EXIM. A korábbinál is kedvezőbb finanszírozási feltételekkel kínált, immár kizárólag beruházási célú hiteltermékek iránt rendkívüli volt az érdeklődés, egy hónap alatt a teljes keret kimerült. Az EXIM Magyarország eddig 784 szerződést kötött a magyar vállalatokkal összesen 183,4 milliárd forint értékben.
2024. 05. 11. 11:00
Megosztás:

Ezekre a dokumentumokra lesz szükség az otthonfelújítási támogatás igényléséhez

Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program honlapja várhatóan május végén indul, addig is a minisztérium összegyűjtötte, hogy milyen dokumentumokra lesz mindenképpen szükség a pályázat benyújtásához. Így felkészülhetünk a támogatás igénylésére.
2024. 05. 11. 10:00
Megosztás:

A munkahelyek megtartását kell támogatni

A válságok időszakában a magyar kormány előtt két út állt: mi úgy döntöttünk, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkahelyek megtartását, sőt a válságok és nehézségek ellenére, ha mód és lehetőség van rá, új munkahelyek létrehozását szeretnénk finanszírozni - jelentette ki Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, Pest vármegye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. kapacitásbővítő beruházásának csütörtöki bejelentésén.
2024. 05. 11. 09:00
Megosztás:

Női startup program indul 11 országban

Az EIT Food és a POZI.io Magyarország legjobb női agrárvállalkozóit keresi. Az Empowering Women in Agrifood (EWA) program keretében kifejezetten a korai szakaszban lévő, a női vezetésű agrár és élelmiszer jellegű vállalkozásokat célozzák meg, hogy erősítsék pozíciójukat a szektorban, ahol jelenleg még jelentős az egyenlőtlenség.
2024. 05. 11. 08:00
Megosztás:

Korrekció valószínűleg véget ért: a DOGE, a SHIB és a PEPE vezeti a helyreállást, miközben a "bálnák" nagy tétben fogadnak a Rollblockra (RBLK)

A mémérmék piaca, amely néhány évvel ezelőtt még csak tréfaként indult, mára több mint 53 milliárd dolláros piaci kapitalizációt ért el. Az év eleji hatalmas emelkedések után a piac néhány héttel ezelőtt visszaesést tapasztalt. Azonban az elemzők szerint a piaci korrekció véget ért, és hatalmas emelkedést jósolnak a Dogecoin (DOGE), a Shiba Inu (SHIB) és a Pepe (PEPE) számára.
2024. 05. 11. 07:32
Megosztás:

A három legjobb 5 dollár alatti kriptovaluta, amelyeket érdemes figyelemmel követni

Az elmúlt években a kriptovaluta-ipar jelentős változásokon ment keresztül az ökoszisztémába beáramló új tokenek hatására. Ez a jelenség felkeltette a kereskedők és a kriptovaluta-rajongók érdeklődését, akik az újabb áttöréseket keresik. A kriptopiac dinamikus jellege miatt a kereskedőknek és a vásárlóknak nem kell sokat költeniük ahhoz, hogy nyereséges befektetéseket eszközöljenek. Az olyan, 5 dollár alatti tokenek, mint a Pepe (PEPE) és a Dogwifhat (WIF), jelentős profitot hoztak a kereskedőknek. A piac új szereplője, a KangaMoon (KANG), szintén óriási potenciált mutat a mémérme-piac meghódítására.
2024. 05. 11. 07:15
Megosztás:

Erősen kezdte az évet a Vitesco Technologies

A Debrecenben is termelőbázissal rendelkező Vitesco Technologies növekvő működési eredménnyel zárta az első negyedévet - derült ki a vállalat MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményéből.
2024. 05. 11. 07:00
Megosztás:

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.
2024. 05. 11. 06:00
Megosztás: