Folytatódott a múlt héten megindult lejtmenet a nyugat-európai piacokon

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn immár a hatodik napja gyengélkedtek. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,2 százalékos visszalépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,58 százalékos napi csökkenéssel 1.051,61 ponton zárt, 0,56 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött

 Hatodik napja esett egyvégtében, augusztus vége óta a legalacsonyabbra, feledtetve a 7 százalékos harmadik negyedévi javulását. Idén eddig 1.115,03 pont (április 16.) és 939,64 pont (május 25.) volt a két szélső értéke, 18 havi csúcson, majd kilenchavi mélységben volt. E

 

A fejlett térségekben bizonytalan gazdasági kilátások és biztosan sokáig alacsony kamatok újabban a kockázatosabb, nagyobb hozamú felzárkózó piacokra terelik a befektetők érdeklődését. Hétfőn az ír központi bank adott ki előrejelzést arra, hogy a költségvetési hiánycsökkentések miatt az euróövezetben a gazdasági növekedés el fog maradni az Európai Központi Bank jóslatától. Közben a friss amerikai lakáspiaci adatok lassuló javulást, a feldolgozóipar megrendelései visszaesést jeleztek.

 

A bankrészvények vegyesen alakultak, miután a svájci pénzügyi kormányzat a legújabb, szeptember elején szigorított nemzetközi szabványnál (Bázel III.) is jóval nagyobb tőkemegfelelési mutatókat hirdetett hosszabb távra a UBS-nek és a Credit Suisse-nek mint olyanoknak, amelyek fontos szerepet töltenek be a nemzetközi pénzügyi rendszerben.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hétfőn 36,93 pontos, 0,66 százalékos romlással 5.555,97 ponton zárt . A frankfurti fő mutató, a DAX-30 77,13 ponttal, 1,24 százalékkal 6.134,21 pontra süllyedt. Párizsban a CAC-40 42,28 ponttal, 1,15 százalékkal 3.649,81 pontra gyengült.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hétfő reggel 10 centtel olcsóbb, estefelé 22 centtel drágább volt a pénteki zárónál, hordónként (159 liter) 83,97 dollárnál tartott. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 48 centet nyert, 82,06 dollár volt New Yorkban.

 

Hétfőn a befektetők óvatos profitkivételbe kezdtek a kőolaj szabadpiacán, miután a múlt hét végére az árak kéthavi csúcsra hágtak a gyenge dollár és az erős kínai gazdasági adatok támogatásával. Estére azonban megint enyhe emelkedőre fordultak az árak arra a megfontolásra, hogy közeleg a tél, a francia kikötőmunkások sztrájkolnak, az északi-tengeri olajkutak mind kevesebbet termelnek, úgyhogy némi feszültség várható a nyugat-európai üzemanyagpiacokon.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3766 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon. Az értéktőzsdék zárása után 1,3690 dollárnál tartott, 0,0110 dollárral olcsóbban, mint péntek este. Napközi csúcsán, 1,3809 dolláron, március közepe óta a legdrágább volt. Este az euró 1,3311 svájci frank volt, 0,0125 frankkal olcsóbb, mint péntek este, 10,20 százalékkal gyengébb az év véginél. Hétfő reggel az euró még új, hat és félhavi csúcsot ért el a dollárral szemben, de utána fordult a hangulat.

 

Bár továbbra is számítani lehet az amerikai Fed két hete kilátásba helyezett, esetleges új mennyiségi enyhítő programjára, ám semmi jele, hogy az belátható időn belül bármikor beindulna. Ezért a befektetők óvatosabbak lettek az euró további felértékelése iránt, különösen, miután Írország központi bankja az eddiginél borúsabb euróövezeti kilátást adott, és a svájci frankot támogatta az új, mindennél szigorúbb svájci bankregula. Az euró ez évi mélypontja dollárban június 7-én volt 1,1876 dolláron, ez egyszersmind 2006. március óta a leggyengébb volt.

 

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.314,50 dollár volt péntek este Londonban azonnali szállításra, olcsóbb a péntek esti 1.318,40 dollárnál. Hétfőn a dollár erősödése miatt átmeneti nyugalom volt az aranypiacon. Az arany az elmúlt több mint két héten át majdnem minden nap új meg új történelmi árcsúcsot döntött, utoljára pénteken 1.320,80 dolláron Londonban azonnalra.

 

Egy hete érte el először az 1.300,00 dollárt. Az arany árrekordja tavaly - december elején - 1.226,10 dollár volt, ahhoz képest a legutóbbi csúcsa 7,7 százalékkal magasabb. Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előtte 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett.


Az idei volt az eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban

Az idei volt eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban a hőmérsékleti adatok rögzítésének 1947-es kezdete óta, az átlaghőmérséklett 20,6 Celsius-fok volt a nagyhercegségben - közölte jelentésében a MeteoLux luxemburgi meteorológiai intézet, amelyet a Virgule című, francia nyelvű luxemburgi hírportál ismertetett.
2026. 09. 02. 20:30
Megosztás:

Oroszország befolyásolhatja az uniós tagállamok választásait

Elképzelhető, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni az Európai Unió tagállamaiban tartandó választásokat, és ezt meg kell előzni - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EU külügyminiszterek informális találkozóján, az írországi Wicklow-ban szerdán.
2026. 09. 02. 20:00
Megosztás:

Erősödött szerdán a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 02. 19:30
Megosztás:

Az Országgyűlés oktatási bizottsága elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot

Az Országgyűlés oktatási bizottsága szerdai ülésén elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot, amely a szakképzési centrumokban a kancellária rendszer megszüntetésének határidejét a tanév végére tolná el.
2026. 09. 02. 19:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újraindul az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatása

Zöld utat adott a kormány az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatásának újraindításához a Közlekedési és Beruházási Minisztérium javaslatára. Ezzel egy olyan program folytatásáról döntöttek, amely képes arra, hogy százezernyi kamionnyi árut tartson a vasúton - közölte szerdán a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 18:30
Megosztás:

Szabadságra mentek az autóvásárlók augusztusban

A nyári szabadságolások csúcsidőszaka átmeneti mérséklődést hozott a hazai használtautó-piac vásárlói aktivitásában a Használtautó.hu legfrissebb, augusztusi statisztikái szerint. A portálon regisztrált érdeklődések* száma a tavalyi kiugró csúcshoz képest 15,7%-kal csökkent, ugyanakkor a hirdetési kínálat stabilizálódott. A nyári lassulás ellenére a piac minőségi mutatói tovább javultak: az átlagárak kismértékben emelkedtek, az állomány átlagéletkora és futásteljesítménye csökkent, a hibrid és elektromos modellek iránti kereslet pedig a nyár utolsó hónapjában is növekedni tudott.
2026. 09. 02. 18:00
Megosztás:

Szeptembertől igényelhető az MVM új, dinamikus áramtarifája

Szeptembertől igényelhető, jövőre lép életbe az MVM új, dinamikus áramtarifája - közölte a társaság a honlapján.
2026. 09. 02. 17:30
Megosztás:

Tovább csökkenhetnek az élelmiszerárak

A rendkívüli meleg és az aszály miatt ismét felerősödtek az élelmiszerárak emelkedésével kapcsolatos félelmek. Egyelőre azonban nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv: a globális élelmiszerpiacon számos terméknél továbbra is túlkínálat van, ami lefelé húzza az árakat. A nemzetközi folyamatok a magyarországi élelmiszerárak alakulására is hatással vannak. A következő hónapokban ezért legfeljebb mérsékelt drágulásra, illetve egyes termékkörökben csökkenő élelmiszerárakra lehet számítani.
2026. 09. 02. 17:00
Megosztás:

A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejlesztett a Milkmen Kft. és a szegedi egyetem

A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő, mesterséges intelligencia alapú rendszert fejlesztett a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
2026. 09. 02. 16:00
Megosztás:

Ausztriában és Lengyelországban kezdi meg a Zeekr márka forgalmazását az AutoWallis

Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, a prémium elektromos autó modelljeinek bevezetése mindkét országban 2026 utolsó negyedévében várható - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 15:30
Megosztás:

Az Olümposznál jár a hazai agrármulti: az UBM többségi tulajdont szerzett Görögország egyik legnagyobb takarmánygyártójában

Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja, az UBM sikeresen lezárta Görögország egyik vezető takarmánygyártója, az EL.VI.Z. A.E. többségi tulajdonrészének megvásárlását. Ezzel hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégének teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi egymillió tonnás szintet.
2026. 09. 02. 15:00
Megosztás:

Ajánlatkérés helyett azonnali árajánlat: mi történik, ha egy fejlesztő publikussá teszi az árait?

Aki már rendelt weboldalt vagy szoftvert kisvállalkozóként, ismeri a menetrendet: ajánlatkérő űrlap, várakozás, egyeztető hívás, majd napokkal vagy hetekkel később megérkezik három, egymással összehasonlíthatatlan árajánlat. A magyar webfejlesztő-piac egyik legrégebbi beidegződése, hogy az árak titkosak, és minden projekt árazása hosszú egyeztetés kérdése. Egy tatabányai fejlesztő az ellenkező irányba indult el: minden ára publikus, az érdeklődő pedig percek alatt kap írásos, tól-ig árajánlatot.
2026. 09. 02. 14:30
Megosztás:

3 egyszerű hálószoba-frissítő ötlet, amitől megváltozik a szoba hangulata

A halószoba az egyik legfontosabb része, ahol rengeteg időt töltünk. Nem csoda, ha néha már kicsit unalmassá válik a szemünkben, hisz oly sokszor láttuk már. Szerencsére azonban egy hálószoba felfrissítése sokszor egyszerűbb, mint gondolnánk.
2026. 09. 02. 14:00
Megosztás:

A G20 a stabilcoinokat is bevonná a globális fizetési rendszer átalakításába

A stabilcoinok egyre kevésbé számítanak a kriptopiac különálló jelenségének: a világ legnagyobb gazdaságai már a nemzetközi fizetési rendszer megújításának részeként tekintenek rájuk. A G20 szeptember 1-jei elnöki nyilatkozata egyszerre sürget átláthatóbb szabályozást a digitális eszközök számára, hosszabb banki elszámolási időt, az ISO 20022 szabvány szélesebb használatát és a pénzügyi bűnözés elleni szabályok következetesebb alkalmazását. A dokumentum legfontosabb üzenete az, hogy önmagában egy éjjel-nappal működő blokklánc még nem teszi a globális pénzügyi rendszert valóban 24 órássá.
2026. 09. 02. 13:30
Megosztás:

A következő válságot a mesterséges intelligencia előre tudja jelezni?

Geopolitikai konfliktusok, kibertámadások, ellátási láncokat érintő fennakadások és hirtelen gazdasági fordulatok jellemezték az elmúlt éveket. Az EY nemzetközi kutatása szerint a mesterséges intelligencia segíthet a vállalatoknak hamarabb észrevenni az ilyen események előjeleit, a cégek többsége azonban még mindig csak kísérletezik a technológiával.
2026. 09. 02. 13:00
Megosztás:

Stílusos nyárzáró – Hamarosan kezdetét veszi a Kerekdomb Fesztivál

„Tállya magával ragad – ezt nehéz szavakba önteni, de amikor megérkezel, rögtön azt kérdezed magadtól: miért nem jártam itt korábban?” – mondja Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál alapítója.
2026. 09. 02. 13:00
Megosztás:

Top 10 kriptovaluta: KITE és Filecoin szembement a piaccal

Szeptember 2-án meglehetősen barátságtalan kép fogadta a kockázatos eszközök piacára érkező befektetőket. Az amerikai–iráni konfliktus újabb eszkalációja feljebb lökte az olajárat és a kötvényhozamokat, miközben a részvénypiacokon és a vezető kriptovalutáknál is megjelent az eladói nyomás.
2026. 09. 02. 12:34
Megosztás:

SpaceX-megállapodás a Starlink Mobile és Sovereign Solutions bevezetéséről

A 4iG Csoport és a SpaceX mérföldkőnek számító megállapodásokat írt alá az európai kommunikációs összeköttetések megbízhatóságának és ellenálló képességének erősítésére. A Starlink Mobile a 4iG Csoport magyarországi és nyugat-balkáni távközlési szolgáltatásait erősíti, míg a Sovereign Solutions-megállapodás az állami szintű, szuverén és védett műholdas kommunikációs képességek fejlesztését támogatja.
2026. 09. 02. 12:00
Megosztás:

21 nagybank közös stabilcoint indít: 2027-ben jöhet a dolláralapú token

A globális bankrendszer egyre határozottabban lép be a stabilcoinok piacára. Huszonegy vezető pénzügyi intézmény – köztük a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és a UBS – közös vállalat létrehozását tervezi, amelynek első terméke egy amerikai dollárhoz kötött stabilcoin lehet 2027 első felében. A kezdeményezés jól mutatja, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék és a decentralizált pénzügyek eszközei, hanem egyre inkább a hagyományos pénzügyi rendszer fizetési és elszámolási infrastruktúrájának részévé válhatnak.
2026. 09. 02. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai és európai hozamok; a dollár erősödni tudott

Az amerikai állampapírpiacon a hozamok tovább emelkedtek. A 2 éves Treasury hozama 5 bp-tal 4,40%-ra, míg a 10 éves referenciahozam 4 bp-tal 4,80%-ra nőtt, ami a legmagasabb záróár 2023 októbere óta. A hosszú oldali emelkedés a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat tükrözte, miközben a befektetők a pénteki munkaerőpiaci, illetve a jövő heti inflációs adatokra készülnek.
2026. 09. 02. 10:30
Megosztás: