Összeomlott az izraeli egészségügyi minisztérium internetes rendszere

Összeomlott az izraeli egészségügyi minisztérium internetes nyilvántartási rendszere a tömeges védettségi-igazolvány-igénylés miatt, ezért elhalasztották pár nappal az új védettségi igazolványok bevezetésének határidejét - jelentette vasárnap a katonai rádió.

Összeomlott az izraeli egészségügyi minisztérium internetes rendszere

Nem lehet letölteni és kinyomtatni vagy a telefonokra tölteni az új védettségi igazolványokat, helyi nevén a "zöld címkéket", mert egy időben tömegek kérték QR-kódos igazolásukat az új igazolványok vasárnapi bevezetése miatt.
    
A minisztérium bejelentette, hogy ezért a következő néhány napban még érvényesek maradnak a régi igazolások, noha korábban azt ígérték, hogy vasárnap reggeltől csakis az új igazolványokkal lehet majd belépni a zöld címkével jelzett nyilvános helyekre, a vendéglőkbe, az uszodákba, könyvtárakba, a tömegeket fogadó közösségi terekbe.
    
Az új igazolást csak azok kapják meg, akiket harmadszor is beoltottak, ha a második oltásuk óta legalább fél év eltelt. Ezzel mintegy kétmillióan elvesztették korábbi mentesítésüket és nem léphetnek be, illetve csak 72 óránál nem régebbi újabb teszt felmutatásával mehetnek a zöld címkével jelzett nyilvános helyekre.
    
A védettségi igazolványukat elvesztők közül mintegy másfél millió embert több mint fél éve oltottak be másodszor, és nem vették fel a harmadik adag vakcinát az augusztusban kezdődött újabb oltási kampányban, a többiek pedig több mint fél éve gyógyultak ki a koronavírusos fertőzésből, és azóta nem oltatták be magukat, és ezért vesztették el mentességüket a korlátozások alól.
   
 Egy hónapos szünet után vasárnap ismét összeül Izraelben Naftali Bennett miniszterelnök vezetésével a koronavírus ügyeivel foglalkozó korona-kabinet. Nachman As, az egészségügyi minisztérium igazgatója bejelentette, hogy a minisztérium lemondott korábbi terveiről, és nem fogják javasolni a gyülekezési szabályok újabb szigorítását, hanem az iskolákban szükséges korlátozásokat és az új védettségi igazolvány ügyeit fogják megvitatni.
    
A még mindig viszonylag magas fertőzési adatok ellenére az utóbbi hetekben Izraelben lassult a járvány terjedése, a vírus fertőzőképességét jelző R mutató az augusztus eleji 1,36-ról fokozatosan 1 alá csökkent, jelenleg 0,74, vagyis száz új fertőzött már csak 74-nek adja át a vírust.
    
December vége óta Izraelben 6 127 957 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 65,9 százaléka, ami azonban nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa ne indítsa el a járvány újabb hullámát.
    
A védettség növelésére augusztusban újabb, harmadik oltási kampányt indítottak a legalább öt hónappal korábban, kétszer beoltottak számára először csak a 60 év felettiek, majd fokozatosan az egyre fiatalabbak körében 12 éves alsó korhatárig. A kampány nyomán eddig 3 472 304-en vették fel a harmadik adag vakcinát, ami a lakosság 37,34 százalékát jelenti.
    
A szombati munkaszüneti napon a viszonylag kevés, mintegy 60 ezer teszttel 1709 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, azaz 2,76 százalék volt a teszteltek körében a fertőzöttek aránya. A járvány megjelenése óta a mintegy 9,4 millió lakosú országban 1 289 240 ember megfertőződését regisztrálták a hatóságok. Jelenleg 42 570 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 879-en vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 588, és 161-et tartanak életben lélegeztetőgéppel.
    
A SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 7783-an haltak meg Izraelben. Augusztus elseje óta 1302-en, noha előzőleg júniusban a negyedik, már a delta variáns által dominált hullám megjelenése előtt mindössze nyolcan vesztették életüket koronavírus-fertőzés miatt kialakult betegség szövődményeiben.

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
2025. 09. 14. 01:01
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt a hűtőszekrény? Mennyibe kerül havonta?

Hűtőszekrény fogyasztása havi szinten, forintban. Hány forintba kerül havi szinten egy folyamatosan működő hűtőszekrény egy háztartásnak? Villamos energia fogyasztás kalkuláció.
2025. 09. 14. 00:03
Megosztás:

Solana árfolyam előrejelzés, fontos XRP ETF fejlemény, és a legjobb mémcoin 2025-re 100-szoros hozampotenciállal

A kriptopiac pezseg, ahogy a befektetők figyelik a legfrissebb Solana árfolyam-előrejelzéseket, valamint az XRP ETF körüli új fejleményeket. A SOL komoly emelkedést mutat a hálózati frissítése után, miközben az intézményi figyelem egyre inkább az XRP felé irányul az ETF-várakozások miatt. A kereskedők most azt mérlegelik, hol lehet a következő 100-szoros lehetőség.
2025. 09. 13. 23:00
Megosztás:

Duna House: Budapesten nőtt az első lakást vásárlók aránya

Augusztusban az ingatlanpiacot az Otthon Start Program hatásai határozták meg, mely a lakáspiacon évek óta nem tapasztalt élénkülést eredményezett - derült ki a Duna House pénteken kiadott legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. A barométer adatai szerint a fiatal vásárlók előretörése különösen Budapesten szembetűnő: egy év alatt 23 százalékról 36 százalékra ugrott az első lakást vásárlók aránya, a trend összhangban van a program céljaival, amelyek az otthonteremtést ösztönzik.
2025. 09. 13. 22:00
Megosztás:

FLOKI, PEPE, BONK, SHIB és LBRETT: Szakértők szerint ez az egy mémcoin érheti el a 100-szoros nyereséget ebben a ciklusban

Nem minden mémcoin egyforma. Néhány pillanatok alatt berobban, majd eltűnik. Mások átvészelik a medvepiacot, és akkor emelkednek, amikor senki sem figyel. És van az a ritka néhány, amelyben a narratíva, az időzítés és a lendület éppen megfelelő elegyben van jelen ahhoz, hogy valóra váltsa a kriptos álmokat.
2025. 09. 13. 21:00
Megosztás:

Rétvári Bence: új funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció

A vastagbélszűrésre szóló meghívó is megjelenik mostantól az EgészségAblak applikációban - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára péF
2025. 09. 13. 20:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam-előrejelzés szeptember végére, friss hírek az XRP-ről, és a szakértők szerint ez az altcoin lehet a következő 100-szorozó befutó

A kriptopiac idén szeptemberben tele van kérdésekkel. Az elemzők megosztottak a legújabb Bitcoin árfolyam-előrejelzéseket illetően, az XRP-vel kapcsolatos hírek pedig folyamatosan érkeznek — ennek ellenére egyik érme sem tűnik kitörésre késznek.
2025. 09. 13. 19:00
Megosztás:

A pénzügyi és adóügyi együttműködés elmélyítéséről egyeztetett Magyarország és Vietnám

Gerlaki Bence adóügyekért, kereskedelemért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, valamint Besesek Botond adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár hivatalában fogadta Cao Anh Tuấn vietnámi pénzügyminiszter-helyettest és delegációját. A tárgyalás során a felek áttekintették a két ország gazdasági és pénzügyi együttműködésének legfontosabb kérdéseit, kiemelt figyelmet fordítva a gazdaság fehérítése érdekében tett közös lépésekre, a digitalizációra, az adóügyi adminisztráció korszerűsítésére, valamint a vállalkozások adóztatásának tapasztalataira.
2025. 09. 13. 18:00
Megosztás:

Az amerikai vámok és az európai zöldpolitika szorításában is stabilak a hazai gumiabroncspiac kilátásai

Az amerikai vámpolitika és az európai zöldátállás bizonytalanságai ellenére a hazai gumiabroncsipar kilátásai stabilak, az autóipar jövője pedig egyértelműen az elektromos közlekedés felé tart – hangzott el az idei Continental Gumiabroncs Konferencián. Az idén hetedik alkalommal megrendezett szakmai fórumon a Continental Hungaria Kft. partnerei és a gumiabroncs-ipar szakértői vitatták meg az ágazat jövőjét és legfontosabb trendjeit. Az innovációk sorából kiemelt figyelmet kapott a Conti GreenConcept: a Continental tervei szerint 5-7 éven belül 100%-ban újrahasznosított abroncsok kerülhetnek sorozatgyártásba.
2025. 09. 13. 16:00
Megosztás:

Ukrán elnök: a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba

A NATO-nak van lehetősége hatékonyan reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy az a szövetségnek a háborúba való közvetlen bekapcsolódását jelentené - vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Kijevben az évente megrendezett Jaltai Európai Stratégia (YES) konferencián, utalva a két nappal korábbi lengyelországi drónincidensre.
2025. 09. 13. 15:00
Megosztás:

Szeptember végéig igényelhető vissza a külföldön megfizetett áfa

Közeledik a külföldiáfa-visszatérítési kérelmek beadásának határideje – figyelmeztet a Forvis Mazars. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat emlékeztet arra, hogy a 2024-ben kiállított számlák alapján legkésőbb 2025. szeptember 30-ig élhetnek a belföldi adóalanyok a visszatérítés lehetőségével, ha más uniós tagállamokban vagy bizonyos harmadik országokban fizettek áfát.
2025. 09. 13. 14:00
Megosztás:

Érvényben hagyta Románia államadós-osztályzatának negatív kilátását a Moodys

Fenntartotta Románia államadós-osztályzatának március óta érvényes negatív kilátását a pénteki újabb felülvizsgálat után is a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő közölte indoklásában, hogy a román kormány ambiciózus költségvetési konszolidációs programja nyomán most már derűlátóbban ítéli meg a romániai államháztartási és államadósság-folyamatokat, de jelentősnek tartja a terv végrehajtási kockázatait.
2025. 09. 13. 13:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Dogecoin – mi mozgatja a DOGE árfolyamát?

Dogecoin (DOGE) régóta nem csupán mém- vagy „viccvaluta” – az utóbbi hónapokban intézményi figyelem, szabályozói változások és technikai jelzések együtt alakítják az árfolyam mozgását. Elemzésemben végignézem azokat a legfontosabb tényezőket, amelyek mostanában befolyásolják a DOGE árát, a legfrissebb hírek alapján.
2025. 09. 13. 12:00
Megosztás:

Ezt fogja ellenőrzi a rendőrség az utakon

Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján.
2025. 09. 13. 11:00
Megosztás:

A Polymarket és Chainlink összefogása forradalmasíthatja az előrejelzési piacokat

A decentralizált előrejelzési piacok új korszakba lépnek: a Polymarket bejelentette a Chainlink orákulumhálózatának integrálását a Polygon főhálózaton. A lépés nemcsak a piacok gyorsaságát és pontosságát emeli új szintre, hanem az egész DeFi szektort is új irányba terelheti. Mutatjuk, mit jelent ez a fejlesztés a kriptopiac számára.
2025. 09. 13. 10:00
Megosztás:

Az Appeninn árbevétele és adózott eredménye csökkent az első fél évben

Az Appeninn bérbeadásból származó bevétele 10,797 millió eurót, adózott eredménye pedig 3,419 millió eurót tett ki idén az első félévben, előbbi 1,018 millió euróval, utóbbi 3,612 millió euróval maradt el az előző év azonos időszakában mért értéktől - közölte az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 09. 13. 09:00
Megosztás: