Vártnál gyengébb számokat közölt az Apple

A vártnál alacsonyabb nyereségről számolt be tegnapi piaczárás után az Apple, azonban a vállalat erősen optimista várakozásokat fogalmazott meg az ünnepi szezonban várható értékesítésekkel kapcsolatban.

A negyedik pénzügyi negyedévben az Apple nettó nyeresége 24 százalékkal 8,2 milliárd, részvényenként 8,67 dollárra emelkedett. Egy évvel korábban 6,6 milliárd dolláros, részvényenként 7,05 dolláros nyereséget tudott felmutatni. Az árbevétele 27 százalékkal 36 milliárd dollárra emelkedett. Elemzők ezzel szemben részvényenként 8,75 dolláros profitot vártak 35,8 milliárd dolláros bevétel mellett.

 

Az Apple ugyanakkor erre negyedévre vonatkozóan kiugró árbevétellel, közel 52 milliárd dollárral számol, amely a tavalyit 12 százalékkal haladja meg. A vállalat a december végével záródó három hónapban 11,75 dolláros részvényenkénti nyereséget vár. Az Apple árfolyama a tegnapi kereskedésben 1,2 százalékkal 609,54 dollárra csökkent, a gyorsjelentést követő elektronikus kereskedésben kezdetben tovább csökkent, majd végül stagnálással zárt.


Apple részvény

 

A negyedév folyamán az iPhone értékesítése 58 százalékkal 26,9  millió egységre emelkedett, ami lehetett volna több is, ha nem lettek volna szállítási, illetve készletezési fennakadások. Elemzők 26 millió leszállított iPhone készülékkel számoltak. Ugyanakkor várt alatti eladások mutatkoztak az iPad esetében, a várt 15 millió helyett, csak 14 millió egység értékesítésére került sor. A harmadik negyedévben még 17 millió darad iPod talált gazdára. A Mac számítógépekből 4,9 millió egység fogyott, a várt 5 millióval szemben,míg a iPod eladásai 19 százalékkal 5,3 millió darabra csökkentek.

Mi lett volna, ha 5 éve 1000 dollárt fektetsz Shiba Inu-ba?

Amikor a legtöbb ember elkezdi befektetői pályafutását, a portfóliója többnyire hagyományos eszközökből áll: részvényekből, kötvényekből és készpénzből. A kezdők gyakran kerülik az egyedi részvényválasztást, inkább passzív befektetési formákat választanak, mint az ETF-ek vagy befektetési alapok.
2025. 08. 18. 05:00
Megosztás:

Két technológiai részvény, amely nagyobb potenciált rejt, mint bármely kriptovaluta

A kriptovaluták most ismét reflektorfénybe kerültek: a bitcoin nemrégiben új történelmi csúcsot ért el, miközben az Egyesült Államokban egyre több jogszabály és intézményi elfogadás erősíti a digitális eszközök legitimitását. Ez a befektetői érdeklődést is fűti – de vajon jó befektetésről van szó hosszú távon?
2025. 08. 18. 04:00
Megosztás:

Átfogó NAV-ellenőrzések jönnek - fókuszban a kölcsönök és a házipénztár

Piaci információk szerint Győr-Moson-Sopron, Fejér és Nógrád megyékben vizsgálja a NAV a munkáltató kölcsönöket és házipénztárakat.
2025. 08. 18. 03:00
Megosztás:

Családi Élménysziget várja a látogatókat a Margitszigeten

Mozgás, zene, játék és családi élmények várják a látogatókat a Családi Élményszigeten augusztus 19. és 20. között a margitszigeti Nagyréten a Szent István Nap rendezvénysorozat keretében - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 08. 18. 02:00
Megosztás:

Bitcoin új rekordot döntött: 124 000 dollár felett jár – Következhet a 150 000?

Augusztus 14-én a Bitcoin (BTC) ismét történelmet írt: a világ legismertebb kriptovalutája új csúcsra, 124 000 dollár fölé emelkedett. Ez éves szinten közel 30%-os növekedést jelent, és sok befektetőben felmerül a kérdés: innen valóban elérhetjük a 150 000 dollárt?
2025. 08. 17. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal ma valaki milliárdos lett!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Napos, meleg idővel kezdődik a jövő hét

Napos, meleg idővel indul a jövő hét, szerdán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen 29-35 Celsius-fok várható. Csütörtökön erős szél mellett befelhősödik az ég, többfelé várható zápor, zivatar, miközben a hőmérséklet is visszaesik. A hét végére ismét felszakadozik a felhőzet, és visszatér a napos idő, 30 fok alatti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 08. 17. 20:00
Megosztás:

7 Siblings - Egy titokzatos kriptobálna aki Ethereum-ban utazik

Mi az a 7 Siblings? Mit lehet tudni erről a titokzatos kriptovaluta bálnáról, vagy bálna-csoportról? Ki állhat mögötte?
2025. 08. 17. 19:00
Megosztás:

Kripto-forradalom a patikák pénzügyeiben: a Nasdaq-on jegyzett Wellgistics az XRP Ledger-re épít

Kriptóval gyorsabban a gyógyszerekhez? Igen, lehetséges! Az amerikai Wellgistics Health Inc. komoly lépést tett a blokklánc-alapú egészségügyi pénzügyek jövője felé. A Nasdaq-on jegyzett gyógyszer-nagykereskedő cég mostantól az XRP Ledger technológiájára épülő fizetési rendszert vezet be, amely több ezer független patika számára nyújt valós idejű, gyors és olcsó tranzakciókat. A lépés nemcsak a gyógyszerbeszerzés hatékonyságát növeli, hanem alapjaiban változtathatja meg a szektor működését is.
2025. 08. 17. 18:00
Megosztás:

Már majdnem minden 100. bankszámlához tartozik másodlagos azonosító

Robbanásszerűen nő a másodlagos azonosítóval indított utalások száma: 2025 első negyedévében 26 328 tranzakció zajlott így, ami kétharmados növekedést jelent, az utalások értéke pedig 81 százalékkal volt több, mint tavaly. “A magyar ügyfelek kezdik felismerni a szolgáltatás kényelmét” – mondta Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, aki azért az odafigyelésre is emlékeztet.
2025. 08. 17. 17:00
Megosztás:

Lejáró Cégkapu-jogosultságok: több százezer ft-os bírság vagy pályázatból kizárás!

A nyár nemcsak a pihenés időszaka – a cégek számára rejtett kockázatot is hordoz. A Niveus szerint a szabadságolások miatt augusztusban különösen nagy a veszélye annak, hogy a Cégkapun keresztül érkező hivatalos iratok elkerülik a figyelmet, vagy jogosultsági hibák miatt át sem veszik azokat. Ez akár több százezer forintos bírsághoz vagy visszafordíthatatlan jogkövetkezményekhez vezethet.
2025. 08. 17. 16:00
Megosztás:

Tömeges Ethereum-kivonások okoznak 3,8 milliárd dolláros torlódást

Ha most szeretnéd kivenni a lekötött Ethereumodat, nem árt felkészülni egy hosszú várakozásra – jelenleg akár több mint két hétig is eltarthat, mire sorra kerülsz.
2025. 08. 17. 15:00
Megosztás:

Ezek a régi ausztrál érmék akár 1,3 millió dollárt is érhetnek

Amikor Ausztráliában 1788-ban létrejött az első brit gyarmat, a pénznek kevés szerepe volt a mindennapokban. A telep egy büntetőkolónia volt, ahol a rabok ingyen dolgoztak, és mindenki – még az őrök is – az állami raktárból kapta az ellátmányát. Később azonban az ország saját valutát vezetett be, és ma már egyes ritka ausztrál érmék elképesztő összegekért cserélnek gazdát a gyűjtők körében.
2025. 08. 17. 14:00
Megosztás:

CEX jelentése - mi az CEX és miért fontos szereplő a kriptovaluta kereskedésben?

A „Centralised Exchange” fogalma, jelentése és értelmezése – Hogyan működnek a központosított kriptotőzsdék, és miért fontosak a kriptopénzek világában?
2025. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Adam Back új cége a BSTR 30 000 Bitcoinnal indul – a Bitcoin Standard Treasury célja a MARA megelőzése

Egy új szereplő lép a színre a vállalati bitcoin-tartalékok piacán – és nem aprózza el. A kriptográfiai úttörő, Adam Back által vezetett Bitcoin Standard Treasury Co. (BSTR) nemcsak a Nasdaq-on való tőzsdére lépést tervezi, hanem az egyik legnagyobb BTC-vagyon felhalmozását is. Mindezt egy soha nem látott fiat–bitcoin finanszírozási struktúrával és több mint 30 000 BTC-vel a mérlegén. Céljuk? Meghaladni a MARA Holdingot, és komoly szereplővé válni a pénzügyi piacokon. Mutatjuk, hogyan.
2025. 08. 17. 12:00
Megosztás:

Felújítják Budapest egyik legnagyobb gőzturbináját

Cseh és lengyel üzemekben újítják fel Budapest egyik legnagyobb gőzturbináját, a Kelenföldi Erőmű 55 tonnás berendezését; a munka várható költsége 1,2 milliárd forint - közölte a Veolia csoporthoz tartozó Budapesti Erőmű Zrt. (BERT) az MTI-vel.
2025. 08. 17. 11:00
Megosztás:

Élénk az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

Élénk az érdeklődés, egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek közlése szerint.
2025. 08. 17. 10:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 860,41 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel zárta a hetet, és 105 146,55 ponton, új történelmi csúcson zárta a pénteki kereskedést.
2025. 08. 17. 09:00
Megosztás:

Lindsey Graham: karácsony előtt véget érhet a háború

Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor szerint akár már karácsony előtt beköszönthet a béke Ukrajnában, amennyiben sor kerül egy háromoldalú találkozóra Donald Trump amerikai elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök között. A politikus erről szombaton, az alaszkai csúcstalálkozót követően beszélt a Fox News televízióban.
2025. 08. 17. 08:00
Megosztás:

Debrecenben nyitja legújabb BYD autókereskedését az AutoWallis

Tovább erősíti együttműködését a világ vezető új energiával működő autógyártójával az AutoWallis, miután megállapodott a BYD-vel egy debreceni autókereskedelmi pont megnyitásáról. A kelet-magyarországi bemutatóterem és szerviz támogatja a közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójának további növekedését.
2025. 08. 17. 07:00
Megosztás: