Közös sztrájkbizottságot alakít a két nagy pedagógus-szakszervezet

Azonnali béremelést és az oktatásban dolgozók munkaterheinek csökkentését követeli és közös sztrájkbizottságot alakít a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) - jelentették be a két szervezet közös sajtótájékoztatóján kedden, a pedagógusok világnapján Budapesten.

Közös sztrájkbizottságot alakít a két nagy pedagógus-szakszervezet

A PSZ és a PDSZ közös, négy pontból álló követelést fogalmazott meg. Ezeket Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke és Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja ismertette.
    
Az első pont, hogy a pedagógus illetményalap vetítési alapja szeptember elsejétől visszamenőlegesen a mindenkori minimálbér összege legyen. A második követelés, hogy szintén szeptembertől visszamenőlegesen emelkedjen az oktatásban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak garantált illetménye is. Követelik továbbá, hogy a pedagógusok neveléssel-oktatással lekötött munkaideje 2021. szeptember elsejétől legfeljebb heti 22 óra legyen. A negyedik követelés pedig, hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek - akik jelenleg heti 40 órában látják el feladataikat - maximum heti 35 órában legyenek foglalkoztathatók, és a pedagógusokhoz hasonlóan heti 5 órát tölthessenek regenerációval, felkészüléssel intézményen kívül.
    
Követeléseikről kedden levélben Orbán Viktor miniszterelnököt is tájékoztatják. Kérdésre válaszolva elmondták: a kormánynak a jogszabály szerint öt napon belül ki kell jelölnie a sztrájktárgyalási partnereket. Szabó Zsuzsa azt is elmondta, hogy a parlamenti pártoknak is levelet írtak, azt kérve, tegyenek ajánlatot az oktatásban dolgozók számára.
    
A PSZ elnöke kiemelte: 2018 óta kongatják a vészharangot, hogy ha a pedagógushiány, az alacsony bérek, a rendkívüli magas munkaterhek nem változnak, akkor a rendszer összeomlik, "nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket". Ezen ügyek rendezésére 2018-tól 2021 októberéig nem született érdemi döntés, pedig 2020 márciusában sztrájktárgyalásokat kezdeményeztek a kormánnyal. A koronavírus-járvány miatt viszont "az élet és az egészség védelmét fontosabbnak tartva", felfüggesztették a tárgyalásokat - ismertette Szabó Zsuzsa, közölve: mostanra viszont az ügy olyan fontossá és annyira halaszthatatlanná vált, hogy a PDSZ elnökségi tagjaival úgy döntöttek, "muszáj valami eredményt kicsikarni a kormányból" és közös sztrájkkövetelésekben kérik az említett problémák megoldását.
    
A PSZ elnöke azt mondta: jelenleg 12 ezer ember hiányzik a pedagógusrendszerből, és ebben nincsenek benne azok, akiket a koronavírus miatt kellett, illetve kell helyettesíteni. Kiemelte: ilyen leterhelt állapotban a pedagógusok nem tudják biztosítani azt az oktatást, amely a gyermekek alapjoga.
    
Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja elmondta: a pedagógusbérek már évek óta nem őrzik meg reálértéküket, azokat most is a 2014-es minimálbérhez igazítva számítják. Kiemelte: folyamatosan hallják a kormány részéről, hogy januártól "nekiállnak valamilyen béremelésnek". A sajtótájékoztatón többen is utaltak arra, hogy legutóbb, szeptember 29-én, a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt a pedagógusok bérének rendezéséről. Ugyanakkor Nagy Erzsébet és a szakszervezetek több más képviselője is kiemelte: ennek a béremelésnek a mértékéről semmit sem tudnak.
    
Arra kérdésre, hogy mit tesznek, ha lesz pedagógus béremelés, de az nem lesz a minimálbérhez rögzítve, Nagy Erzsébet azt mondta: az ajánlattól függ, de mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy valamilyen előmenetel legyen rögzítve a továbbiakra is.  Szabó Zsuzsa hozzátette: az automatizmusra törekszenek, hogy ne kelljen minden évben követelniük az emelést.  Totyik Tamás, a PSZ alelnöke kiemelte: céljuk, hogy ne fordulhasson elő, hogy bármilyen kormány alatt minimálbér, garantált bérminimum alatt keressen egy pedagógus.

 

Szijjártó Péter: újabb támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál

Az éjszaka folyamán kaptuk a hírt, hogy ismételten - rövid időn belül immár harmadszor - támadás érte a Barátság-kőolajvezetéket az orosz-belorusz határnál. A Magyarországra irányuló kőolajszállítás újra leállt! - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.
2025. 08. 22. 08:15
Megosztás:

Lassul a magyar luxusingatlanpiac és a hazai vevők kerültek többségbe

A vevői kivárás és a csökkenő külföldi kereslet miatt érezhetően lassul a magyar luxusingatlanpiac. Szeder Krisztina, a Duna House Prime ingatlanszakértője szerint a luxusingatlanok értékesítése sokszor nem hónapok, hanem évek kérdése, így az eladók számára az egyik legnagyobb próbatétel a türelem.
2025. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Itt a meglepő bizonyíték: a tavalyi nagy pörgés után év elején már csak minimális növekedésre futotta a magyar lakáspiacon

Meglepő adatokkal szolgált az idei első negyedévet illetően az Eurostat, hiszen a magyar piacon mindössze 1,5%-kal emelkedett a lakáspiaci tranzakciók száma 2024 hasonló időszakához képest, ez pedig a visszaesést produkáló Írország, Málta és Ciprus után a negyedik legrosszabb statisztika az adatot szolgáltató 17 európai ország közül. Mindez azért lehet meglepetés, mert az év eleje itthon a közbeszédben épp arról szólt, hogy nagyon erős az érdeklődés, amit újabb intézkedések is támogattak. Ilyen volt a SZÉP kártyákon szereplő összeg felhasználhatósága, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások felszabadítása, illetve a lakossági állampapírokból felszabaduló jelentős kamat- és tőkefizetés. Azonban a jelek szerint ez sem mozgatta meg igazán a lakáspiacot, inkább csak az érdeklődés volt erős, kevésbé tükröződött ez tranzakciókban.
2025. 08. 22. 05:00
Megosztás:

Az amerikai gazdasági teljesítmény növekedése nyolchavi csúcsra gyorsult augusztusban

Az amerikai gazdasági aktivitás növekedése nyolchavi csúcsra gyorsult augusztusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) csütörtökön közzétett előzetes értékei alapján.
2025. 08. 22. 03:00
Megosztás:

Itt a nagy pálinka törvény! A NAV döntése a pálinkafőzés mennyiségi korlátozásáról

A szabályozás alapján bárki, aki betöltötte a 18. életévét, és saját gyümölcsöt termeszt, jogosult arra, hogy a saját terméséből párlatot állítson elő.
2025. 08. 22. 02:00
Megosztás:

Vége a gázfűtésnek és a fafűtésnek Magyarországon - ez jön helyette

A fosszilis energiahordozók árának állandó emelkedése, valamint az ezekből fakadó környezeti terhelések következtében mind nagyobb szükség van a megújuló energiaforrások és az intelligens vezérlési megoldások bevezetésére a fűtési és hűtési rendszerekben.
2025. 08. 22. 01:00
Megosztás:

Itt a döntés! A nyugdíjas élelmiszer utalvány furcsa címletei

Közel 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idős korúak, melynek címleteiről is döntés született.
2025. 08. 22. 00:01
Megosztás:

Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása

Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport és az augusztus 20-i ünnepi forgalmat eredményesen bonyolította le a társaság - közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat augusztusban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
2025. 08. 21. 22:00
Megosztás:

Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat

A tavalyi második fél év után 2025 első hat hónapjában is a Yettel nyújtotta a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést Magyarországon az Ookla Speedtest Intelligence valamit a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérései alapján - közölte a mobilszolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 21:00
Megosztás:

Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót

Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
2025. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci árrobbanást hozhat az állami Otthon Start program

Több ezer lakásvásárló rohamozza a bankokat egyszerre Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.
2025. 08. 21. 19:00
Megosztás:

400 millió forintot fizettek be a vállalkozások önkéntesen az adategyeztetési kampányban

Még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások, a 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forint hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Jövő héten indul a VI. Boglart fesztivál

Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több családi programmal is készülnek a szervezők, hogy a legkisebbek is felhőtlenül szórakozhassanak.
2025. 08. 21. 17:31
Megosztás:

A Bitcointól a Ripple-ig: az Okalio Mining új korszakot nyit a többdevizás felhőbányászatban!

A globális kriptopiac robbanásszerű növekedésével a bányászat már nem csupán a technológiai guruk és nagyvállalatok kiváltsága.
2025. 08. 21. 17:00
Megosztás:

E-sport fogadási lehetőségek a Verde magyar játékosok számára

Az elmúlt három évben a kiberport Magyarországon túllépett a niche hobbi kategóriáján, és az online fogadások népszerű irányzata közé emelkedett.
2025. 08. 21. 16:58
Megosztás:

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés - áll az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága csütörtöki közös közleményében.
2025. 08. 21. 16:00
Megosztás:

K&H: a magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemeléssel a következő 12 hónapban

Ismét közelítik az egy éve mért értékeket a béren kívüli juttatások alkalmazása tekintetében a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai.
2025. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Barátság kőolajvezeték: elhatározás nélkül nem lesz átállás

A háború kitörését követően nem először jelenik meg olyan hír a Barátság kőolajvezetékről, hogy ukrán dróntámadás miatt leállt a szállítás. Azt nehéz megítélni, hogy ezek a támadások mennyire szándékosan a MOL nyersolaj ellátását célozták.
2025. 08. 21. 14:00
Megosztás:

Enyhén emelkedett az euróövezeti bérdinamika

Az elmúlt két nap makrogazdasági adatai közül az euróövezeti bérdinamika enyhe emelkedése – 3,4-ről 3,7%-ra – emelhető ki, illetve a Fed kamatmeghatározó üléséről készített jegyzőkönyv, amelyből az derült ki, hogy a döntéshozók többsége a felfelé mutató inflációs kockázatokat fontosabbnak tartja a negatív munkapiaci kockázatoknál.
2025. 08. 21. 13:00
Megosztás: