Az autók egyre okosabbak, mégis, mi hiányzik ahhoz, hogy kizárólag önvezető járművekkel közlekedjünk?

Tíz közlekedési balesetből kilenc emberi tényezőre vezethető vissza: lassú reakcióidőnk, szétszórt figyelmünk vagy hirtelen, rossz döntéseink végzetes következményekkel járhatnak. A számítógépek ezzel szemben nem fáradnak el, nem mobiloznak vezetés közben, ráadásul gyorsabban, pontosabban is reagálnak, mint az emberek. Az autonóm járművek így jelentősen javíthatnak a közlekedés biztonságán, ugyanakkor fejlesztésüket más tényezők is indokolják: lerövidíthetik az utazási időt és csökkenthetik az üzemanyag-fogyasztást, ezáltal mérsékelve a környezeti terhelést is.

Ehhez azonban önmagában kevés egy-egy önvezető autó, mert az igazán nagy áttörést az jelenthetné, ha ezek a járművek egymással folyamatos kapcsolatban állva közösen gondolkodnak és cselekednek. Így a hibás emberi döntések helyett pontos információkra épülő, gyors, összehangolt reakciók születhetnek az utakon.

Így gondolkodnak együtt az autonóm járművek

Az önvezető autók kommunikációja kétirányú: egyrészt a különféle szenzorokkal (pl. radarokkal, kamerákkal) észlelik a környezetüket, másrészt folyamatosan információt adnak a környezetüknek, azaz a többi autónak is. A közlekedési információk pedig szintén kétféle módon terjedhetnek: központosított formában, amikor minden jármű egy közös rendszerből kapja meg az adatokat, és elosztott módon, amikor a járművek közvetlenül egymással osztják meg az információt, azaz „a szomszédaikkal beszélgetnek”.

Képzeljünk el például egy olyan helyzetet, amikor az előttünk haladó jármű hirtelen fékez, a miénk pedig erre azonnal reagál. Ha a közelben lévő összes autó megkapná ezt az információt, egyszerre lassíthatnának le, ezzel pedig megelőzhetnék nem csak a balesetek, hanem a dugók kialakulását is, csökkentve ezzel az autók felesleges üzemanyag- vagy energiafelhasználását. Az ilyen és ehhez hasonló forgalmi helyzetek megoldásával az autonóm járművek teljesen átformálhatják a közlekedést – rengeteg hétköznapi bosszúságtól megkímélve a résztvevőket.

„Az autók közötti ilyen jellegű közös gondolkodásra akkor kerülhet sor, ha minél több autonóm jármű, és minél kevesebb kiszámíthatatlan reakciójú emberi sofőr vesz részt a közlekedésben” – magyarázza Gáspár Péter professzor, HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának (SCL) vezetője. „Ez azonban nyilván nem azt jelenti, hogy ha holnap mindenki önvezető autóba ülne át, azonnal torlódások nélkül, gyorsabban közlekedhetnénk.”

Mindennek a kulcsa a kommunikáció

Gáspár professzor szerint például ahhoz, hogy az utazásra fordított idő csökkenjen, az egész közlekedési rendszert át kell tervezni, ami rendkívül komplex feladat. 
A járműkommunikáció ugyanis jóval több annál, mint hogy az autók adatokat cserélnek egymással. Az önvezető járművek nemcsak a körülöttük haladó többi autó mozgását érzékelik, hanem kapcsolatban állnak a közlekedési infrastruktúrával is – például a lámpákkal, gyalogátkelőhelyekkel és jelzőtáblákkal – a gyalogosokkal és kerékpárosokkal, az utasok eszközeivel, például okostelefonokkal, valamint a világhálóval is, amelynek segítségével akár távoli járművekkel is adatot cserélhetnek. 

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy önvezető autónak nemcsak azt kell azonnal érzékelnie, ha előtte hirtelen fékez egy másik jármű, hanem azt is, ha pirosra vált a lámpa vagy ha egy gyalogos lelép a zebrára. Fel kell ismernie a telefonunkon beállított úti célt, és biztonságosan el is kell minket juttatnia oda. Ehhez azonban folyamatos, valós idejű kommunikációra van szükség – nemcsak a közelben lévő járművekkel, hanem a hálózaton keresztül akár távolabbi autókkal is. Csak így lehet összehangolni a forgalmat, elkerülni a torlódásokat és optimalizálni a közlekedést.

„A közlekedésben minden tizedmásodperc számít, az autonóm járműveknek ezért minden helyzetben azonnal kell reagálniuk. Ennek az elméleti, műszaki szabályozási kereteit már évek óta kialakították. Ahhoz azonban, hogy ezek a gyakorlatban is széles körben alkalmazhatók legyenek, összehangolt nemzetközi döntésekre, szabályozói jóváhagyásokra és az infrastruktúra tényleges kiépítésére van szükség” – mutatott rá a professzor. „Nem beszélve arról, hogy a közlekedés gördülékenysége és biztonsága érdekében mindezek a rendszerek egyszerre, valós időben és zavartalanul kell, hogy működjenek. Kollégáink kutatással, modellezéssel, szimulációval és teszteléssel járulnak hozzá ahhoz, hogy az önvezető autók garantált, stabil teljesítményt nyújtsanak ezeken a területeken” – tette hozzá.

Bár az önvezető járművek önmagukban már most lenyűgöző technológiai teljesítményre képesek, a valódi áttöréshez nem az egyes autók tudása, hanem a járművek és rendszerek közötti, valós időben zajló, többszereplős együttműködés finomhangolása szükséges – és mint látjuk, ez sokkal bonyolultabb feladat, mint egy-egy autót önálló döntéshozatalra tanítani.