Innovatív gyógyszergyártók: a magyar betegek biztonságos ellátását veszélyezteti a gyógyszerforgalmazókat terhelő újabb különadó

A forint árfolyamának folyamatos gyengülése, a pandémia, majd az ukrán háború már eddig is súlyosan veszélyeztette a biztonságos hozzáférést számos modern gyógyszeres terápiához, amit a különadó aránytalan és nagymértékű emelése csak tovább tetéz, és aminek egyelőre beláthatatlan következményei lehetnek. Az innovatív gyógyszergyártók – mint ahogyan a múltban is minden alkalommal, amikor erre szükség volt – felelősen vállalják a rájuk rótt kötelezettségeket. Ugyanakkor leszögezik, hogy a döntést elhibázottnak és veszélyesnek tartják, illetve a helyzet kiegyensúlyozásához a gyógyszerekhez való hozzáférés kiszámíthatóságát megerősítő, azonnali, érdemi és támogató intézkedésekre van szükség. Ennek érdekében az AIPM a szakmai párbeszéd haladéktalan megindítását, valamint a gyógyszeriparral kötendő új megállapodás keretében a hozzáférés gyorsítását és kiszámíthatóságát erősítő közös intézkedési terv megvalósítását kéri az új kormánytól.
2022. 06. 09. 22:00
Megosztás:

Extraprofit-különadók: itt vannak a részletek

Magyarország Kormánya rezsivédelmi és honvédelmi alapokat hozott létre. Ezek forrását többek között az ún. „extraprofit-különadókból" kívánja finanszírozni, melyek bevezetésétől mintegy évi 800 milliárd forint árbevételt vár. A különadók a 2022-es és 2023-as adóéveket érintik, a május 26-i kormányinfón hangzottak el az első konkrétumok, a részleteket tartalmazó kormányrendelet pedig június 4-én jelent meg. A magyarországi BDO munkatársai részletesen elemezték a jogszabályt, amelyet Orbók Ilona, BDO Magyarország adótanácsadási üzletágának ügyvezetője foglalt tételesen össze.
2022. 06. 09. 21:30
Megosztás:

586%-kal nőtt a vendégéjszakák száma Magyarországon

A tavalyelőtt szeptember 1-től bevezetett határzár miatt meredeken visszaeső bázis hatására 586%-kal, közel hétszeresére nőtt a vendégéjszakák száma áprilisban, ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 441%-kal, a külföldieké 848%-kal emelkedett, ami a külföldi vendégek egyre gyorsuló visszatérését mutatja. A szálláshelyekárbevétele így áprilisban 584%-kal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest. Noha érdemi javulást mutatnak az adatok, a helyreállás továbbra is csak részleges a járvány előtti szintekhez képest, ugyanakkor a belföldi turizmus a tavalyi nyári hónapokban teljesen helyreállt. 2019. áprilisához képest a vendégéjszakák száma 28,3%-kal esett vissza, ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 20,2%-os, a külföldieké 35%-os elmaradásban van, azonban a fokozatos helyreállást tükrözi, hogy az elmaradás mértéke egyre kisebb. Tavaly összesen a vendégéjszakák száma 11%-kal nőtt, míg a szálláshelyek árbevétele 24%-kal emelkedett, mivel 2020 első két hónapot még nem érintette a járvány, ami magasabb bázist eredményezett.
2022. 06. 09. 21:00
Megosztás:

Megjöttek a magyar fellépők a Szigetre

Eddig a nemzetközi sztárok sorát tették közzé a Sziget szervezői, de most megérkezett a hazai fellépők legjava is, megújítva a fesztivál magyar zenei koncepcióját és kínálatát.
2022. 06. 09. 20:45
Megosztás:

Még dőlhet rekord, de fordulat is következhet a lakáspiacon

Bővülés és növekedés, ezzel a két szóval lehet jellemezni a magyar lakáspiac elmúlt évét az OTP friss Lakóingatlan Értéktérképének adatai alapján. 2021-ben megyei szinten mindenhol növekedtek a lakóingatlan átlagárak, a legkiugróbb, közel 25 százalékos emelkedést Zala megye könyvelhette el. Az áremelkedéssel együtt a forgalom is jelentősen bővült, szinte mindenhol kétszámjegyű mértékben. Az OTP Ingatlanpont szakértője a NAV 2021-es forgalmi adatainak segítségével az ország legjeit és az idei év ingatlanpiaci kilátásait vizsgálja.
2022. 06. 09. 20:30
Megosztás:

Már az erősödő turizmus is felfele hajtja a budapesti albérletárakat

Újabb rekordot döntött a budapesti bérleti díjak emelkedése májusban – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. Az immár menetrendszerű bérletidíj-növekedés eredményeként egy kiadó lakásért átlagosan 172 ezer forintot kértek a múlt hónapban, ami már meghaladja a koronavírus-járvány előtti szintet. Míg tavasszal az ukrajnai menekültválság generálta a kereslet növekedését, addig tavasz végén már az Airbnb-piacra visszatérő lakások miatt csökkent tovább a kiadó lakások száma, és ez további áremelkedést vont maga után. Az albérletpiacon még elérhető lakásokért a bérlők a korábbi keresleti árnál is többet, akár 163 ezer forintot is hajlandók voltak fizetni, ami szintén rekordnak számít. Budapest legnépszerűbb részei a XI. és a XIII. kerületek, itt van a legnagyobb kereslet a kiadó ingatlanok iránt.
2022. 06. 09. 20:00
Megosztás:

Friss streaming kutatás a Disney+ indulása kapcsán

A Disney+ hazai indulásának apropóján ismét felmérést készített a nemzetközi videó streaming platformok használatáról a GKID. Ennek eredményei szerint 2022-ben már a felnőtt magyar internetezők 39%-a rendelkezik előfizetéssel vagy hozzáféréssel legalább egy streaming szolgáltató kínálatához. Ez több mint 2 millió fős aktív felhasználói bázist jelent, ami a GKID egy évvel ezelőtti méréséhez képest jelentős, 56%-os bővülés. Az ország piacvezető, kedvenc szolgáltatója továbbra is a Netflix, a magyar felhasználók havi streaming-rezsije átlagosan 4500 Ft. A Disney+ akár 180 ezer felhasználóval is számolhat az indulását követően – derül ki a GKID friss streaming kutatásából.
2022. 06. 09. 19:30
Megosztás:

Csökkenéssel zártak az európai tőzsdék

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2022. 06. 09. 19:00
Megosztás:

Az EKB döntése lehúzta a piacokat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 687,28 pontos, 1,70 százalékos csökkenéssel, 39 663,15 ponton zárt csütörtökön.
2022. 06. 09. 18:30
Megosztás:

Az MNB 57,1 milliárd forint veszteséget mutatott ki a tavalyi évre

Miután a jegybank 2013 óta folyamatosan nyereséges volt, tavalyi eredménye 57,1 milliárd forint veszteséget mutatott - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éves jelentésében honlapján.
2022. 06. 09. 18:00
Megosztás:

Termelést fokozó- és energiahatékonyságot javító ABB-technológia Európa 20 év óta legnagyobb petrolkémiai beruházása, az Olefin III projekt szolgálatában

Az ABB több megoldással segíti hozzá a PKN Orlent ahhoz, hogy termékeinek, elsősorban az etilénnek és a propilénnek az előállításával járó CO2-kibocsátás mértéke tonnánként 30%-kal csökkenjen. A 3 milliárd dollár értékben megvalósuló Olefin III beruházás hozzávetőlegesen 60%-kal növeli a cég termelési kapacitását és 100 hektárral (ez 140 futballpálya méretének felel meg) bővíti jelenlegi területét. Az ABB vezérlési és fejlett automatizálási rendszerei segítik elérni a termelés hatékonyságának optimumát, növelik a hozamot, elemzik az alapanyag-felhasználást, nyomon követik az energiafelhasználást és biztosítják a termékek minőségének fenntartását.
2022. 06. 09. 17:00
Megosztás:

Júliusban százezrek szembesülnek majd magasabb törlesztőrészletekke

Jelentősen megnőnek a meglévő, változó kamatozású lakáshitellel rendelkező családok terhei a kamatstop után. Ugyan döntés még nem született róla, a jelenlegi piaci információk szerint június 30. után csak a rászorulók kölcsönkamatai állnak majd védelem alatt, így rengeteg adósra szakad majd rá jóval magasabb törlesztőrészlet. Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, az a ritka élethelyzet állt elő, hogy érdemes a hiteleket fix kamatozásúra cserélni.
2022. 06. 09. 16:30
Megosztás:

Új vezérigazgató a Díjbeszedő Holding Zrt. élén

A Díjbeszedő Holding Zrt. vezérigazgatói feladatait június 9-én Deé Gergely veszi át, a vállalat új igazgatósági elnökévé Forrai Pétert, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettesét választották - közölte a Díjbeszedő Holding Zrt. az MTI-vel szerdán.
2022. 06. 09. 15:30
Megosztás:

Löncshúst vontak ki a forgalomból csontszilánk jelenléte miatt

Idegen anyag, feltehetően csontszilánk jelenléte miatt a területileg illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság visszahívta és kivonta a forgalomból a 300 grammos Agrico Löncshús konzervet - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
2022. 06. 09. 15:00
Megosztás:

A spanyol kormánynak elege lett az élelmiszer pazarlásból

Törvénnyel lépne fel az élelmiszer pazarlása ellen a spanyol kormány, kötelezné az élelmiszerlánc összes szereplőjét a megmaradó alapanyagok és termékek felhasználására, illetve újra-hasznosítására.
2022. 06. 09. 14:30
Megosztás:

Magas hőállóságú csomagolóanyagot fejleszt a Pro-Form Kft.

Magas hőállóságú PET csomagolóanyag előállításán dolgozik a Pro-Form Ipari és Kereskedelmi Kft., a projekt összköltségvetése meghaladja az 1 milliárd forintot - közölte a társaság az MTI-vel.
2022. 06. 09. 14:00
Megosztás:

Ismét megemelte az irányadó kamatát a lengyel jegybank

Elemzői várakozásokkal összhangban újabb, tavaly október óta már a kilencedik kamatemeléséről döntött a lengyel jegybank (NBP) monetáris politikai tanácsa (RPP) szerdán.
2022. 06. 09. 13:30
Megosztás:

Az EP több elemét elutasította az uniós klímavédelmi jogszabály-javaslatoknak

Az Európai Parlament képviselőinek többsége szerdán elutasította az uniós szén-dioxid-kereskedelmi rendszer (ETS) kiterjesztésére, a szén-dioxid-határadó bevezetésére és a szociális klímavédelmi alap létrehozására vonatkozó javaslatokat.
2022. 06. 09. 12:30
Megosztás:

Negatívra módosította a Mol hitelminősítésének kilátását a Fitch Ratings

Leminősítés távlati lehetőségére utaló negatívra módosította a Mol Nyrt. kilátását az eddigi stabilról szerdán a Fitch Ratings.
2022. 06. 09. 12:00
Megosztás:

Eladta a PannErgy a TT-Geotermiát

A TT-Geotermia részvényeinek tulajdonjoga átszállt a megvásárló félre az ehhez szükséges vételárrész megfizetése után, a tulajdonjog átszállásával egyidejűleg a társaság kikerül a PannErgy Nyrt. konszolidációs köréből - tette közzé a PannErgy Nyrt. szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2022. 06. 09. 11:30
Megosztás: