A Henkel jelentős szerves árbevétel-növekedést ért el az első negyedévben

2023 első negyedévében a Henkel csoport árbevétele mintegy 5,6 milliárd euróra nőtt. A nagyon erős, 6,6 százalékos szerves árbevétel-növekedés a kétszámjegyű árképzésnek köszönhető, miközben a volumenek elmaradtak az előző évi szinttől. Az árbevétel nominálisan 6,4 százalékkal nőtt.

A Henkel jelentős szerves árbevétel-növekedést ért el az első negyedévben

„Jól kezdtük az évet – a folyamatos kihívásokkal teli piaci környezet ellenére. Az árbevétel nagyon erős növekedése mindkét üzletágban igazolja sikeres márkákból és innovatív technológiákból álló portfóliónk erejét. Az első negyedévben folytattuk árképzési intézkedéseinket, hogy tovább kompenzáljuk a nyersanyag- és logisztikai költségekből eredő ellenszelet. Ma megerősítettük a 2023-as évre vonatkozó előrejelzésünket, és az első negyedév nagyon erős szerves árbevételének alakulása alapján bizakodva tekintünk az idei pénzügyi évre – mondta Carsten Knobel, a Henkel igazgatóságának elnöke.

Az Adhesive Technologies üzletág nagyon erős szerves árbevétel-növekedése az első negyedévben minden üzleti területnek köszönhető. Az új Consumer Brands üzletág szintén nagyon erős szerves árbevétel-növekedést ért el, amelyhez minden üzleti terület hozzájárult.

„Stratégiai célkitűzéseink megvalósítását felgyorsítottuk, és jelentős előrelépést értünk el. Consumer Brands üzletágunkban szigorúan hajtjuk végre az integrációt és a portfólió-optimalizálást, Adhesive Technologies üzletágunk szervezeti struktúráját pedig még inkább vevőink igényeihez igazítjuk, továbbá mindkét üzletágban jelentős innovációkat valósítottunk meg” – ismertette Carsten Knobel.

A tőkeallokációs stratégia részeként a Henkel 2022-ben első alkalommal indított részvény-visszavásárlási programot. A program 2023 első negyedévében sikeresen lezárult: március végéig a vállalat összesen közel1 milliárd euró értékben vásárolt vissza részvényeket.

2023. április 20-án a Henkel bejelentette, hogy megállapodást írt alá oroszországi üzleti tevékenységeinek eladásáról egy helyi pénzügyi befektetőkből álló konzorciummal. A Henkel tavaly, Oroszország Ukrajna elleni támadását követően bejelentette, hogy kivonul az oroszországi üzleti tevékenységeiből. A tranzakció időközben lezárult; az eladási ár 54 milliárd rubel (mintegy 600 millió euró).

A vállalatcsoport árbevétel eredményei

2023 első negyedévében a csoport árbevétele nominálisan 6,4 százalékkal, az előző évi 5.271 millió euróról 5.609 millió euróra nőtt. Szervesen (azaz árfolyam- és felvásárlásokkal/eladásokkal kiigazítva) az árbevétel 6,6 százalékkal nőtt. A csoportszintű értékesítés igen erőteljes növekedése az áremeléseknek köszönhető. Az akvizíciók/értékesítések -1,1 százalékkal csökkentették az eladásokat. Az árfolyamhatások enyhén pozitív, 0,9 százalékos hatást gyakoroltak az árbevételre.

Az európai régióban az első negyedévben 4,2 százalékos volt a szerves árbevétel-növekedés. Az IMEA régióban az árbevétel szervesen 27,8 százalékkal nőtt. Az észak-amerikai régióban szervesen 7,1 százalékkal növeltük az eladásokat. A latin-amerikai régióban 17,6 százalékos szerves árbevétel-növekedést értünk el. Az ázsiai-csendes-óceáni régióban a szerves árbevétel alakulása -4,8 százalékos volt.

Adhesive Technologies árbevétel teljesítménye

2023 első negyedévében az Adhesive Technologies üzletág árbevétele nominálisan 6,1 százalékkal, az előző évi 2.631 millió euróról 2.791 millió euróra nőtt. Szervesen (azaz árfolyam- és felvásárlásokkal/eladásokkal kiigazítva) 6,8 százalékkal növeltük az árbevételt 2022 első negyedévéhez képest. Kétszámjegyű százalékos áremelkedést értünk el, miközben a volumenek elmaradtak az előző negyedévtől. Az árfolyamhatások 1,1 százalékkal növelték az eladásokat; az akvizíciók/eladások -1,8 százalékos negatív hatást gyakoroltak.  

Az Adhesive Technologies üzletág nagyon erős szerves árbevétel-növekedése az első negyedévben az összes üzleti területnek köszönhető. A Mobility & Electronics üzleti terület kétszámjegyű, 12,6 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el. Ezt a növekedést az autóipari és az ipari területek biztosították, míg az elektronikai terület a nehéz piaci környezet következtében csökkent. A Packaging & Consumer Goods üzleti terület 1,0 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el. A Consumer Goods terület nagyon erős árbevétel növekedése több mint ellensúlyozta a Packaging árbevételének visszaesését. A Craftsmen, Construction & Professional üzleti terület árbevétele szervesen 7,0 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, amihez minden terület hozzájárult.

Regionális szempontból az Adhesive Technologies üzletág Európában jelentős szerves árbevétel-növekedést ért el. Itt a Packaging & Consumer Goods üzleti terület negatív alakulását bőven ellensúlyozta a Mobility & Electronics üzleti terület növekedése. Észak-Amerika szintén jelentős árbevétel-növekedést mutatott, a Mobility & Electronics üzleti területnek köszönhetően. IMEA és Latin-Amerika egyaránt kétszámjegyű szerves árbevétel-növekedést ért el, mindkét régióban a Mobility & Electronics üzleti területnek köszönhetően. Ezzel szemben az ázsiai és csendes-óceáni térségben az árbevétel szervesen elmaradt az előző évi szinttől. Ennek oka különösen Kínában a COVID-19-hez kapcsolódó korlátozások megszűnése után a továbbra is fennálló nehéz piaci környezetből ered, valamint az Electronics területen bekövetkezett, a piaccal összefüggő visszaesés volt.

Consumer Brands értékesítési teljesítménye

A Consumer Brands üzletágban az árbevétel nominálisan 7,3 százalékkal, 2.772 millió euróra nőtt 2023 első negyedévében. Szervesen (azaz árfolyam- és felvásárlásokkal/eladásokkal kiigazítva) az árbevétel 7,0 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Azonos időszakra vetítve az üzletág kétszámjegyű áremelkedést valósított meg, miközben a volumenek csökkentek, részben a portfólióoptimalizálási intézkedések következtében. Az árfolyamhatásnak 0,8 százalékos pozitív eredménye volt az árbevételre. Az akvizíciók/eladások -0,5 százalékkal csökkentették az árbevételt.

Az első negyedévben a Mosószerek és tisztítószerek kategóriája (Laundry & Home Care üzleti terület) nagyon erős, 6,3 százalékos szerves árbevétel-növekedést ért el. A Mosószer (Laundry Care) üzlet jelentős szerves árbevétel-növekedést ért el, elsősorban a Fabric Cleaning kategória jelentős árbevétel-növekedésének és a Fabric Care kategória kétszámjegyű növekedésének köszönhetően. A Tisztítószer (Home Care) üzlet jó növekedését elsősorban a Mosogatás (Dishwashing) kategória kétszámjegyű árbevétel-növekedése eredményezte. A Professional üzletet is magába foglaló Hajápolás (Hair) üzleti területen 9,9 százalékos volt a szerves árbevétel-növekedés. A Consumer üzletben kétszámjegyű növekedést értünk el, amelyet elsősorban a Hajformázás (Hair Styling) kategória hajtott. A Prosfessional üzlet erős szerves árbevétel-növekedést ért el.

Az első negyedévben a Consumer Brands üzletág minden régiója szerves árbevétel-növekedést ért el. Az európai régió az első negyedévben pozitív szerves árbevétel-növekedése – elsősorban a Hair üzleti területnek köszönhető –, míg a Laundry & Home Care üzleti terület árbevétele elmaradt az előző negyedévitől. Az észak-amerikai régió nagyon erős szerves árbevétel-növekedést ért el, amelyhez minden terület hozzájárult. Az IMEA és Latin-Amerika régiók minden üzletágban kétszámjegyű szerves árbevétel-növekedést értek el. Az ázsiai és csendes-óceáni régióban az árbevétel növekedése nagyon erős volt, amihez minden terület hozzájárult.

A Csoport nettó eszközei és pénzügyi helyzete

A vizsgált időszakban 2022. december 31-hez képest nem történt lényeges változás a Csoport nettó eszközeiben és pénzügyi helyzetében.

A Henkel-csoport kilátásai

A 2023-as pénzügyi évre vonatkozó, 2023. március 7-én közzétett előrejelzést megerősítették.

A folyó évre vonatkozóan a Henkel továbbra is 1,0-3,0 százalék közötti szerves árbevétel-növekedésre számít, mindkét üzletág várhatóan ebben a sávban lesz. A korrigált árbevétel-arányos megtérülés (korrigált EBIT ráta) továbbra is a 10,0 és 12,0 százalék közötti tartományban várható. Az Adhesive Technologies esetében 13,0 és 15,0 százalék közötti, a Consumer Brands esetében pedig 7,5 és 9,5 százalék közötti korrigált árbevétel-arányos megtérülésre számítanak. Az elsőbbségi részvények korrigált hozama (EPS) tekintetében a Henkel továbbra is -10,0 és +10,0 százalék közötti növekedést vár, változatlan árfolyamon számolva. 


Stabilcoinnal fizetnék a japán futárokat

Mi történik, ha egy logisztikai vállalat nem banki átutalással, hanem blokkláncon mozgó digitális jennel fizeti ki partnereit? Japánban hamarosan választ kaphatunk erre a kérdésre. Az AZ-COM Maruwa több ezer fuvarozónál próbálhatja ki, hogyan működik a stabilcoin (stablecoin) a kriptotőzsdéken kívül, a hétköznapi gazdaságban.
2026. 07. 20. 14:00
Megosztás:

Repkednek a 6-8 százalékos kamatok a lekötött betétekre, hiába vágott az MNB

A jegybanki kamatvágások ellenére is magasan tartják a bankok az ajánlataikat az akciós lekötött betétekre. A BiztosDöntés.hu adatai szerint 6-8 százalékos kamatot is lehet találni, ami többszöröse az inflációnak. Ráadásul a legnépszerűbb lakossági állampapírok kamatai három hónapon belül 1,5 százalékkal csökkentek. Leköthető szabad pénz bőven van a lakosságnál: jócskán meghaladja a tízezermilliárd forintot az az összeg, amit a bankszámláinkon tartunk lekötés és így jellemzően kamat nélkül.
2026. 07. 20. 13:00
Megosztás:

Jön a 20%-os lakásár-zuhanás? Egy elemző, akinek eddig bejöttek a jóslatai, mást mond

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a cikkek és videók, amelyek brutális, akár 20%-os lakáspiaci korrekciót vizionálnak. Dr. Barta Ákos közgazdász, ingatlanpiaci elemző nemrég közzétett átfogó elemzése azonban egészen más képet fest: nem árzuhanás, hanem többéves nominális oldalazás következik. Mielőtt azonban rátérnénk arra, mire alapozza ezt, érdemes megnézni valamit, amit elemzőktől ritkán látni: hogyan teljesítettek a korábbi előrejelzései.
2026. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Elmúlt héten emelkedtek az európai hosszú hozamok; a hazai hozamgörbe hosszú vége is felfelé mozdult

Pénteken a befektetők egyrészt a beérkező amerikai makrogazdasági adatokat értékeltek, amelyek szerint a gazdaság továbbra is ellenálló az iráni háború nyomán erősödő inflációs kockázatokkal szemben, másrészt erősödött az aggodalom a lezáratlan közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 20. 11:00
Megosztás:

Pénteken és a hét egészét tekintve is estek a vezető Wall Street-i indexek

Pirosban zárták a pénteki kereskedést a vezető Wall Street-i indexek, amikor az idei részvénypiaci emelkedés egyik fő motorját jelentő mesterséges intelligencia és chiprészvények korrekciója szélesebb körű kockázatkerülő hangulatba fordult át. A félvezetőszektor különösen nagy nyomás alá került: a Philadelphia Semiconductor Index több mint egy éve nem látott heti esést mutatott, júliusban már több mint 18%-ot veszített értékéből, ám az idei emelkedése ezzel együtt is közel 65%. A „Magnificent Seven” technológiai óriások közül az Apple kivételével minden részvény esett, különösen a Meta és az Alphabet. A zárásra a Dow 0,8%-kal, az S&P 500 1,0%-kal, a NASDAQ pedig 1,4%-kal került lejjebb. A Netflix árfolyama 7,4%-kal zuhant a vállalat vártnál gyengébb eredmény-előrejelzése után.
2026. 07. 20. 10:00
Megosztás:

Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás: