Bírságot kapott a Lidl
Megtévesztően kommunikálta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., hogy a "Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc", ezért 90 millió forint bírságot szabott ki, az országszerte mintegy 200 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozásra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
Januárban szélesebbre kellett nyitni a tárcánkat
2024. januárban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Decemberhez viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, azonban a ruházkodási cikkek 2,1 százalékkal olcsóbbak lettek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Milyen évet zárt tavaly az OECD?
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban decemberben átlagosan 6 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves növekedése a novemberi 5,8 százalékról, ezzel először jegyeztek fel növekedést három hónap csökkenés után.
3,8%-ra csökkent az infláció idén januárban
A várakozásoknál kedvezőbben alakulva 3,8%-ra, több mint két és fél éves mélypontra és a jegybanki célsávon belülre mérséklődött az infláció januárban az előző hónapban mért 5,5%-os áremelkedési ütemről, míg az előző hónaphoz képesti átárazás +0,7%-os volt, ami visszafogottabb év eleji átárazási dinamikát tükröz. Szintén az enyhülő inflációs nyomást jelzi, hogy a maginfláció 6,1%-ra mérséklődött az előző havi 7,6%-ról.
Még hogy válságban a kiskereskedelem? – egy adat, ami mindezt cáfolja
Soha még ekkora összeget nem folyósítottak a bankok áruhitelből, mint tavaly év végén: a kiskereskedelmi forgalom közel 8 százalékos zuhanása ellenére 2023-ban 8,5 százalékkal nőtt az ügyfelek által felvett áruhitelek összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter.
Elemzők optimista Chainlink (LINK) és Ethereum (ETH) árjóslatokat tesznek; A KangaMoon (KANG) a következő 100x-os "meme coin" lehet
Ahogy a DeFi piac furcsa mozgásokat tapasztal, az elemzők őrült jóslatokat tesznek a Chainlink (LINK) és az Ethereum (ETH) árfolyama kapcsán. Közben egy KangaMoon (KANG) nevű coin is figyelmet érdemel. Az előértékesítés 1. szakaszában az elemzők azt mondják, hogy ez lehet a következő 100x-os "meme coin" 2024-ben. Járjunk utána, hogy miért!
Árfolyam elemzés az Ethereum, Pullix és Cardano kriptodevizákról
Az altcoin piac jelentősen felépült az elmúlt héten, mivel számos kriptovalutával most zöldben kereskednek (technikai jelzések). Ezek közé tartoznak az Ethereum, a Pullix és a Cardano. Nézzük meg hogyan látják a kriptó elemzők, mik az árfolyam prognózisok!
Megváltozott a vállalatok vásárlási kedve tavaly éves szinten
Tavaly globálisan a vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) összértéke 2650 milliárd dollárra esett vissza a 2022-es 3420 milliárd dollárról - ismertette Sahin-Tóth Balázs, a budapesti Allen & Overy Kádár Ügyvédi Iroda (Allen & Overy) vezető ügyvédje csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón a globálisan működő társaság éves jelentését.