Egyre népszerűbbek a kis összegű online gyorskölcsönök

Az oldal szerint a világválság óta eltelt években egyre nehezebbé vált hozzájutni a kisebb összegű kölcsönökhöz is, ezért is álltak elő a készpénzben felvehető, engedélyezési eljárást nem igénylő gyorskölcsönök ötletével.
Van elég opció, de kemények a feltételek
A cég szóvivője szerint érzékelhető, hogy a hitelfelvevők egyre inkább a kisebb összegű kölcsönök iránt érdeklődnek. Ennek oka, hogy a nagyobb összegű hitelekhez, mint amilyenek a jelzáloghitelek is, nehezebb hozzájutni. A jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzetben pedig az emberek nem akarják tulajdonukat kockára tenni a hitelekért cserébe.
Amikor gyorsan pénzre van szükségük, nem a bankhoz fordulnak, ahol a legegyszerűbb eljárások is napokig húzódhatnak, bizonytalan végkimenetellel, hanem inkább az online készpénzes gyorshiteleket veszik igénybe – írja a hitel-center.hu
A probléma tehát nem az, hogy a hitelfelvevőknek kevés lehetőség áll rendelkezésére, és nem is az, hogy a hitelezők jellemzően rövid lejáratú hiteleket kínálnak, hanem a megfelelő hitelfeltételekkel áll összefüggésben. Egy jó online kölcsön a vállalat arról ismerszik meg, hogy rugalmas feltételeket szab a visszafizetésre, valamint a késedelmes visszafizetésre és a büntetésekre is.
Az ilyen hitelek jellemzően kis összegűek, akár 250 és 1000 dollár közöttiek is lehetnek, a legnagyobbak pedig általában 5000 dollárosak. Bár a kamat magas, az ügyfelek kedvelik ezeket az opciókat, mivel megadják nekik a szükséges pénzügyi gyors segítséget.
A kockázat kicsi, de figyelni kell a csalókra
Az ehhez hasonló kölcsönök kockázata is kisebb ma, mint néhány évvel ezelőtt, a hitelfelvevők ugyanis jellemzően sürgető költségeik kifizetésér, vagy éppen hitelminősítésük javítására használják fel ezeket, így jellemzően tartják is magukat a meghatározott visszafizetési határidőhöz.
Ebből kifolyólag egyre több nagynevű hitelező kínálatában jelennek meg az online gyorskölcsönök.
A cég szerint azonban résen kell lenni, mert a magas kamatok sok csalót is vonzanak, akik illegálisan hiteleznek, és elsősorban az a céljuk, hogy minél több ember bizalmas adataihoz jussanak hozzá.
Forrás: http://www.hitel-center.hu/