Megállás nélkül gyengül a forint - kamatemelés is lehet ebből
A befektetők már az ázsiai kereskedés során kifejezték csalódottságukat, az európai piacok is jelentős csökkenéssel indultak. A részvénypiacok mellett a kockázatvállalási hajlandóság csökkenése a devizapiacon is érezteti hatását. Az euró árfolyama gyengül a dollárral és a jennel szemben. Az EUR/CHF csak a svájci jegybank által bevezetett 1,20-as árfolyamküszöbnek köszönhetően nem mutat esést.
A kedvezőtlen piaci hangulatban nyomás alá került a forint is a főbb devizákkal szemben, kora délutánra egy euróért már 291 forintot is kérnek a piacon, így már szinte karnyújtásnyi távolságra került a 2010. július közepén elért 292 forintos szinthez. Nem szebb a frank árfolyama sem, jelenleg már 241,50-es szintnél tartózkodik, ami azt jelenti, hogy a két héttel ezelőtt bekövetkezett forinterősödés fele már elveszett.
Jelentősebb mértékben gyengül a forint a dollárral szemben is, az árfolyam már átlépte a 214 forintos szintet is, melyre január óta nem volt példa. A látványos forintgyengülés láttán londoni felzárkózópiaci elemzők azt sem zárják ki, hogy az MNB monetáris tanácsa akár már a holnapi ülésén kamatemelésről dönt.
A Capital Economics - az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-befektetési elemző és tanácsadó csoport - felzárkózó térségi főközgazdásza, Neil Shearing szerint a forint gyengeségének lehetséges következményei közül nem elsősorban az infláció, hanem a pénzügyi stabilitást fenyegető kockázat a nagyobb aggodalomforrás. Helyzetértékelésében Shearing közölte, hogy a Capital Economics eddigi távlati prognózisában szerepelt egy fél százalékpontos MNB-kamatcsökkentés a jövő év első negyedére. Mivel azonban a forint jelenleg 14 havi mélyponton jár az euróval szemben, most már sokkal valószínűbb, hogy ha az MNB a következő három hónapban módosítja alapkamatát, az kamatemelés lesz, és nem kamatcsökkentés - jósolta hétfői előrejelzésében a Capital Economics vezető elemzője. Shearing szerint feles esélye lehet akár annak is, hogy az MNB már keddi ülésén végrehajt egy fél százalékpontos "védekező jellegű" kamatemelést.