Indul a Diákhitel 2 program
A kormány hétfőn döntött a Diákhitel 2 program elindításáról. A Diákhitel 2 két keretből áll majd, egy szabadon felhasználható részből és egy kötött, a képzési díjra felhasználható részből, az utóbbi kamata évi fix 2 százalék lesz, a mindenkori kamatkülönbséget a költségvetés állja - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Amerikai, francia, német, osztrák lapok a magyar gazdasági és politikai helyzetről
A nemzetközi sajtó kedden részletesen foglalkozott a magyarországi gazdasági és politikai helyzettel.
Drágultak a béren kívüli juttatások
Az idén drágultak a béren kívüli juttatások, január 1-től ugyanis meg kell fizetni utánuk a 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást, és bár a juttatási elemek bővültek, a válság miatt nehezen lehet élni az új lehetőségekkel a PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég szerint.
A PannonMill 10 százalékos áremelést tervez februártól
A PannonMill Malomipari Zrt. termékeinek ára február elsejétől 10 százalékkal emelkedik – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
A Lego nyáron megkezdi új nyíregyházi gyárának építését
A dán Lego Csoport nyáron kezdi meg új nyíregyházi gyárának építését - jelentette be Jens Peter Clausen a Lego Manufacturing Kft. ügyvezető igazgatója kedden a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, ahol aláírta a nagyüzem építési területét kijelölő településrendezési szerződést Kovács Ferenccel, a város Fidesz-KDNP-s polgármesterével.
Coface: nő a magyar országkockázat
A Coface szerint Magyarország iránt nő a befektetői bizalmatlanság, ezért a cég B-re rontotta le az ország korábbi A4-es minősítését.
Megemelt értékesítés, csökkenő hozam a mai aukción
Közel négyszeres keresletre a meghirdetettnél magasabb összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján, csökkenő hozamokkal.
ABB csoport: 200 milliárd forint beruházás 20 év alatt
Budapest, 2012. január 17., kedd (MTI) - A Magyarországon 20 éve jelen lévő ABB csoport eddig több mint 200 milliárd forint értékű energetikai és automatizálási beruházást hajtott végre, a cég még januárban megnyitja Budapesten első elektromos autó egyenáramú töltőállomását, amelyet Magyarországon gyárt és innen exportál - mondta Tanja Vainio, az ABB Kft. ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
MNB kiadvány a monetáris politikáról
A monetáris politika feladata az árstabilitás megteremtése, miközben a jegybanki politika a függetlenségre és az átláthatóságra épít - mondta Csermely Ágnes, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági igazgatója a keddi budapesti tájékoztatón, ahol bemutatta a "Monetáris politika Magyarországon" című kiadványt.
Olaj – Geopolitikai események a fókuszban
Annak ellenére, hogy lassulást várnak a gazdaságban Európában, az iráni és most a nigériai történések olyan geopolitikai kockázatokat hoztak létre, hogy ezek elsöpörnek minden makrogazdasági okot, hogy essen az olaj ára.
Meredeken javult az üzleti hangulat Németországban
Januárban javult az üzleti hangulat Németországban a ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált adatai szerint.
A vártnál kisebb lett az euróövezeti infláció decemberben
Az euróövezeti fogyasztói árak decemberben 0,3 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, míg egy évvel korábbi szintet 2,7 százalékkal haladták meg - közölte kedden az Eurostat, amelynek korábbi gyorsbecslésében az éves inflációra még ennél magasabb, 2,8 százalékos adat szerepelt.
Euromoney konferencia - Nowotny: az osztrák banki szabályozás nem a térség elhagyásáról szól
Pálfy M. Katalin és Éder Márton, az MTI tudósítói jelentik:
Bécs, 2012. január 17., kedd (MTI) - A kelet-közép-európai felügyeleti szervek hétfői találkozóján egyetértés volt arról, hogy az Osztrák Nemzeti Bank (ÖNB) által kidolgozott bank szabályok nem azt célozzák, hogy az osztrák bankok leépítsék térségbeli jelenlétüket, éppen ellenkezőleg, a pozíciójuk fenntarthatóságát szolgálják- mondta Ewald Nowotny, az OeNB elnöke a bécsi Euromoney konferencián kedden.
Az EKB vezetőivel tárgyalt Fellegi Tamás és Simor András
Az Európai Központi Bank (EKB) vezetőivel folytatott megbeszélést kedden Frankfurtban Fellegi Tamás, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - közölte az EKB sajtóosztálya az MTI-vel.
Óriásberuházás a Samsungnál
Történetének legnagyobb beruházási programjára készül a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Samsung csoport.
Tavaly sem jött lendületbe az uniós autópiac
Tavaly sem jött lendületbe az uniós autópiac: 2011-ben már negyedik éve csökkentek az európai gyártók autóeladásai rendre az előző évekhez képest az európai ágazati szövetség, az ACEA kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint.
EUR/HUF – bizottsági verdikt előtt tartja magát a forint
Az Európai Bizottság minden valószínűség szerint mai ülésén megindítja Magyarország ellen a kötelezettségszegési eljárást, azaz hazánknak elméletileg két hónapja lesz arra, hogy változtasson a három kifogásolt törvényen (kiemelten a jegybanktörvényt). Gyakorlatilag viszont az IMF védőhálójának megszerzése e kézzelfogható változtatások végrehajtása, azaz a kormánynak sokkal gyorsabban kell majd reagálni, ha meg akarja nyugtatni a piacokat.
Tőzsde - Emelkedtek az indexek az európai tőzsdéken
London, Frankfurt, Párizs, 2012. január 17., kedd (MTI/Reuters) - A várakozásoknak megfelelően emelkedéssel kezdték a keddi kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, és az emelkedő irányzat késő délelőtt is tartott, elsősorban azért, mert a vártnál jobban alakult a gazdasági növekedés üteme a világgazdaság motorjának számító Kínában.
21 milliárdos pályázati keret a béremelést teljesíteni nem tudó cégek számára
A kormány 2012-ben pályázati rendszeren keresztül segít a munkaadóknak a munkabérek értékének megőrzésében – jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a keddi kormányszóvivő tájékoztatón
DAX - A vételi nyomás újabb ellenállást ért el
A tegnapi 6182-es árszinteken ostromolt ellenállás megtört és több mint 100 index pontos emelkedésben zárta a napot a frankfurti DAX index. A ma reggeli piacnyitás 68 indexpontos piacnyitási rést hozott felfelé, majd innen emelte egy korábbi ellenállásig az árfolyamot a vételi nyomás.