Kelendő volt a BMW Észak-Amerikában
A Mini növekedése mindössze 3,5%, de az SUV szegmensben 40%-os növekedést tudott felmutatni. Legnagyobb darabszámban továbbra is a 3-as és az 5-ös modell fogyott.
BMW részvény
A BMW-hez hasonlóan a Daimler érdekeltségébe tartozó Mercedes is jó időszakot tudhat maga mögött, ugyanis az eddigi legjobb negyedévet zárta 69 ezres autóértékesítéssel az első három hónap alatt, míg márciusban közel 25 ezer gépkocsit értékesítettek. A Mercedes csoport együttesen 27 ezer gépkocsit értékesített márciusban, ami 6,3%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A negyedév egészét tekintve pedig 12,4%-os növekedést tud felmutatni.
Daimler részvény
Az olasz autóértékesítési adatok tovább estek és márciusban 4,9%-kal kevesebb autót értékesítettek, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a Fiat csoport 3 év után először növekedést tudott felmutatni, ennek mértéke 5,3% volt. A Fiat érdekeltségébe tartozó Chrysler amerikai értékesítései 5%-os növekedést mutattak márciusban, ami meghaladja a várt 3%-ot - olvasható az Erste Európa Best of kiadványában.