Összefogás a repülőtéri munkahelyek megmentéséért
Az erről szóló nyilatkozatot Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes mellett XVIII. és X. kerületi, valamint Pest megyei polgármesterek és képviselők írták alá. A politikusok egyetértenek abban, hogy a budapesti repülőtér milliárdos nagyságrendű adóbevételeket biztosít az állam és a helyi önkormányzatok részére. Emellett a Budapest Airport közvetve több mint 10.000, azon belül közel 5.000 térségbeli család megélhetését biztosítja.
A Malév csődje miatt így több ezer munkahely, valamint több száz – részben helyi – vállalkozás működése vált bizonytalanná, ami jelentős szociális és gazdasági problémákat okozhat a repülőtérrel szomszédos települések számára. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozza: a Budapest Airport tulajdonosai és finanszírozó bankjai továbbra is elkötelezettek a repülőtér mellett, azonban egyértelmű jelzéseket és segítséget várnak a kormányzat és az érintett önkormányzatok részéről.
A megbeszélés témája volt a repülőtérhez kötődő infrastruktúra fejlesztésének kérdése is, amely szintén az érintett önkormányzatok és a repülőtér közös érdeke. A szükséges beruházásokról és azok ütemezéséről szakértői szintű egyeztetéseket folytattak, ennek eredményeként hamarosan megkezdődhet a közös érdekérvényesítés a fejlesztések – elsősorban a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út bővítése és felújítása – érdekében.
A Budapest Airport múlt héten szerdán jelentette be, hogy ideiglenesen bezárja az 1-es terminált, és elhalasztja a Cargo City elnevezésű légiáru-kicserélő központ megépítését is. A döntést azt követően hozta meg a cég, hogy a Malév február 3-i leállása miatt felülvizsgálták és módosították a 2012. évi üzleti tervet.