Energiahatékonysági beruházásokkal spórolnák meg a földgázimport negyedét a természetvédők

Néhány év alatt a hazai földgázimportot negyedével, a teljes éves magyarországi gázfelhasználást pedig ötödével lehetne mérsékelni a lakásállomány energetikai felújítása révén a Magyar Természetvédők Szövetségének (MTVSZ) megállapítása szerint. Magyarország egyik legrégibb civil szervezeteként az MTVSZ javaslatcsomagot dolgozott ki egy a hazai uniós-forrás költési tervek keretében való országos energiahatékonysági program megvalósítására, amely Magyarország energiafüggetlenségének megerősítése mellett tartós rezsicsökkentést eredményezne a lakosság széles köre számára.
2022. 06. 10. 11:30
Megosztás:

Záródik a lakáspiaci árolló, esélyt kaphatnak 2023-ban a felújítandó lakások

A lakáscélú támogatások és kedvezmények meghosszabbítása élénk lakáspiacot eredményezhet 2023-ban, ami a gazdasági növekedéshez is hozzájárulhat. Bár az eredeti terv szerint az év közepéig lehetett igényelni a falusi csokot, a határidő legalább az év végéig kitolódik. Ez pedig további lökést adhat az érintett kistelepülések lakáspiacának. A falusi csok meghosszabbításának köszönhetően tovább záródhat a lakáspiaci árolló. 2017 óta a magyarországi községekben - köztük a falusi csokkal érintett kistelepüléseken - 136 százalékkal emelkedtek a kínálati árak, miközben a fővárosban 89 százalékos volt az áremelkedés. A 2023-as költségvetési tervezet lakástámogatásra szánt összege alapján az is valószínűsíthető, hogy az otthonfelújítási program folytatódhat.
2022. 06. 10. 11:00
Megosztás:

Már ez is baj? Kínában még mindig nem elég magas az infláció

Kínában az infláció 2022 májusában éves szinten 2,1% volt, tehát nem változott az áprilisban mért öthavi csúcshoz képest, és megfelelt a 2,2%-os várakozásnak.
2022. 06. 10. 10:30
Megosztás:

Az EKB nyitva hagyta az 50 bázispontos emelés lehetőségét

A várakozásokkal összhangban nem változtatott az alapkamaton a tegnapi kamatdöntő ülésen az EKB.
2022. 06. 10. 10:00
Megosztás:

Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult pénteken a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
2022. 06. 10. 09:30
Megosztás:

Az oroszországi kivonulás költségei

A globális vállalatok egy jelentős csoportja szerint Oroszország évekre befektetési tabutéma lehet majd, és hogy közülük sokan soha többet nem üzletelnek többé a Putyin-rezsimmel. Egyes cégek szerint azonban az ördög a részletekben rejlik. A legutóbbi Elemzői Felmérésükben az oroszországi kivonulás hosszú távú költségeit vizsgálták a Fidelity szakértői.
2022. 06. 10. 09:00
Megosztás:

Tovább nőtt a megújulókból származó energiatermelés

Márciusban tovább nőtt a megújulókból származó energiatermelés Magyarországon - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI-vel.
2022. 06. 10. 08:30
Megosztás:

A Dachser új útvonala Budapestet érintve összeköti Észtországot Horvátországgal

A logisztikai szolgáltató Dachser kassai fióktelepét erősítve új szállítási útvonalat indított a Kassa-Lengyelország és Kassa-Románia között, ezzel a magyarországi telephelyeket is érintő szállítmányozási szolgáltatással teljessé vált a cég tranzitfolyosója Észtországtól Horvátországig - közölte társaság csütörtökön az MTI-vel.
2022. 06. 10. 08:00
Megosztás:

Mennyit keres egy gyárigazgató? És egy műszaki igazgató fizetése mennyi?

Ma már bruttó hárommillió forint felett keresnek a gyárigazgatók a Wyser kutatása szerint, de kétmillió közelében van a műszaki igazgatók fizetése is. A felmérés alapján a gyártás-termelésben azonban egyáltalán nem az alapbér a legfontosabb, a vezetőket számos tényező befolyásolja a munkahelyváltásban. Sokan szívesen dolgoznának vidéken, kedvelik az európai és a magyar tulajdonú cégeket, illetve akár multiktól is elcsábíthatóak egy kedvező ajánlattal.
2022. 06. 10. 07:30
Megosztás:

Nem tetszik a Fidesznek, hogy készen áll az uniós alapszerződések módosítására az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság készen áll az uniós alapszerződések módosítására - jelentette ki Dubravka Suica, az brüsszeli testület alelnöke csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban.
2022. 06. 10. 07:00
Megosztás:

Egyelőre stagnálnak a KGFB-átlagdíjak

Az idei első negyedévben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja 46 ezer forint volt, ami csak minimális mértékben tér el, 6 százalékkal nőtt 2021 azonos időszakához képest - derült ki az Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves KGFB-indexéből, amely részleteit csütörtökön közölték az MTI-vel.
2022. 06. 10. 06:30
Megosztás:

Az osztrák gazdasági növekedés lassulására számít a Wifo

Erősödő inflációs nyomás mellett az osztrák gazdasági növekedés lassuló ütemére számít a következő két negyedévben a Wifo gazdaságkutató intézet csütörtökön publikált elemzésében.
2022. 06. 10. 06:00
Megosztás:

Nagyot bukott a WizzAir

A WizzAir diszkont légitársaság az idén márciussal zárult 2021/2022-es pénzügyi évét 642,5 millió euró veszteséggel zárta, az előző évi 576 millió eurós veszteség után, bevétele több mint kétszeresére, 1,66 milliárd euróra bővült az előző évi 739 millió euróról - derül ki a társaság honlapján közzétett jelentésből.
2022. 06. 10. 05:30
Megosztás:

Innovatív termelési eszközök beszerzésére nyert nagy összeget a Vass Acélcsarnok Kft.

Az acélszerkezetek és acélcsarnokok gyártásával foglalkozó Vass Acélcsarnok Kft. az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból 1,661 milliárd forint feltételesen vissza nem térítendő támogatást nyert el innovatív termelési eszközök beszerzésére és termelésirányítási rendszer bevezetésére.
2022. 06. 10. 05:00
Megosztás:

Idén is kifizetik a 14. havi nyugdíjat

Idén is kifizetik a minimálnyugdíjjal egyenlő, vagyis 115 300 forintnak megfelelő összegű 14. havi nyugdíjat Lengyelországban, az erről szóló törvényt csütörtökön jóváhagyta a szenátus. De miből van erre pénz Lengyelországban? Hogyan oldják meg és kivel fizettetik meg ennek az "árát"? Mutatjuk a megoldást, és ezzel véletlenül sem akarunk tippeket adni senkinek...
2022. 06. 10. 04:00
Megosztás:

Milyen feltételekkel vett fel hitelt külföldről Magyarország?

Tegnap megtörtént a kibocsátás. 4,5 milliárd eurónyi érték helyett 3,5 milliárdnyi kötvényt sikerült kibocsátani, s azokat sem túl kedvező feltételekkel - értékeltek az ERSTE elemzői.
2022. 06. 10. 03:00
Megosztás:

A hónap végétől már csak péntekenként lesz oltási nap

A járvány visszahúzódása és a magas átoltottság miatt június végétől már csak péntekenként lesz oltási nap a kórházi oltópontokon, de az oltás továbbra is kérhető a háziorvostól, a házi gyermekorvostól - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
2022. 06. 10. 02:30
Megosztás:

A magyarok többsége bankkártyával vagy mobileszközzel fizet külföldön

Külföldi utazásai során inkább bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával fizet a magyarok 62 százaléka, a digitális fizetések külföldi használatát tekintve ez a második helyezés a régiós rangsorban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országot vizsgáló tanulmánya szerint.
2022. 06. 10. 02:00
Megosztás:

Kibővíti és megújítja duális képzési együttműködését a Bosch Miskolcon

A tíz éve indult miskolci duális képzési együttműködés megújításáról és kibővítéséről írt alá megállapodást a magyarországi Bosch csoport két miskolci telephelye és a Miskolci Szakképzési Centrum - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
2022. 06. 10. 01:30
Megosztás:

7, 9 és 12 éves lejáratú devizakötvényeket bocsátott ki Magyarország a nemzetközi piacon

Magyarország 3 milliárd dollár értékben 7 és 12 éves lejáratú, 750 millió euró értékben pedig 9 éves lejáratú devizakötvényt bocsátott ki a nemzetközi piacon 2022. június 8-án - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtökön az MTI-vel.
2022. 06. 10. 01:00
Megosztás: