711 milliárd forintra nőtt a kormányzati szektor hiánya

A kormányzati szektor 2009. első három negyedévi hiánya 711 milliárd Ft volt, a GDP 3,7 százaléka – 2008 azonos időszakához képest 270 milliárd Ft-tal, GDP-arányosan 1,4 százalékponttal magasabb. A bázisidőszakinál nagyobb hiány kialakulásában a kiadások növekedése és a bevételek csökkenése egyaránt szerepet játszott. A 2009. III. negyedévi hiány 243 milliárd Ft volt, a GDP 3,8 százaléka, mely a 2008. III. negyedévinél 132 milliárd Ft-tal, GDP-arányosan 2,1 százalékponttal magasabb - olvasható a KSH jelentésében. (MTI)

A Pénzügyminisztérium korábban közölt pénzforgalmi, tehát eltérő módszertannal számított, adatai szerint az államháztartás harmadik negyedévi hiánya 224,6 milliárd forint volt önkormányzatok nélkül a múlt év első kilenc hónapjában pedig 1059,2 milliárd, és november végére 1123,7 milliárd forintra nőtt.

 

A PM által kitűzött, GDP arányosan 3,8 százalékos, 992,4 milliárd forintos pénzforgalmi deficit eléréséhez decemberben 131,3 milliárdos államháztartási többletre volt szükség, amelynek teljesüléséről délután közöl előzetes adatokat a minisztérium.

 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap 246 milliárd forint, a negyedéves GDP-hez viszonyítva 3,8 százalékos államháztartási finanszírozási igényt jelzett a III. negyedévre a pénzügyi számlák adatai alapján. A pénzügyi számlák 809 milliárd forintos finanszírozási igényt mutattak január-szeptemberre.

 

A KSH előző jelentése szerint kormányzati szektor 2009 első féléves hiánya 468 milliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) 3,7 százaléka volt, a deficit 2008 első feléhez képest 138 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,2 százalékponttal nőtt. Ebből a második negyedévi hiány 155 milliárd forintot, a GDP 2,4 százalékát tette ki, ami az előző évi második negyedévhez képest 31 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,6 százalékponttal magasabb. A kormányzati szektor 2009 első negyedévi hiánya 313 milliárd forint volt, ami a negyedéves bruttó hazai termék (GDP) 4,9 százalékának felelt meg.

 

A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint 2009 első három negyedévében a kormányzati szektor bevétele 8783 milliárd Ft, kiadása 9494 milliárd Ft, hiánya 711 milliárd Ft volt.

 

A bevételek 2008 azonos időszakához viszonyítva 0,3 százalékkal csökkentek, elsősorban a jövedelemadó-bevételek visszaesésének következtében (6,2%). A termelési- és az importadó-bevételek kisebb mértékben, 1 százalékkal mérséklődtek, ezen belül viszont az áfabefizetések 4,6 százalékkal növekedtek, ami elsősorban az adókulcs július 1-jei emelésére vezethető vissza. A társadalombiztosítási járulékokból származó bevétel a foglalkoztatás csökkenése következtében 6,2 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

 

2009 első három negyedévében 2,6 százalékkal emelkedtek a kiadások az előző év azonos időszakához viszonyítva. A kiadásokon belül a kamatkiadások (10,8%), a folyó termelő felhasználás (dologi kiadások) (4,1%) és a pénzbeni társadalmi juttatások (3,2%) növekedése volt jelentős – utóbbin belül a nyugellátások 2,7, a munkanélküli-ellátások (a munkanélküliség növekedésének következtében) 46 százalékkal nőttek. A kamatkiadások nélkül a kormányzati kiadások 1,8 százalékkalemelkedtek; csökkent ugyanakkor a bruttó állóeszköz-felhalmozás (6,4%) és a munkavállalói jövedelem (4,0%).


2009 III. negyedévében a kormányzati szektor bevétele 2882 milliárd Ft, kiadása 3125 milliárd Ft, hiánya 243 milliárd Ft volt. A bevételek 2009 III. negyedévében 2,1 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest. A bevételeken belül a jövedelemadó-bevételek (15,8%) és a társadalombiztosítási járulékok (11,4%) jelentősen visszaestek, az áfabefizetések ellenben nagyobb mértékben (11,6%) növekedtek.


2009 III. negyedévében a kiadások 2,2 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A kamatkiadások (11,7%) és a bruttó állóeszköz-felhalmozás (5,2%) növekedési üteme jelentősen meghaladta az átlagot. A munkavállalói jövedelem ugyanakkor jelentősen visszaesett (5,1%).


Nagyot lép a Tether: 17 országban erősítené a digitális dolláros fizetéseket

Újabb befektetéssel terjeszkedik Latin-Amerikában a Tether: az USDT stabilcoin mögött álló vállalat az EFY Finance finanszírozásába szállt be, hogy szélesebb körben tegye elérhetővé a stabilcoinokra épülő pénzügyi szolgáltatásokat.
2026. 10. 14. 20:00
Megosztás:

Átadták a Mol szarvasi biometángyártó egységét

Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
2026. 10. 14. 19:30
Megosztás:

Európában gyártana a kínai Omoda & Jaecoo

A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás, a fejlesztés és a szabályozási alkalmazkodás. A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
2026. 10. 14. 19:00
Megosztás:

Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás:

Bitcoin: 84 ezer dollárnál nyílhat meg az út az új rali előtt

A Bitcoin árfolyama ismét a 84 ezer dolláros ellenállással küzd, miközben a kriptopiac az amerikai inflációs jelentésre vár. Egy kedvező adat új lendületet adhat a vásárlóknak, de a technikai mutatók egyelőre óvatosságra intenek. Közben a régebb óta mozdulatlan BTC-k is megindultak: a kérdés az, hogy eladási szándék vagy egyszerű tárcaátrendezés áll-e a háttérben.
2026. 10. 14. 12:30
Megosztás:

2016 óta először tartanak több pénzt a magyarok befektetési alapokban, mint állampapírban

Telt házzal, 450 befektés iránt érdeklődővel zajlott a budapesti Dürer Kertben az idei Lightyear Universe 2026. Az európai befektetési platform évente egyszer összegyűjti a magyar befektetői közösséget, és idén Martin Sokk társalapító-vezérigazgató, valamint az MNB, az OTP, a HOLD és a Budapesti Értéktőzsde szakértői egyetlen kérdést jártak körbe: tényleg változik-e az, ahogyan a magyarok a pénzükkel bánnak?
2026. 10. 14. 12:00
Megosztás:

A GVH több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a bankautomatákat üzemeltető Euronetre

Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 14. 11:30
Megosztás:

A technológiai részvények húzták le a Wall Streetet; a befektetők az AI-költések fenntarthatóságát és a gyorsjelentési szezont értékelték

A befektetői hangulatot továbbra is a geopolitikai kockázatok és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanságok befolyásolták. Az olajpiacon vegyes mozgások alakultak ki: a Brent 0,9%-kal, 105,69 dollárra csökkent, miközben a WTI 0,4%-kal, 94,14 dolláron zárt. A piac egyszerre értékelte a Szaúd-Arábiát és Jement érintő támadások okozta kínálati kockázatokat, illetve annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti dízelmegállapodás növelheti a globális üzemanyagkínálatot.
2026. 10. 14. 11:00
Megosztás:

Megelőzheti az Ethereum a Bitcoint a piaci kapitalizációban a következő kriptociklus során?

A Bitcoin és az Ethereum közötti verseny a következő kriptopiaci ciklusban is komoly figyelmet kaphat, különösen akkor, ha a befektetők ismét nagyobb kockázatot vállalnak a digitális eszközök piacán. A Bitcoin 2024. január 10-én kapott fontos lökést az amerikai spot ETF-ek engedélyezésével, majd az Ethereum esetében is megnyílt az út az amerikai spot ETF-ek előtt 2024 júliusában.
2026. 10. 14. 10:30
Megosztás:

Megszakadt a STOXX600 kétnapos emelkedése; a kínai chipipari előrelépések nyomták a technológiai részvényeket

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon visszafogott, inkább kockázatkerülő hangulat uralkodott. A STOXX600 index 0,1%-kal csökkent, megszakítva kétnapos emelkedő sorozatát. A technológiai és félvezetőipari részvények kerültek nyomás alá, miután a kínai CXMT memóriachip-gyártó technológiai előrelépéséről szóló hírek előtérbe helyezték a kínai verseny erősödésével kapcsolatos aggodalmakat az AI-hoz kapcsolódó szegmensben. Ennek hatására a holland ASM International 6,3%-ot, míg a francia Soitec közel 6%-ot veszített értékéből.
2026. 10. 14. 10:00
Megosztás:

Közeledik a következő nagy kriptovaluta ciklus?

A kriptovaluták piaca 2026 őszén ismét komoly kérdés előtt áll. A Bitcoin 2024. március 14-én új történelmi csúcsra, nagyjából 73 700 dollárra emelkedett, majd az áprilisi felezés után újabb befektetők figyelték, merre indulhat tovább az árfolyam.
2026. 10. 14. 09:30
Megosztás:

BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, kedden a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt.
2026. 10. 14. 09:00
Megosztás: