A szélsőséges nyár az ásványvízforgalmat se kímélte, egyszerre tépázta meg és húzta fel

A Global Data nemzetközi piackutató szerint 2019. II. negyedévében a palackozott ásványvizek forgalma 7 százalékkal 363,8 millió literre csökkent a tavaly bázisidőszakhoz mérten, ami elsősorban a szélsőséges időjárásnak tudható be, de továbbra is Európa élmezőnyébe tartozunk az egy főre jutó fogyasztásban. A Magyarvíz Kft. nyári eladásaiban is vegyes volt a kép, de az idei első nyolc hónapban összességében a piaci csökkenéssel szemben 3 százalékos növekedést értek el, július pedig rekord eredményt hozott, olyannyira, hogy ez lett a vállalat 19 éves működésének legsikeresebb hónapja. A társaság év végére (ismét átlag feletti), 6 százalék növekedést prognosztizál.

A szélsőséges nyár az ásványvízforgalmat se kímélte, egyszerre tépázta meg és húzta fel

2019. január-augusztus között a Magyarvíz Kft. 185,3 millió darab ásványvizet értékesített, ami 3 százalékkal magasabb az előző év első nyolc hónapjához képest. Ezen belül a legnagyobb növekedést az 1 literes palackokból érték el, amelyekből másfélszer több fogyott, mint tavaly ilyenkor. Ugyanezen időszakokat vizsgálva a 0,5 literes kiszereléseknél 14, a legkedveltebb 1,5 litereseknél pedig 5 százalékos volt a növekedés, amelyek a teljes forgalom 66 százalékát tették ki idén január-augusztusban. Továbbra is a zászlóshajó, a „család vizse”-ként ismert Mizse márka a legkeresettebb, és jelenleg 45 százalékot képvisel az összeladásban. Míg 2018-ban a május és az augusztus hónapokban teljesített a legjobban a Magyarvíz, addig 2019-ben a viharos, heves-esős időjárásnak köszönhetően épp ezen hónapok ásványvízértékesítési adatai lettek alacsonyabbak. Az egyébként is magas tavalyi bázist alapvetően nehéz lett volna elérniük, de az időjárás még kevésbé kedvezett az ásványvíz eladásoknak. Ezek ellenére soha nem látott csúcsot döntött a cég idén júliusban, amikor 40 százalékos emelkedést ért el a 2018. júliusihoz képest, és ezzel működésének legnagyobb értékesített mennyiségét realizálta 1 hónap alatt.

Kilátások a víz áráról

A hazai ásványvizek árát ma három fő tényező befolyásolja: a forint árfolyama, a disztribúciós és a bérköltségek. Az ágazatra jellemzően – így a Magyarvíznél is – a költségek legnagyobb részét a külföldről származó alapanyagok teszik ki, ám a gyártók árbevétele forintban realizálódik. Jelenleg a költségek döntően euróban, dollárban jelentkeznek, ennek köszönhetően a forint mostani gyengülése nem várt mértékben növeli az alapanyagok árát, amit az ásványvizes cégek kénytelenek érvényesíteni az eladási áraikban. A második költséghelyen a disztribúció áll, mivel nagy térfogatú, alacsony egységárú termékről van szó, így drága a szállítása, de jelentősek az adók és a környezetvédelmi termékdíj is. A Magyarvíznél a harmadik ár-befolyásoló helyen a bérköltségek állnak, mert a világszínvonalú gyártási folyamataik automatizáltak, robotizáltak, a zárt rendszernek köszönhetően az ásványvíz emberi kéz érintése nélkül jut el a kútból a palackba.

Megfelelő a folyadékbeviteled? ITT megtudhatod!

„A Global Data piaci prognózisa éves szinten 2019-re mindössze 1 százalék forgalomnövekedésről szól, ám a Magyarvíz Kft. ez év végéig összesen 265 millió darab ásványvíztermék értékesítésével számol – a tavalyi 250 millióshoz képest –, ami 6%-os növekedést hozna. E tekintetben a következő években (2020-2021-re) Magyarországon további növekedés várható a piackutató szerint, aminek oka a hazai turizmus, különösen a HORECA szegmens erős növekedési potenciálja. Valamint, mert a vásárlók szeretik gyorsan és könnyedén oltani a szomjukat, azaz a kényelmi termékek további térnyerése látható hosszú távon” – mondta Balog Zoltán, a cég kereskedelmi igazgatója.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Élelmiszert hív vissza az IKEA a forgalomból

Újabb széria etilén-oxiddal szennyezett Knäckebröd Flerkorn nevű 250 grammos, többgabonás kétszersültet hív vissza a forgalomból a gyártója, a finn Lantmännen Cerealia, a magyarországi forgalmazója az IKEA - közölte a lakberendezési lánc az MTI-vel pénteken.
2021. 01. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Január 31-ig kell befizetni az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat

Január 31-ig kell befizetni a 2020. évi bevalláshoz kapcsolódó élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
2021. 01. 22. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszprémben fejleszt a Savencia tejipari vállalat

Átszervezi tevékenységét a Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt. - a korábbi Veszprémtej -, amely bezárja zalaegerszegi sajtüzemét, illetve tovább fejleszti veszprémi gyáregységét - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2021. 01. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötmilliárd forintos pályázat indul élelmiszeripari cégeknek

Ötmilliárd forintos pályázat indul hazai élelmiszeripari vállalkozások beruházásainak támogatására - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában hétfőn.
2021. 01. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

100 milliós GVH-bírság egy sportélelmiszereket forgalmazó cégnek

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy forgalmazója fiktív leárazással és valótlan, vásárlásra sürgető üzenetekkel hirdette honlapján a MyProtein termékeket. A hatóság 100 millió forintos bírságot rótt ki az angol cégre.
2021. 01. 14. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi sört termel Magyarország? Ábrán mutatjuk!

millió liter
2021. 01. 13. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

540 millió forintos fejlesztést valósít meg a HEINEKEN Hungária a Soproni Sörgyárban

540 millió forint értékben innovatív termeléskorszerűsítő és kapacitásnövelő beruházásokat valósít meg a HEINEKEN Hungária a Soproni Sörgyárban a Magyar kormány 270 millió forintos támogatásával. Ez erről szóló okiratot Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter nyújtotta át az idén 125 éves vállalatnak, amely egyszerre büszke a hagyományaira és innovatív sörkülönlegességeire.
2021. 01. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eredményes volt a 2020-as téli élelmiszerlánc-ellenőrzés

A korábbi évekhez képest javuló eredményekkel zárult a 2020-as téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2021. 01. 11. 17:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Kitart az élelmiszerárak emelkedése nemzetközi szinten

Hat hónap drágulást követően tovább nőttek az élelmiszerárak a nemzetközi piacokon decemberben, főként a tejtermékek és a növényi olajok miatt – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2021. 01. 07. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Japán utat nyitott a magyar sertéshús előtt

Magyarország az első olyan afrikai sertéspestissel érintett ország a világon, amellyel Japán megállapodott a regionalizáció kérdésében - közölte az Agrárminisztérium hétfőn az MTI-vel.
2020. 12. 29. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A virslik minőségét vizsgálta az ITM - Íme a végeredmény!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minden évben ellenőrzi a fogyasztói megtévesztés szempontjából az ünnepi virslikínálatot, a vizsgált húszféle húskészítmény közül mindössze egy nem felelt meg maradéktalanul az előírásoknak - közölte az ITM hétfőn az MTI-vel.
2020. 12. 28. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Húszmilliárdos fejlesztés a Tranzit csoportnál

A libák, kacsák és csirkék, tenyésztésével és feldolgozásával foglalkozó Tranzit csoport 20 milliárd forintos beruházási programba kezdett, a fejlesztés szerves folytatása a közelmúltban befejezett 15 milliárdos projektnek - közölte a debreceni központú cégcsoport vezérigazgatója az MTI-vel.
2020. 12. 26. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Leadható a használt étolaj az Aldi 11 áruházánál

A használt étolaj visszagyűjtésével bővíti a szelektív hulladékgyűjtési lehetőségeket magyarországi áruházainál az Aldi, a tesztüzem a vállalat 11 üzleténél indul.
2020. 12. 25. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szalmonellás kutyaeledelt hívtak vissza

Szalmonella miatt visszavont a forgalomból egy kutyaeledelt a Fressnapf-Hungária Kft. - közölte a honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerdán.
2020. 12. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tonnaszámra fogy a szaloncukor

Évente mintegy 3500 tonna fogy az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, a szaloncukorból, amelynek éves forgalma 7 milliárd forint körül alakul - közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének (MÉSZ) elnöke az MTI-vel.
2020. 12. 24. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ha ezt a lencsét vetted, ne edd meg!

Visszahívta és kivonta a forgalomból a Metro Kereskedelmi Kft. az 500 grammos ARO márkájú étkezési lencsét határérték feletti növényvédőszer-maradék miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján pénteken.
2020. 12. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új üzem épül Erős Pistának

Az Univer Product Zrt. 8 milliárd forint értékű beruházásával 12 ezer tonnára növeli, ezzel megduplázza magyaros ételízesítőinek gyártókapacitását. A kormányzati támogatással 2021-ben induló fejlesztés eredményeként 2022 őszétól az Univer kecskemét-hetényegyházi telephelyén a legkorszerűbb műszaki színvonalat képviselő új üzem gyártja majd a hungarikum Erős Pistát és Piros Aranyat.
2020. 12. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Házhoz szállító éttermet kapcsolt le a Nébih

Élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő szabálytalanságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették egy budapesti vendéglátóipari egység tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei - közölte a Nébih csütörtökön.
2020. 12. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Saját márkás csipszet hívott vissza a Tesco

A Tesco Global Zrt. kivonta a forgalomból és visszahívta a 140 grammos kiszerelésű Tesco Strong Chips Wasabi nevű termékét, mert az a csomagoláson nem jelölt allergént, mustárt tartalmaz - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
2020. 12. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Helyreállhat Kínában a sertéstermelés

Helyreállhat Kínában az elmúlt két év során akadozó sertéstermelés a jövő év első felére a kínai mezőgazdasági minisztérium szerint - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség kedden.
2020. 12. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: